Elveszett a kulcs

Január 27-én éjjel orosz dróntámadás érte az Ukrtransznafta Brodiban található elosztóállomását. Itt működik a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának legnagyobb kapacitású szivattyúállomása, s jelentős méretű tartálypark is tartozik hozzá.

Az orosz csapás hatalmas tüzet okozott. A legnagyobb, 75 ezer köbméteres tartályban tíz napon át égett az olaj. Az ukránok szerint a támadás az irányító- és szivattyúegységet vette célba, ami az elosztóállomás leállásához vezetett. Bár az orosz dróncsapás még január végén történt, akkor azt magyar részről senki nem tette szóvá.

A magyar külügyminiszter csak több mint két héttel a támadás után szólalt meg – de a kőolajszállítás leállásáért nem az oroszokat tette felelőssé, hanem az ukránokat, akik szerinte késlekednek a javítással és a szállítások újraindításával.

Ez a magatartás sokat elárul a magyar kormány viszonyáról az ukrajnai háborúhoz. Amikor tavaly augusztus 13-án, majd 17-én ukrán támadás érte a kőolajvezeték nyugat-oroszországi szakaszát, Szijjártó Péter rögtön reagált. „Ukrajna újra megtámadta a Magyarországra vezető kőolajvezetéket, melynek következtében leállt a kőolajszállítás hazánk irányába. Az energiabiztonságunk elleni újabb támadás felháborító és elfogadhatatlan” – nyilatkozta. Amikor tehát ukránok rongálják meg a vezetéket, az „felháborító és elfogadhatatlan”, amikor meg az oroszok, az szóra sem érdemes. Ha az ukrán támadás miatt áll le a szállítás, akkor Szijjártó Péter rögtön tudja, hogy ki a felelős, és arra is módot talál, hogy újra előadja az örök mantrát: „Brüsszel és Kijev három és fél éve akarja belenyomni Magyarországot az Ukrajnában zajló háborúba, és az energiabiztonságunk elleni egyre gyakoribb ukrán támadások is ezt célozzák.” De vajon hogyan tudná Kijiv Magyarországot a háborúba „belerángatni” azzal, ha az ukrán energiarendszert érő szisztematikus orosz támadásokra válaszul az ukránok mérnek csapást az agresszor energiarendszerének egyik elemére? Ám Szijjártó nem érte be ennyivel, és fenyegetően még azt is hozzátette, hogy a „Magyarországról érkező áram kulcsszerepet játszik Ukrajna energiaellátásában”, amivel nyilván arra utalt, hogy Budapest akár fel is függesztheti a villamosenergia-szállítást. Igen, megteheti, ám az az állítás, hogy a magyar szállítások „kulcsszerepet játszanak” Ukrajna ellátásában, erős túlzás. Kétségtelen, hogy Magyarország, ahogy Szlovákia is, szállít villamos energiát a háborúban álló országnak. Az ukrán villamosenergia-importból a mi részesedésünk 45, míg a szlovákoké 18 százalékos. A két ország együttesen 1,4 gigawattnyi kapacitásra szerződött Ukrajnával, ezzel mintegy 10 százalékos a részesedésük a keleti szomszéd teljes ellátásában. Ez ugyan nem kevés, és ha kiesik, nem egyszerű pótolni, ám már többször is megesett, hogy ez a mennyiség nem állt Ukrajna rendelkezésére, és mégis túlélték ezt a helyzetet. A fenyegetőzés a két ország közötti kapcsolatok további rombolásán túl legfeljebb arra jó, hogy a hazai közönség egy része minden alap nélkül büszkén azt gondolhassa, hogy kormányunk erős és határozott. Egyedül a látszat a fontos.

Szijjártó tavaly augusztusi kijelentéseire az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha azonnal reagált: „nem Ukrajna, hanem Oroszország kezdte ezt a háborút, és ők nem hajlandóak befejezni. Magyarországnak évek óta mondjuk, hogy Moszkva megbízhatatlan partner.” Szibiha még azt is hozzátette, hogy noha Oroszország a nyilvánvaló agresszor, „ennek ellenére Magyarország mindent megtett azért, hogy fenntartsa függőségét Oroszországtól még a teljes körű háború kitörése után is”. Ezért azt tanácsolta magyar kollégájának, hogy „mostantól panaszait – és fenyegetéseit – inkább moszkvai barátainak küldje”.

Az embargó működik

Az Európai Unió Oroszország elleni egyik első, már 2022. június 3-án megszületett szankciós csomagja embargót rendelt el az orosz nyers kőolajra és a kőolajszármazékokra; az előbbire 2022 decemberétől, az utóbbira 2023 februárjától. Néhány országnak, tekintettel földrajzi helyzetükre, sikerült mentességet nyernie. A Magyarország számára adott mentességet – ellentétben a bolgároknak és a horvátoknak adottal – nem kötötték határidőhöz. Az EU többi tagállama belátta, hogy a Barátság kőolajvezeték déli ágán orosz olajat vásárló országok – Csehország, Szlovákia és Magyarország – nincsenek könnyű helyzetben, ezért tőlük nem várták el, hogy hat hónapon belül váljanak le az orosz kőolajról. Ám az nyilvánvaló volt, hogy ezeknek az országoknak is idővel meg kell ezt tenniük. Mégpedig azért, hogy megnehezítsék az agresszor helyzetét. És ez – hiába állítja ennek ellenkezőjét a magyar kormány – sikerült is. Míg 2022-ben, a kőolaj elleni szankciók előtt az orosz külkereskedelmi szaldó több mint 300 milliárd dolláros többletet mutatott, addig a következő évben az aktívum – elsősorban az olajembargónak köszönhetően – megfeleződött. Mi azonban ebből semmilyen módon nem vettük ki a részünket. Épp ellenkezőleg. Magyarország az egyetlen olyan EU-tagállam, amely a háború nyílt szakaszának megkezdése óta nemhogy nem csökkentette az Oroszországgal lebonyolított külkereskedelmi forgalmát, hanem növelte azt.

A magyar kormány az ország energiabiztonságának garanciáját a Barátság vezetéken érkező orosz kőolaj vásárlásában látja. Csakhogy ennek az alátámasztására nehéz lenne komoly érveket felhozni. Már önmagában az a tény, hogy Magyarország kőolajszükségleteinek döntő részét egyetlen országtól vásárolja és egyetlen vezetéken át kapja azt meg, kérdésessé teszi ellátásunk biztonságát. Ráadásul ennek az egyedüli vezetéknek több száz kilométeres szakasza háborús zónán halad át. Az orosz kőolajról való leválásnak legkésőbb a háború kitörése óta a magyar kormány és az energiaágazat egyik első és legfontosabb feladatává kellett volna válnia. De ennek jelét sem látni – jóllehet a háború kitörése óta több mint húsz alakalommal történt valamilyen, a Barátság vezetéket érő incidens. A magyar kormányt ez sem zavarta; mint ahogy arra sem gondolt, hogy egy idő után elfogy a többi EU-tagállam türelme, és időhatárt szab a leválásra az orosz szénhidrogénekről.

A háború mostani szakaszában az orosz hadsereg – az ukrán hadiipar szisztematikus támadását részben feladva – támadó kapacitásainak egy részét újra átirányította az ukrán energiaszektor pusztítására, abban bízva, hogy így súlyos problémákat okoz az ukrán gazdaságnak, és a hideg idő beköszöntével növelni tudja a civil lakosság szenvedéseit is. Ilyen körülmények között nem túl reális azt elvárni az ukránoktól, hogy mielőbb tegyék működőképessé a Barátság vezetéket, és ne saját problémáik megoldásával foglalkozzanak.

A két ország között kialakult kölcsönös bizalmatlanságért komoly felelősség terheli a magyar kormányt. Orbán Viktor február 7-én, a Digitális Polgári Körök szombathelyi nagygyűlésén – még hetekkel a Barátság vezeték körül kialakuló vita előtt – kijelentette: „Ukrajna sérti Magyarország elementáris érdekeit azzal, hogy szabotálni próbálja az Oroszországgal zajló energetikai együttműködését, ezért az ellenségünk.” Ám az nem derült ki, hogy Kijiv mivel is „szabotálta” volna Magyarország energetikai együttműködését Moszkvával. Kijiv időről időre valóban hangot adott rosszallásának, amiért Budapest továbbra is orosz energiát vásárol – ez lenne a szabotálás? A puszta létéért ötödik éve élet-halál harcot folytató Ukrajna nem neheztelhet azért, mert szomszédja, Magyarország az őket könyörtelenül támadó agresszortól veszi az olajat és a földgázt? És ha Ukrajna az ellenségünk, ahogy azt a magyar miniszterelnök állítja, akkor miért gondolja, hogy Kijivnek kötelessége lenne magyar szakértőket odaengedni a Barátság vezeték február végén megsérült szakaszához? Miért kellene az ellenségünknek ezt a gesztust megtennie? És miért várja el ezt tőlük, ha arról beszél, hogy Ukrajnát nem szabad beengedni az Európai Unióba, „mert abból baj lesz”?

A provokáció visszaüt

A kormányfői érvelés szerint Ukrajna uniós tagságából egyébként azért lenne baj, mert „még ha sikerülne is a Putyin-rezsimnek és a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fémjelezte kijevi vezetésnek megállapodnia a békéről, ki garantálja, hogy egy-két év múlva nem tör ki újabb háború”. Valóban. Úgy látszik, józanabb pillanatában a „békepárti” magyar miniszterelnök is tisztában van azzal, hogy a háborút nem gyors, hanem a békét tartósan biztosítani képes megállapodással kellene lezárni. Az ukránok és európai szövetségeseik épp erre törekednek, mert nem akarnak újabb háborút, és mert azt szeretnék, hogy Ukrajna újjáépítése minél előbb elkezdődhessen. A mi biztonságunkat is ez garantálhatná a leginkább. Egy magára hagyott roncsország a szomszédunkban a lehető legrosszabb perspektíva. Amit Orbán kínál, az épp ez. Ahelyett, hogy segítené a háborúban álló országot, ahol csak tud, betart neki.

Amikor a magyar kormánynak konfliktusa támad Ukrajnával, akkor hirtelen fontossá válik Brüsszel és a mi EU-tagságunk. Orbán elvárja, hogy európai szövetségeseink álljanak ki mellettünk, még ha mi gyakran épp az ellenkezőjét is tesszük. A Barátság vezeték körüli konfliktusról a magyar külügyminiszternek eszébe is jutott, ha nem is azonnal, hogy Ukrajnának társulási szerződése van az Európai Unióval. Szijjártó egyebek mellett erre hivatkozva követeli a vezeték minél gyorsabb megnyitását. Csakhogy a szerződés 276. cikkének 3. bekezdése világosan kimondja, hogy „egyik fél sem vonható felelősségre az ellátás megszakításáért vagy csökkentéséért, ha az adott fél egy harmadik országgal kapcsolatos cselekmények eredményeként nem képes energiatermékeket szállítani”. Ebben az esetben ez a felelősségre nem vonható ország Ukrajna. Kijiv azonban – noha a társulási megállapodás vészhelyzetet meghatározó XXVI. melléklete épp arról rendelkezik, hogy mit kell tenni abban az esetben, ha az Ukrajna és az Európai Unió közötti földgáz-, kőolaj- vagy villamosenergia-ellátásban jelentős zavar keletkezik – máig nem élt azzal a jogával, hogy vis maior helyzetet jelentsen. A háború körülményei között már rég megtehette volna ezt. De nem tette. Helyette a közelmúltig minden gond és baj – energiarendszerének kitartó orosz pusztítása – ellenére próbálta fenntartani a folyamatos szállítást.

Most viszont úgy tűnik, hogy betelt a pohár. A magyar kormányzati szereplők, az élen a miniszterelnökkel, évek óta tudatosan és szisztematikusan provokálják Zelenszkijt, akinél elszakadt a cérna. Nem kellett volna, még ha ez emberileg érthető is. Annyi magyar kormányzati gáncsoskodás után Kijivben valószínűleg úgy döntöttek, hogy nem fogják elsietni a vezeték újranyitását. Megvolt rá minden okuk.