hvg.hu, 2025. december 5.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Néhány hónap múlva új ellenzéke lesz Magyarországnak, az Országgyűlésben mindenképp. Ideje elgondolni, milyen lesz ez az ellenzék.
Korábban azt bizonygattam (például a Csak a Kohn meg a Grün? című cikkemben), hogy nem kellene lemondani a Tiszán kívüli ellenzékről, önmagát beteljesítő jóslatként elveszett szavazatokká tenni azoknak az ellenzéki érzelmű polgároknak a voksát, akik nem hajlandók a Tiszára szavazni listán, és az inkumbens ellenzéki politikusokat támogatnák az egyéni jelöltek közül. Nem kellene lemondani a harmadik erőről.
Az lehetne valamiféle biztosíték a demokraták számára, ha koalícióban kellene kormányoznia Magyar Péternek, aki számos kérdésben (menedékjog, Ukrajna támogatása, a jogállamiság, a „Soros-hálózatra” való hivatkozás) a magamfajta liberális ellenzékiek számára elfogadhatatlan nézeteket vall, vagy nem foglal egyértelműen állást.
Két dolgot nem vettem tekintetbe.
Egyrészt azt, hogy a Tiszának is, az ellenzék korábbi vezető erejének, a DK-nak is létérdeke, hogy a másikkal szemben határozza meg magát. Ilyen módon tudják igazolni a létezésüket, és ezen egyelőre nem is lehet változtatni. Másrészt azt látjuk szerte Európában, hogy a liberális demokrácia gyökereit támadó szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok úgy megerősödnek, hogy csak azoknak a nagyon különböző pártoknak a koalíciós összefogásával lehet őket távoltartani a kormányzástól, amelyek normális helyzetben egymással versengve vesznek részt a liberális demokrácia fenntartásában.
Így aztán súlyosan megosztott, bomlékony kormányok alakulnak, amelyekben a különböző pártok egymás törekvéseit gáncsolják. Ezt látjuk Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, Franciaországban… Bizonyára ezt látnánk Magyarországon is, súlyosbítva annak a teljesen elvadult szitoközönnek az emlékével, amellyel a DK- és a Tisza B-közép már jóval a hivatalos kampány előtt is támadja egymást.
Ahogy a dolgok az Egyesült Királyságban alakulnak, lassan elképzelhetővé válik az elképzelhetetlen: csak a Munkáspárt és a Konzervatív Párt nagykoalíciójával lehet Nigel Farage rémes „reformpártját” távol tartani a kormányzástól.
Olyan helyzet alakul ki Európa jelentős részén, hogy az ellenzékben nem maradnak számottevő demokratikus erők, nem maradnak hívei annak a társadalmi berendezkedésnek, amely a világtörténelemben kimagaslóan a leghatékonyabbnak és legemberibbnek bizonyult. A kormánykoalíciók gyengék, folyvást a széthúzás jeleit mutatják, nem képesek markáns és hatékony kormányzásra, fokozzák az elégedetlenséget magukkal szemben. A közvélemény-kutatási eredményektől megrémült kormánypárti politikusok pedig egyre inkább húznák ki a belüket, illetve a pártjukat a koalícióból.
A hatékony kormányzást óhajtó polgárok pedig, ha egyáltalán van még ilyen választási lehetőségük, választhatnak a szélsőjobb és a szélsőbal között.
Ha meg ehhez nincs gusztusuk, akkor a szavazófülkék közelébe se mennek, és ezzel is a demokrácia ellenségeit erősítik, továbbá koptatják a demokratikus intézményekbe, mindenekelőtt a szabad választások intézményébe vetett bizalmat.
Magyarországon valószínűleg más lesz a helyzet, még akkor is, ha az Orbán-kormány a helyén marad. Akkor az ellenzékben módosulnak az erőviszonyok, mert a Tisza erejét az adja, hogy esélyesnek tűnik a kormány leváltására választások útján. Ha ez nem jön be, akkor a párt támogatottsága zuhan, és abból a többi ellenzéki párt profitál. (Persze más a helyzet, ha a kormányváltás azért marad el, mert a választásokat nagyon durván elcsalják, vagy az eredményét hatalmi eszközökkel érvénytelenítik. Ezzel itt most nem foglalkozunk.)
És mi lesz akkor, ha Magyar Péter alakíthat kormányt? Milyen lesz az ő ellenzéke? Ha a többi ellenzéki párt végképp eljelentéktelenedik, akkor Magyarországon sem marad számottevő demokratikus erő az ellenzékben. A kormányban ugyan nem lesznek egymást gáncsoló koalíciós pártok, de ettől még az ország állapota, a Fidesz-hatalom súlyos maradéka, a választási kampány eszement licitálásában megígért kötelezettségek éppúgy béníthatják a következő kormányt. Nem beszélve arról, hogy a győzelem reménye által összetartott heterogén tábor különböző irányzatai egy párton belül is keresztezhetik egymás törekvéseit. Az egypárti Tisza-kormány is lehet valójában koalíciós kormány, ha erre a belső megosztottságra és sokféleségre gondolunk.
Ha igaz, hogy az Orbán-kormány a nincsből osztogat, és amit ad, azt valamilyen formában vissza kell vennie, akkor ez a kötelezettség hárul az új kormányra is, hiszen az osztogatás jelentős része a választás előtt történik. Az új kormánynak szerzett jogokat kellene visszavennie, ami elég hamar csökkentené a támogatottságát, és növelné az ellenzékbe került Fidesz erejét.
Ha a Tisza-kormány a saját ígéreteit is rátornyozza az örökölt osztogatásra, akkor a Brüsszelben felszabadított pénzek sem mentik meg a költségvetést, már csak azért sem, mert azok nem használhatók fel akármire. Ha a jelenlegi kormány ígéreteit felmondja a következő kormány, az is visszaüt rá.
A Fidesz mély beágyazottsága, milliós nagyságrendű, mozdíthatatlan tábora nem tűnik el. Az államhatalom minden pontján ott maradnak a NER káderei.
Működésbe lépnek továbbá a fékek és ellensúlyok, és ezúttal a demokrácia restaurálását fogják fékezni, vagy a jogállammal összeegyeztethetetlen lépésekre késztethetik az új kormányt. Ez pedig igazolja azokat, akik Magyar Péter feltűnése óta arra figyelmeztetnek, hogy hiányzik belőle a jogállami normák iránti elkötelezettség.
Emlékszünk rá: a Fidesz a visszataszító demagógiára képes ellenzékben (is). Össze fog játszani a vele egylényegű Mi Hazánkkal, és hatalmas köztéri cirkuszokat rendez. Mindennek igen erőteljes hatása lesz. A párt anyagi tartalékai hatalmasak, erős bázisai vannak a médiában, gátlásai pedig nincsenek.
Ráadásul mi, demokrata tollnyűvők sem fogjuk kímélni a Tisza-kormányt, ahogy Horn Gyula, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc kormányait sem kíméltük, mert kritikai gondolkodásra vagyunk beállítva, és az a hivatásunk, hogy mindenről és mindenkiről megmondjuk a véleményünket.
A kérdés most már az, lesz-e a kormánynak más alternatívája, mint a Fidesz, marad-e számottevő demokratikus erő az ellenzékben.
Ha nem, jól nézünk ki. És honnan maradna? Maradhat a jelenlegi Tiszán kívüli ellenzékből valami a porondon, illetve a parlamentben? Minél több marad, annál kisebb lesz a Tisza-kormány többsége, és annál kisebb a mozgástere. Ha pedig alig marad, akkor alig számít majd. Az ellenzék országgyűlési tevékenysége egyébként is alaposan leértékelődött az elmúlt másfél évtizedben, és az ellenzékben maradt pártok az örökös lúzerek bélyegét viselik magukon.
De a Tisza sem az Országgyűlésből jön, parlamenti háttér nélkül nőtt nagyra. Talán ez nem volt egyszeri csoda. Talán felnő még egyszer egy harmadik erő, amely a Tisza váltópártja lehet.
A Fidesz tábora súlyosan elöregedett. Szavazóinak kétharmada elmúlt ötven éves, és több mint a felének érettségije sincs.
A tanult, városias és nyugatias, kritikus alapállású fiatalok és kora középkorúak tömegéből kellene ennek a harmadik erőnek kinőnie.