Népszava, 2026. április 26.
ROMSICS IGNÁC
A nyolcadik X-et taposó Hunyady György jól ismert és megbecsült alakja a magyar szellemi életnek. Szakmai munkálkodása mellett, melynek terrénuma a szociálpszichológia, rendszeresen megszólal közéleti kérdésekben, elsősorban az oktatást és az iskolarendszert, valamint a Magyar Tudományos Akadémiát érintő ügyekben.
Számos szakkönyve után most arra vállalkozott, hogy saját élettörténetét mesélje el – beágyazva szakmája, a társadalompszichológia hazai és egy kicsit nemzetközi történetébe is. Műve tehát nemcsak család-, élet- és korrajz, hanem egy diszciplína hazai újjászületésének és intézményesülésének a históriája is. S mindez a szerzőre olyannyira jellemző elegáns és finoman ironikus stílusban.
***
Hunyady György 1942. augusztus 13-án, a II. világháború kellős közepén született Budán. Az azóta eltelt több mint 80 év magyar története éles fordulatokkal és tragédiákkal teli. Számos kortársától eltérően Hunyady György ezek mindegyikét túlélte, s mindegyik korszakban megtalálta a helyét. Nem emigrált, s börtönbe vagy a partvonalra sem került. Pedig „osztályhelyzete” alapján erre volt némi esélye. A felső-középosztályi család, amelybe beleszületett, veszteségek nélkül élte túl a háborút, s baloldali, részben liberális, részben szociáldemokrata beállítottságúak lévén, szülei az orosz jelenlét ellenére bizakodva néztek a jövőbe. Az 1940-es évek végéig ez indokoltnak is látszott. A kommunista hatalomátvétel azonban derékba törte a banki főtisztviselő apa pályáját, s a Mályusz Elemérnél doktoráló anya, H. Balázs Éva is csak üggyel-bajjal tudott megkapaszkodni a történészeket is megtizedelő akadémiai világban. De végül mégiscsak sikerült neki, s ennek előnyeit — például a házvezetőnővé avanzsáló cseléd gondoskodását, a nyári nyaralásokat az akadémiai üdülőkben, vagy a família kapcsolatrendszerét és annak magas intellektuális nívóját, s mindenekelőtt a gazdag családi könyvtár felfedezésre váró rejtelmeit — egyetlen gyermeke is élvezhette.
Valószínűleg nem függetlenül édesanyja foglalkozásától a gimnazista Hunyady György is történésznek készült. S ezt olyan komolyan vette, hogy 1959-ben megnyerte az Országos Történelmi Tanulmányi Versenyt. 1960-ban így csak pszichológiából kellett felvételeznie, történelemből vizsga nélkül került be az ELTE Bölcsészkarára. Továbbra is a történelem érdekelte, amelynek oktatóit jórészt von Haus aus ismerte. A Bölcsészkar egyik meghatározó történésze azonban úgy vélte, hogy a szakmának „nincs szüksége történészdinasztiákra”, így arra sem, hogy Hunyady György anyja, a népszerű H. Balázs Éva nyomdokaiba lépjen. Így lett – mondhatni, különös szerencsével — Hunyady Györgyből társadalompszichológus, miközben a történelem iránti szeretetét mindmostanáig megőrizte. Sőt, folyamatosan arra törekedett, hogy a pszichológiai folyamatokat mindvégig történelmi kontextusukban mutassa meg.
A magyar társadalompszichológia gyökerei a két világháború közötti társadalom-lélektani esszéirodalomig, Kornis Gyula, Dékány István, Prohászka Lajos, Németh László és nem utolsó sorban Bibó István munkáiig nyúlnak vissza. 1948 után Magyarországon a pszichológia a szociológiához hasonlóan polgári áltudománynak minősült, s művelése lényegében lehetetlenné vált. Az 1960-as évektől utat találó szellemi liberalizmus körülményei között azonban a pszichológiai kutatások intézményesülése is lehetővé vált. Megalakult az MTA Pszichológiai Intézete, amelynek szociálpszichológiai csoportjában a frissen végzett Hunyady György kutatói pályáját 1965-ben elkezdte. Eleinte a tanulók történelmi alapfogalmainak a vizsgálatával foglalkozott, majd érdeklődése az attitűdkutatás irányába fordult. Úttörő jellegű vizsgálataiban az interperszonális viszonylatok két alkotóelemének, az érzelmi vonzódásoknak és a látensebb ideológiai hasonlóságoknak a dinamikáját tárta fel.
1972-ben állást változtatott. A Magyar Rádió és Televízióhoz (MRT) kapcsolódó Tömegkommunikációs Kutatóközpont tudományos igazgatóhelyettese lett. Tekintve, hogy alig múlt harminc éves, ez jelentős elismerése volt addigi munkásságának. Irányítása alatt az intézetben olyan modern szemléletű kutatások indultak, amelyek elsősorban a tömegkommunikáció hatásmechanizmusait vizsgálták. Az általa megszervezett interdiszciplináris jellegű Alkalmazott Szociálpszichológiai Osztály munkatársaival ugyanakkor ezen túlmutató vizsgálatokat is végzett. Ilyenek voltak a „szocialista hazafiság” és a nemzeti tudat szociálpszichológiai összetevőivel vagy a más nemzetekről és csoportokról alkotott sztereotípiák kognitív szerveződésével foglalkozó kutatások. Ezekkel és más kutatásaival az intézet hidat képezett az elméleti jellegű akadémiai megközelítések és a gyakorlatibb eredményekkel kecsegtető empirikus vizsgálódások között.
1977-ben újabb pályamódosítás mellett döntött. Miután összezördült főnökével, Szecskő Tamással, átnyergelt az egyetemei szférába, részben az ELTE-re, részben a debreceni egyetemre. Feladata mindkét intézményben a társadalompszichológia egyetemi oktatásának a megszervezése volt. Debrecenben nyolc-tíz évig maradt, az ELTE-vel kötött „házasságát” azonban azóta sem bontotta fel. Alapvetően mindkét helyen arra törekedett, hogy az oktatás több évtizedes lemaradását fordításokkal és szöveggyűjtemények szerkesztésével behozza. Elmondható, hogy célját messzemenően elérte. Az 1980-as évektől a magyar hallgatók lényegében ugyanazokból a szövegekből sajátítják el diszciplináris ismereteiket, mint az amerikaiak. Közülük többen futottak be szép karriert: lettek egyetemi oktatók, professzorok és tanszékvezetők. A tágabb tanítványi kör képviselői az egész országban megtalálhatók.
A magyar felsőoktatásban eltöltött több mint két évtizedes munka és a hosszabb-rövidebb külföldi tanulmányutak, elsősorban az amerikai Fulbright-ösztöndíj tapasztalataiból szinte magától adódott, hogy Hunyady György a rendszerváltás időszakának egyetemi reformmunkálataiból is kivette a részét. Ő lett az ELTE ún. Reformbizottságának elnöke, s 1990–92-ben az ELTE BTK rendszerváltás utáni elő dékánja. Emellett a TEMPUS-nak nevezett európai felzárkóztatási program alapításában is részt vett. Munkájuk maradandó nyoma az addig szigorúan kötött tanrend fellazítása és a kreditrendszer bevezetése. Az 1990-es évek második felében az egységes bölcsész követelményrendszert országosan kidolgozó bizottság vezetője, s 1997–98-ban a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány kuratóriumi elnöke. Nevéhez fűződik a főiskolai és egyetemi tanárképzés egységesítését célzó ún. ELTE-modell kidolgozása, valamint a bolognai rendszer bevezetése, vagyis az ötéves képzés szétbontása a hat féléves alapozó (BA) és a négy féléves mesterképző (MA) szintre, amelyet a nyolc féléves doktori képzés (PhD) követ. A reform egyes megoldásait akkor és azóta is sokan vitatták, és egyeseket közülük az utóbbi években meg is szüntettek. Maradandó eredménye viszont a reformnak az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Karának létrehozása, amelynek 2003 és 2007 között Hunyady György alapító dékánja volt. A kar azóta az egyetemi hierarchia integrált része lett, amelynek indokoltságát ma már senki sem vitatja. Bár 2012-ben professor emeritus lett, a Pedagógiai és Pszichológia Kar doktori programjában, melyet szintén ő szervezett meg, a mai napig részt vesz, a jövő társadalompszichológusait képezi.
Oktatómunkája mellett természetesen nem hagyott fel saját kutatásaival sem. Három területen mutatott fel nemzetközi viszonylatban is úttörő eredményeket. Éveken át foglalkozott a sztereotípiák mibenlétével és társadalmi szerepükkel, amely a korszak kognitív társadalompszichológiájának alapvető kutatási területei közé tartozott. Kiemelkedő eredménye a közkeletű nézetekben rejlő ideológiai hajlandóságok és fogékonyságok feltárása. (Sztereotípiák a változó közgondolkodásban, 1996) A későbbiekben áttekintette szakmájának történetét, legújabban pedig a 2010 utáni változások hazai és kelet-európai vonatkozásban is jelentkező szociálpszichológiai hatótényezőiről és kihatásairól, mindenekelőtt a kirívó erővel jelentkező rendszerkritikai tendenciákról tett közé empirikusan alaposan alátámasztott monográfiát. (Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban, 2021)
A Magyar Tudományos Akadémiával, amellyel a kötet egyik utolsó alfejezete foglalkozik, az 1970-es években került kapcsolatba. Éveken át a Pszichológiai Bizottság tagja, titkára, majd két cikluson át az elnöke volt. Az MTA levelező tagjává 2001-ben választották, a testület II. (Történeti és Filozófiai) Osztályának alelnökévé pedig 2008-ban. 2010-től két cikluson át, tehát 2016-ig az osztály elnöke volt. Osztályelnöksége alatt és azt követő viharos időkben határozottan ellenezte a Pálinkás József akadémiai elnöksége alatt kezdődött hatalomkoncentrációt, s védte a Kosáry-féle akadémia relatív autonómiáját és köztestületi jellegét. 2019-ben bírálta az MTA kutatóintézet-hálózatának elcsatolását, 2024-ben pedig az akadémiai ingatlanok „eladását”. Mindebben a 200 éves testület jelentőségének lefokozását és a kutatás szabadságának korlátozását látta. Nem kétséges, hogy a május elején esedékes tisztújító akadémiai közgyűlésen is ebben a szellemben fog megszólalni.
(Hunyady György: Szociálpszichológiám története. Osiris Kiadó, 2026)