hvg.hu, 2022. október 24.

RÉVÉSZ SÁNDOR

Az Európai Unió jogrendje az antiliberalizmussal nem fér össze. A liberalizmus pedig a társadalmi igazságossággal nem fér össze. Az EU és a társadalmi igazságosság összeférhetetlen. Aki az EU-t választja, aki Nyugat-Európát választja, a társadalmi igazságtalanságot választja. Mint én. Publim címe nem becsapós provokáció, hanem beismerés. Olyan beismerés, amelyet nem mernék az általam kisebb rossznak tekintett politikusoknak ajánlani, ha attól kellene tartanom, hogy hallgatnak rám. Mivel ilyen veszély nincs, én pedig nem vagyok politikus, ebben a beismerésben nincs kockázat. Csak igazság.

Melynek kibontására Botka Lászlónak a HVG legfrissebb számában olvasható szavai inspiráltak: „Minden felmérés azt mutatja, hogy a magyar szavazók elsöprő többsége, még a fideszesek nagy része is, a társadalmi igazságtalanságokat tartja a legnagyobb problémának az országban… A ‘tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok’ program működhetne.” Ami működhetne, az a jelszó. Nem a program. Mert nincs működőképes program, amely megvalósítaná a társadalmi igazságot. Soha nem is volt. Ilyet eddig a történelem nem ismert. Egyetlen példát sem tudunk rá.

Kizárólag különböző mértékben és módon igazságtalan társadalmak vannak, választani csak mértékek és módok között lehet. Aki mást mond, hazudik, aki meg ezt mondja, arra kevesen fogunk szavazni.

A „fizessenek a gazdagok” jelszavából például egykoron az lett, hogy eltűntek a fizetőképes gazdagok, csak a jelszót hirdető vezetők élhettek úgy, mint a gazdagok.

Ha a jelszó mostani hirdetői nem ezt akarják, és nyilván nem ezt akarják, akkor nem akarnak annyit fizettetni a gazdagokkal, hogy megszűnjenek gazdagnak lenni. Nem akarják elvenni a tőkéstől gyárát, bankját, tőkéjét, sem a „kuláktól” és földbirtokostól a földjét általában (ha nem megalapozott bírósági ítélet mondja ki a vagyonelkobzást); nem akarják úgy megadóztatni a külföldi befektetőt, hogy elmeneküljön az országból. Vagyis nem akarnak kiugrani az EU-ból, annak jog- és értékrendjéből. Röviden nem akarják felszámolni a kapitalizmust azok sem, akik a legszocialistábbnak tartják és mondják magukat.

Nincs Magyarországon érzékelhető súlyú politikus, aki annyira szocialista lenne, hogy szocializmust akarjon. Marginális értelmiségiből van ilyen, de ennek csak az (egyébként nem haszontalan) elméleti viták szempontjából van jelentősége.

Nincs antikapitalista liberalizmus, és igazságos kapitalizmus sincs. Ahol az emberi jogok érvényesülnek, ott lehet vállalkozni, pénzt keresni és kockáztatni, nyerni és veszteni, a pénzt nagy szabadságfokkal fölhasználni, átörökíteni.

Mindebből következőleg lehet sokat és semmit sem örökölni, anyagi és egyéb szempontból igen különböző körülmények közé születni, és ez a lehetőség az igazságtalanság lehetősége. Ahol ilyen lehetőség nincs, ott nem csak vállalkozói, munkavállalói szabadság sincs. Ott nemcsak a gazdagok jogfosztottak, hanem mindenki. Ahol nincs alapítványokat finanszírozó, ösztöndíjakat adományozó, mozgalmakat, médiát, államtól független szervezeteket fenntartó magántőke, ott nincs szabadság, nincs autonómia, ott nincs ellenerő a hatalom erejével szemben. És ahol mindez nincs, ott nincs igazság. Semmilyen igazság. Jogi igazság és jogegyenlőség sincs.

Kétféle társadalmi igazságtalanság létezik. Olyan, amelyben legalább jogi igazság és jogegyenlőség van, és olyan, amelyben az sincs. (Persze a jogi igazság sem tökéletes sehol, mert a tökéletesség az emberi és társadalmi gyakorlatban nem létezik, de az árnyalásnak is van határa egy rövid publicisztikában.)

A társadalmi igazságtalanság mérséklésére persze lehet politikát alapozni, tisztességes politikát másra nem is lehet, de ennek a mérséklésnek van ára és határa. Az adózás progresszivitásának, mindenféle szociálpolitikai, társadalompolitikai lépésnek, mindennek, ami az esélyegyenlőtlenség csökkentése érdekében tehető. És azok a társadalmi igazságtalanságot a legnagyobb problémának mondó válaszadók, akikre Botka hivatkozik, egyáltalán nem kívánnak minden árat megfizetni és minden határt átlépni a társadalmi igazságtalanság csökkentése érdekében.

Ezeket az árakat és határokat nem az olyan „markánsan baloldalinak” nevezett irányzatok szokták kellőképpen figyelembe venni, amellyel Botka azonosítja magát, hanem a mérsékelt szociálliberális irányzatok, amelyek gyakorta szociáldemokratának nevezik és könyvelik el magukat, de nem feltétlenül.

A felelős és mérsékelt politikus, aki nem akarja felforgatni azt a nyugati világot, amelynél hatékonyabbat és szabadabbat nem ismerünk, és ami maga az Európai Unió, nem ígér társadalmi igazságot.

Persze nem írja a zászlajára, nem veszi a szájára azt az igazságot sem, hogy társadalmilag igazságtalan társadalmat kíván fenntartani és menedzselni, hanem egyszerűen arról beszél, hogy mit óhajt tenni és mit nem. Milyen lépéseket lát szükségesnek és lehetségesnek, milyeneket szükségtelennek, ártalmasnak, lehetetlennek.

Ránk bízza, szabadon lebegőkre, hogy a társadalmi igazságosság ideájával szembenézzünk és szembenézésre ösztönözzük az erre kapható kisebbséget.