Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 24. szám, 2025. június 13.
SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
Továbbra sem lehet határozott választ adni arra a kérdésre, hogy Oroszország meddig képes a háborút folytatni. Ez nyilván nem csak közvetlenül a gazdaság állapotától függ, ám a romló teljesítmény egy idő után egyre inkább befolyással lesz a Kreml magatartására. Az idei első negyedévre vonatkozó adatok azt vetítik előre, hogy a háború finanszírozása mind nehezebbé válik. Még mindig nincs arról szó, hogy az orosz gazdaság rövid időn belül megroppanna, de arról igen, hogy az előző két év gyors növekedése a múlté.
Azt korábban is sejteni lehetett, hogy az orosz gazdaság túlfűtött állapota hosszú időn át nem fönntartható. Az orosz jegybank már tavaly ősszel jelezte, hogy a 2023-as és a 2024-es 4 százalék fölötti GDP-növekedésnek idén vége lesz, 2025-ben pedig legfeljebb 0,5–1,5 százalékkal tud bővülni a gazdaság. A prognózis beteljesedni látszik. Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint az első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest már csak 1,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék. S ha az első három hónap teljesítményét a tavalyi utolsó negyedév eredményével vetjük össze, akkor azt látjuk, hogy a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal visszaesett. A jelek szerint a második negyedév teljesítménye sem lesz jobb, vagyis könnyen lehet, hogy az orosz gazdaság technikai recesszióba fordul. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium adatai szerint az ipari termelés növekedésének dinamikája a tavalyi év első negyedévéhez képest ötödére esett vissza: 5,7 százalékról 1,1 százalékra. Ezzel párhuzamosan a kis- és nagykereskedelmi forgalom növekedése is lényegesen lassult. Az orosz államvasutak csaknem 10 százalékkal kevesebb árut szállítottak, mint egy évvel korábban. Igaz, jól látszik, hogy a hadiipari termelés egyelőre még képes ellensúlyozni a polgári ágazatok egyre gyengülő teljesítményét.
*
Joggal merül fel a kérdés, mi az éles fordulat oka. A válaszhoz érdemes számba venni azokat a tényezőket, amelyek közrejátszottak abban, hogy az orosz gazdaság „túlfűtötté” vált. Az előző két év gyors gazdasági növekedésének első és talán legfontosabb oka az Oroszország által exportált szénhidrogének viszonylag magas ára volt. Kiváltképp a gáz ára szökött fel 2021 őszétől – döntően azért, mert a Gazprom elkezdte visszatartani szállításait –, aminek eredményeképpen 2021-ben és 2022-ben Oroszország együttesen a korábbi évekhez képest 225 milliárd dollárral nagyobb exportbevételre tett szert. Ez azt jelentette, hogy a háborút megelőző tíz évre jellemző, átlagosan évi 425 milliárd dolláros orosz exportbevétel a háborút megelőző évben 493 milliárd dollárra, míg 2022-ben 592 milliárdra nőtt. Ebben persze szerepe volt annak a körülménynek is, hogy az orosz kőolaj elleni büntető intézkedések csak 2022 végén léptek hatályba, míg a földgázszállításokat semmiféle szankció nem sújtotta. Az exportbevételek 225 milliárd dolláros növekedése csaknem teljes egészében kompenzálni tudta a nyugati befektetők 2022-ben Oroszországból kivont tőkéjét. Vagyis a háború első évében az orosz gazdaságot a vártnál jóval kisebb sokkhatás érte.
Az átfogó és nyílt orosz támadást követően mind a Nemzetközi Valutaalap, mind a Világbank, de még az orosz Központi Bank is számolt azzal a lehetőséggel, hogy az orosz GDP visszaesése akár két számjegyűre is nőhet. Ám ahogy teltek a hónapok, egyre valószínűbbé vált, hogy a háború korai szakaszában prognosztizált recesszió mértéke jóval kisebb lesz. A hivatalos adatok szerint végül a visszaesés 2022-ben mindösszesen 2,1 százalékos lett. Ehhez azonban az kellett, hogy az orosz külkereskedelmi mérleg egyenlege történelmi csúcsra emelkedjék. Vagyis az a meglepő helyzet állt elő, hogy az orosz export értéke 337 milliárd dollárral lett nagyobb az importénál. Ilyenre korábban soha nem volt példa. Olyannyira nem, hogy ez az orosz külkereskedelemre jellemző pozitív szaldó a kétezres évek elejétől mindig a 100 és 200 milliárd dollár közti tartományban mozgott. Abból soha nem lógott ki se lefelé, se fölfelé. Még a 2008–2009-es globális pénzügyi válság idején sem. 2022-ben azonban messze kiemelkedett a megszokott intervallumból.
Az orosz külkereskedelem ugyan a következő két évben nem tudta megismételni ezt a teljesítményét, de arra a háború körülményei között is képes volt, hogy exportjának értéke ne essen a háború előtti évek átlagos szintje alá. Az orosz kivitel 2023-ban 425 milliárd dollárt tett ki, míg 2024-ben 434 milliárdot, ami semmivel sem rosszabb a háború előtti évtized adatainál. A külkereskedelmi mérleg pozitív egyenlege is jelentősen csökkent: 2023-ban 140 milliárd dollárra, míg 2024-ben 151 milliárdra. Vagyis az egyenleg visszatért abba a sávba, ahol a háborút megelőző két évtizedben mozgott. Ez a többlet azonban épp elég volt ahhoz, hogy a Kreml gond nélkül finanszírozhassa a háborút. Annak költségeit ugyanis a szakértők többsége évi 120–140 milliárd dollárra becsüli.
A gyors növekedés másik oka a háború előtti évekre jellemző anticiklikus gazdaságpolitikával való szakítás volt. A következetes anticiklikus politika előzményei visszanyúlnak Putyin első elnökségéhez. Az akkori pénzügyminiszter, Alekszej Kudrin még 2004-ben – párhuzamosan a kőolaj árának látványos növekedésével – a norvég olajalap mintájára létrehozta a Stabilizációs Alapot, aminek az volt a funkciója, hogy azokban az években, amikor a globális energiakonjunktúra Oroszországnak kedvez, az olajár bizonyos szintje fölötti részt a rosszabb időkre készülve tartalékolja. A Stabilizációs Alapot 2008 elején szétválasztották egy Tartalék és egy Nemzeti Jóléti Alapra. Ekkor a két szuverén alapban felhalmozott, rubelben nominált tartalékok együttes értéke lényegében megegyezett a korabeli szövetségi költségvetéssel. A 2008–2009-es válság aztán csaknem megfelezte a Tartalék Alapban gyűjtött megtakarítások értékét. Azok nagysága a következő években alig változott, de a Krím 2014. évi annektálása után – amikor is az orosz gazdaság két egymást követő évben recesszióba süllyedt – elkezdődött a felhalmozott összeg gyors felélése, s az alap 2017 végére meg is szűnt. A Nemzeti Jóléti Alap viszont csaknem érintetlen maradt. A nyílt háború kitörésekor, 2022 elején annak likvid része – folyó árfolyamon átszámolva – elérte a 112 milliárd dollárt, ami mára lecsökkent 40 milliárdra, vagyis három év alatt a kétharmada odalett.
Ha az alap tartalékainak elégetése az eddigi ütemben folytatódik, akkor Oroszország legkésőbb 2026 végére ezeket a megtakarításait is feléli. Mindez annak következménye, hogy a kormány 2022 elejétől – szakítva az addigi anticiklikus politikájával – prociklikusra váltott, vagyis különböző eszközökkel – garanciavállalásokkal és különféle kedvezményekkel, amelyek összértékét a kormány a GDP 10 százalékára becsüli – elkezdte erőteljesen serkenteni a gazdaság működését. Vagyis nem felhalmozott, hanem költekezett, ezzel közreműködve abban, hogy a gazdaság gyors növekedési pályára álljon. 2023-ban és 2024-ben ez sikerrel is járt, mindkét évben 4 százaléknál gyorsabban nőtt az orosz GDP.
Ehhez egy harmadik körülmény is hozzájárult, mégpedig a vállalatok kényszerű beruházásai. A szankciók hatására ugyanis az orosz vállalatok egy része arra kényszerült, hogy a megszakadt ellátási láncok helyreállítása érdekében, illetve az export új infrastruktúrájának megteremtéséért nagyarányú akvizíciókat hajtson végre. A beruházások számos területen hozzájárultak egyes importtermékek kiváltásához, és kétségtelenül növelték több ágazat kapacitását, de nem úgy, hogy a gazdaság egésze vált volna a korábbiaknál erősebbé. A kényszerberuházások nagy része csak a kieső kapacitásokat volt képes pótolni. A legnyilvánvalóbb példát azok az infrastrukturális beruházások adják, amelyek révén lehetővé vált az orosz gazdaság gyors elforgatása Európától Ázsia, leginkább Kína felé. Ez az „elforgatás” a háború első két évében volt a leglátványosabb, amikor is a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2022-ben 30 százalékkal, 2023-ban pedig további 26 százalékkal nőtt. Kína vált Oroszország első számú kereskedelmi partnerévé, megelőzve az Európai Uniót. Tavaly azonban ez a gyors növekedés megtört. Már csak 1,9 százalékkal bővült a két ország közötti forgalom, ami azt mutatja, hogy amit orosz részről át akartak irányítani Kína felé, már átirányították, és amit Peking hajlandó volt Moszkvának eladni, már felajánlották és szállítják. Hogy a növekedésnek nincsenek további tartalékai, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a kereskedelmi forgalom 2025 első négy hónapjában 7,9 százalékkal esett vissza. Ez csaknem kétszer több, mint az orosz külkereskedelem egészének visszaesése.
Miközben Oroszország bővítette keleti irányú közlekedési és szállítási kapacitásait, egyre nagyobb arányban hagyta kihasználatlanul a korábban a Nyugat felé kiépített infrastruktúráját. Vagyis ezek az infrastrukturális kényszerberuházások az ország gazdasági erejéhez keveset tettek hozzá. Azzal, hogy Oroszország tavaly már csaknem négyszer nagyobb forgalmat bonyolított le az ázsiai országokkal (520 milliárd dollár), mint az európaiakkal (141 milliárd dollár), csak annyit tudott elérni, hogy pótolta a kieső európai forgalmat.
*
Összefoglalva: a 2023-as és 2024-es gyors növekedés részben az olaj és a gáz magas világpiaci árának köszönhető, részben a prociklikusra váltó gazdaságpolitikának, és részben a kényszerberuházásoknak – beleértve a hadiipar erőteljes felfuttatását is. Ezek a gyors növekedését segítő körülmények idén már hiányozni fognak. Részben azért, mert Trump vámpolitikája eddig is komoly zavarokat okozott a világgazdaság működésében, ami szükségszerűen magával hozta a növekedés lassulását és az energiahordozók iránti kereslet csökkenését. Ráadásul az OPEC+ kitermelést növelő döntése nyomán az olajpiacon túlkínálat jött létre, ami lefelé húzza az árakat. Az idei orosz költségvetés azzal számolt, hogy az orosz olajkeverék, az Urals hordónkénti éves átlagára 70 dollár körül alakul majd. Egyelőre azonban 50 dollár környékén jár. Amennyiben tartósnak bizonyul ez a helyzet, az önmagában 35–40 milliárd dollárral csökkentheti Oroszország szénhidrogén-exportból származó idei bevételeit. Ha pedig nőne a Moszkvára nehezedő szankciós nyomás, akkor azzal is számolni lehetne, hogy Moszkva további 25–30 milliárd dollártól esik el. Ez együttesen már olyan érzékeny veszteséget jelentene, ami először nehezítené meg érdemben a háború finanszírozását, az egyre inkább dráguló importtermékek kifizetését, és az orosz társadalom mind nagyobb része érezné meg végre, hogy országa immár negyedik éve háborúban áll.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) számításai szerint Oroszország nyers kőolajból és kőolajszármazékokból eredő exportbevétele tavaly 189 milliárd dollár volt. Ha a tavalyinál tartósan 20 százalékkal alacsonyabb lenne az olaj ára, akkor az orosz Pénzügyminisztérium prognózisa szerint 152 milliárd dollárra csökkenne Moszkva olaj- és gázexportból származó bevétele. Abban az esetben, ha az orosz olajvállalatok továbbra is arra kényszerülnének, hogy diszkontáron adják el olajukat – ami további 10 százalékos veszteséggel járna –, a bevétel már csak 133 milliárd dollár lenne, és a betervezett 2600 milliárd rubeles költségvetési hiány további 1100 milliárd rubellel (majdnem 14 milliárd dollárral) nőne. Az elmúlt három évben követett prociklikus gazdaságpolitika csaknem teljes egészében fölélte Oroszország tartalékait. Most, amikor szükség lenne ezekre, mert nem jönnek a petrodollárok, nincs mihez nyúlni, leszámítva a Nemzeti Jóléti Alap még meglévő likvid részét, ami alig 40 milliárd dollár. Könnyen lehet, hogy idén a kormányzat nem 20 milliárdot lesz kénytelen kivenni az alapból, mint ahogyan az előző években tette, hanem annak dupláját, vagyis még az idén elégeti utolsó tartalékait is.
Egyre inkább fogytán a pénz, s ennek még egy közvetett bizonyítékát látni. Mind több régióban kurtítják meg azt az egyszeri összeget, amit a szerződéses katonák a hadseregbe történő belépésükkor kapnak. A Kreml, hogy elkerülje az egy ismételt mozgósítással járó társadalmi elégedetlenséget, az elesett és súlyosan megsérült katonák pótlását egy időben elítéltek szabadon engedésével próbálta megoldani, majd egyre nagyobb fontosságot tulajdonított annak, hogy szerződéses katonákat toborozzon. Hogy felkeltse a katonai szolgálat iránti érdeklődést, különféle pénzügyi ösztönzőkkel élt. A hadseregbe belépőket – a havi zsoldon kívül, ami durván négyszerese a mai oroszországi átlagjövedelemnek – a szerződés aláírásakor a szövetségi költségvetésből 400 ezer rubel (1,6 millió forint) illeti meg. De az egyes régiók maguk is nagy és folyamatosan emelkedő összeget voltak hajlandók fizetni, hogy teljesíthessék a tőlük elvárt kvótát. Ez egyes régiókban elérhette akár a 3–4 millió rubelt (12–16 millió forintot) is. Most viszont azt látjuk, hogy a régiók sorra jelentik be a korábban felkínált összeg jelentős csökkentését, olykor megfelezését. Erre valószínűleg azért kényszerülnek, mert ezek a kifizetések egyre súlyosabb teherként nehezedtek a szövetségi és a régiós költségvetésekre. Szakértői becslések szerint éves szinten 730 milliárd rubelt, vagyis durván 9 milliárd dollárt tettek ki, aminek háromnegyedét a régiók költségvetése állta. Mára azonban ez fenntarthatatlan teherré vált.
Az egyébként gazdag Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet korábban 3,1 millió rubelt fizetett mindenkinek, aki kész volt katonának állni. Mostantól azonban már csak 1,9 millió rubelt hajlandó juttatni. Belgorod megyében a korábbi 3 millió rubel helyett most már csak 800 ezer rubelt kapnak az új szerződéses katonák. És van még néhány további régió, ahol hasonló döntést hoztak. Ez részben arra utal, hogy a helyi hatalom több helyen is egyre nehezebben tudja kigazdálkodni a magas összegeket, de az is magyarázhatja az egyszeri kifizetések visszavágását, hogy az utóbbi időben jócskán megnőtt azok száma, akik hajlandók katonának szegődni. Szakértők ezt azzal hozzák összefüggésbe, hogy a meginduló, bár egyelőre semmi eredménnyel nem járó orosz–ukrán tárgyalások sokakban azt a benyomást keltik, a háborúnak rövidesen vége lesz. És ha ez a helyzet, akkor érdemes katonának állni, hiszen messze nem olyan kockázatos vállalkozás, mint volt hónapokkal ezelőtt. Valószínűleg egyáltalán nincs így, a háború vége még nagyon messze van, ám az orosz társadalom leginkább deprivált része mégis elhiszi, hogy karnyújtásnyira van a béke.
*
Látszik, hogy az idei év messze nem alakul olyan kedvezően, mint az előzők. Ez azonban továbbra sem jelenti, hogy az orosz gazdaság rövid időn belül megroppanna. Ugyanakkor Putyinnak immár számolnia kell azzal, hogy a lehetőségei a korábbiakhoz képest jóval korlátozottabbá váltak. A szankciók, ha lassan is, de kezdik egyre erőteljesebben kifejteni hatásukat. Ilyen körülmények között súlyos hiba lenne Oroszország kiengedése a szankciós szorításból. A putyini autokrácia, ahogyan ezt az elmúlt évek bizonyították, csak az erőből ért. Ideje lenne ezt végre Trumpnak is tudomásul vennie.