hvg.hu, 2023. február 20.
SPIRÓ GYÖRGY
Üvölteni kéne, mégis higgadtan érvelek,
korábbi háborúkat a mostanival vetek össze, és „míg az égi és ninivei hatalmak engedik, hogy beszéljek” (Babits Mihály), igyekszem dolgozni.
Üvölteni kéne, ótestamentumi átkok időszerűek ismét:
„…méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.” (Radnóti Miklós)
Sok évet igénylő prózán vacakolok, mintha garantálva lenne, hogy be tudom fejezni.
„A költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska
ikrát ürít kacéran.” – nyugtat meg Radnóti a „Második eclogá”-ban.
Nálunk pesszimista defetistának számít, aki antropológiai következtetéseket von le, holott a belátás nem bűn, a drámai szembesítés lelkileg erősít.
„Világosítsd föl gyermeked:
A haramiák emberek,
a boszorkák – kofák, kasok –
Csahos kutyák nem farkasok!
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt:
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.
És vigasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét –
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arra való
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.
S ha száját tátja a gyerek,
és fölnéz rád, vagy pityereg,
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid:
nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.”
(József Attila)
Talán erre válaszolt hét év múlva Radnóti:
„Fiuk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.”
Költői kérdés. 1944 májusában nem volt miben reménykednie.
A Nyolcadik eclogában, a bori táborban augusztusban írja:
„Az ősi gomolyból
mondd, mi hozott most mégis e földre?
PRÓFÉTA
A düh. Hogy az ember
ujra s azóta is árva az emberforma pogányok
hadseregében.”
A remény kiiktathatatlan, tanúsítja József Attila 1937 februárjában:
„Én mondom: Még nem nagy az ember,
De képzeli, hát szertelen.
Kísérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!”
Ezt vonja vissza októberben, két hónappal az öngyilkossága előtt:
„Le vagyok győzve, győzelem ha van,
de nincs, akinek megadjam magam…”
„…Köztetek lettem bolond én, a véges.
Ember vagyok, így vagyok nevetséges.”
Radnóti a Töredéket hét évvel később, 44 májusában írta; öt hónap múlva meggyilkolták:
„Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.”
Lelkes, tüneményes, átható tekintetű alkotók idézhetők, és látnivaló, hogy gyilkos, éretlen, hazug, álnok, pimasz, elvetemült, kíméletlen, könyörtelen, közönyös, babonás a csorda-emberiség. A gyerek ágyútöltelék. A hadiszállítók papírtalpú bakancsokat és önműködő halálgriffeket gyártanak. „Milljók egy miatt” (Madách). Demokratikusan megválasztott, sima képűvé püffesztett nagycsoportos fáraók cukkolják a kiscsoportosokat, hogy a radioaktív homokot egymásra dobálják. Antik végzet dönt a sorsunkról, hiába a reneszánsz és a felvilágosodás.
„A megváltás bármely pillanatban esedékes”, mondja Hamvas. Logikus, ha állandó a világválság.
Az Újtestamentum szerint:
„Rosszért rosszal senkinek se fizessetek.” (Pál, Rómaiaknak írt levél 12. 17.)
„Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Nincs ugyanis hatalom, csak Istentől. Ahol hatalom van, azt Isten rendelte. Aki tehát szembeszáll a hatalommal, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet.” (Pál, Rómaiaknak írt levél 13.)
„Ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha megütik arcod jobb felét, fordítsd oda a balt is.” (Máté 5. 39.)
A kanonizált szövegeket a legnagyobb ismert ókori dúlás, a zsidó háború (66-70) után rögzítették. A négy és fél millió zsidóból két milliót legyilkoltak, noha az öldöklés akkor alig volt gépesítve. Még személyesen, testközelből gyilkoltak a vallásos vadállatok és az elvakult pogányok, nem pedig személytelenül, mint jó száz éve szokás. A négy évig tartó emberirtás a zsidó-keresztények önfeladó, a világi hatalommal minden határon túl kiegyező tanításának a háttere. A zsidóból, görögből és rómaiból kereszténnyé válók az evilági boldogság helyett a túlvilági üdvözülés tébolyát választották. Úgy látták, hogy bármi, a rabszolgalét is jobb, mint a háború.
Két és fél évszázadig tartott, amíg a politikusok rájöttek, hogy az egyistenhívő szeretetvallás a császárságot a többistenhitnél eredményesebben szolgálhatja, érdemes hát államilag elismerni. Amikor a nyomorgó tömegek és a jómódú rettegők történelmileg kurta pillanatokban találkoznak, „a farkas a báránnyal lakik”.
A keresztény forradalom kimondta minden ember egyenlőségét, de csak a hitben és a Mennyben. A kötelező szeretet nehéz járom. A büntetés és a jutalmazás a túlvilágra van száműzve. A felvilágosodás kimondta az egyenlőséget az evilági életben. Fejlett államokban a törvény előtti egyenlőséget meg lehetett közelíteni. A Menny Földre hozatalát a kommunizmus ígérte, megbukott.
Nagy szellemek próbálkoztak a szocialista eszme és a pszichoanalízis egyesítésével, például József Attila, mégsem született meg a társadalmi működést elemző és az egyes embert tiszteletben tartó szemlélet ötvözete.
„Ránk-hozták Gyógyítónak a Háborút, a Rémet
sírjukban is megátkozott gazok.” (Ady)
Uszítás, amerre csak fülel az ember. Gyűlöletvallások burjánzanak a vallások, a valláspótlékok és az ateizmus nevében.
„Őrületünket eddig magunkban hordoztuk, és kizárólag magánéletünk számára tartottuk fenn. Ó, a mérték! Meddig lehetek bolond a magam szakállára? Morál? A moralisták hülyék. Logika? Lélektan? Hülyék. Hol kezdődik az őrület közveszélyes volta? Eddig azt hittük, hogy csak olyan privát őrület van, és ebben az őrületben láttuk életünk legfőbb értelmét. A fontos az volt, hogy legyen valamink, amiben tönkre tudunk menni. Éljen! De az őrületek az egyéni életeken túlcsaptak. Elárasztottak mindenkit. Most megjelentek az őrületek, amelyeken százmillió ember egyszerre tönkre tud menni! Éljen! … Ez még nem az utolsó. Ez még nem a pokol feneke. Nem mondom, elég közel van hozzá, de még nem az. Meglátod, ez nem az utolsó.” (Hamvas Béla, 1951)
„A modern tömegtársadalmak mélyén ott rejlik Auschwitz lehetősége, mert ennek a társadalomnak az emberét nem kötik vallási értékek és erkölcsi mértékek. … Valahányszor ez a tömegtársadalom válságba kerül, … a javak elosztásáért való küzdelem azonnal erőszakba és gyűlöletbe torkollik. … Ami a németeknél megtörtént, az minden néppel és minden társadalommal megtörténhet, ha a tömegtársadalom demokratikus politikai szabályzata felmondja a szolgálatot. … A gyűlölet bármelyik oldalról, bármikor mozgósítható s a pillanat kívánalma szerint felhasználható. A primitív gondolatvilág számára amúgy is természetes dolog, hogy a másik etnikumot gyűlölje.” (Kertész Imre, 1996)
Nem volt elég nagy sokk az első és a második világháború, nem volt elég Hirosima, nem számít Auschwitz, nem volt szellemileg termékeny a modern európai történelem leghosszabb békekorszaka, nem voltak átütőek a forradalmak és a szabadságharcok, nem vált szentséggé az egyes ember élete, hogy a születéstől a halálig tartó nyugodt életet és a zavartalan alkotást, a technikai fejlődésnek megfelelő modern társadalmi viszonyokat, az éppen élőket boldogító új vallást létrehozza.