hvg.hu, 2025. július 21.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A Széchy Tamást ért pedofil vádak miatt vizsgálóbizottságot hozott létre úszószövetség, itt az ideje eldönteni, mi a fontosabb politikai szinten is: a sportsiker vagy a gyermekek biztonsága?
Vajon miért nincs Széchy Tamásnak szócikke az angol nyelvű Wikipédián? Ha ott rákeresünk a nevére, csupán mások szócikkeit kapjuk találatként, amelyben szerepel a neve. Például Zubor Attiláéban említik őt mint az úszó edzőjét. A világversenyeken váltóban bronzéremig, egyéniben odáig sem jutó tanítványának tehát van angol szócikke, az olimpiai és világbajnokok hosszú sorát kinevelő Széchy Tamásnak pedig nincs.
Széchy magyar szócikkében a módszereiről ennyit írnak: „Egykori növendékei egybehangzóan rendkívüli brutalitásáról számolnak be, amit a sikerekért el kellett tőle szenvedniük. A kegyetlen edzési követelmények is edzői eszközei közé tartoztak.”
A brutalitás mibenlétéről, a pedofil bűncselekményekre vonatkozó vádakról nem esik szó. Az angol nyelvű szócikkekben az ilyesféle vádakat rögzíteni szokták a dokumentált tényektől elválasztva, controversial – vitatott – elemként. Vajon tett-e valaki valamit azért, hogy a nemzetközileg ismert úszópápa – tanítványaitól eltérően – ne legyen jelen az angol Wikipédián?
A fent említett Zubor Attila így nyilatkozott Széchyről 2021-ben a Magyar Nemzetben: „Eszünkbe nem jutott megkérdőjelezni. Manapság ez a fajta tisztelet elveszett. – Mire gondol? – A tanároknak, oktatóknak, edzőknek már nincs és nem is lehet olyan tekintélyük, mert egy hangos szó vagy csúnya nézés is rossz színben tüntetheti fel őket. – Biztos, hogy jobb volt a régi módszer? Széchy Tamás nemcsak zseniális edzőként maradt meg a köztudatban, hanem azért is, mert kezet emelt a tanítványaira. – Ha történt is ilyen, megvolt a maga helye. Pofon biztos, hogy csattant, de ezzel nem mondok sokat, mert otthon apámtól több pofont kaptam, mint amennyit az uszodában. Akkor lázadoztam ellene, de felnőttként rájöttem, hogy egy-egy jól időzített atyai pofonnak megvolt a haszna.”
A tekintélytisztelet, a tekintélyek régi rendszerének helyreállítása az uralkodó rezsim ideológiájának fontos eleme. Ebből következik a gyerekbántalmazás, a célirányos brutalitás legitimálása, a kiszolgáltatott gyerekek védelmének megtagadása.
Széchy Tamással kapcsolatban a brutalitást nem kérdőjelezik meg, de a brutalitás mibenlétét nem bontják ki. A pofonokkal és a seggbe rúgásokkal kapcsolatos emlékek nyilvánosságot kapnak, a pedofil cselekményekkel kapcsolatos vádak pedig elrejtőznek a brutalitás általános fogalma mögé.
A gyerekbántalmazást nyíltan legitimizálják, a pedofil cselekményeket – akarva vagy akaratlanul – hallgatólagosan, vagy legalábbis elhallgatható tényekként kezelik. A pedofil cselekmények kezelése, illetve kezeletlensége elég súlyos politikai problémákat okozott már a rezsimnek. Nem hiányzik nekik, hogy a kincstári eszközökkel istenített úszópápával kapcsolatos vádak is rájuk vetüljenek, noha ezt azért most már nehezen kerülhetik el.
Van azonban egy másik tényező is. A pofonokat, a seggbe rúgásokat és egyéb kegyetlenkedéseket el lehet könyvelni a célt szentesítő eszközökként. A pedofil cselekményeket azonban nem.
Miután ez egyértelmű, a rezsim kritikusainak azzal a kérdéssel kell szembenézniük, hogy a brutalitás egyéb elemeit szentesíti-e a cél? El lehet-e hallgatni a pedofília gyanúját?
Azt ugyanis nem lehet vitatni, hogy Széchy óriási eredményeket ért el. Nem tudjuk cáfolni, tehát meg kell engedni, hogy a rendkívüli eredmények eléréséhez hozzájárult a rendkívüli brutalitás. A kérdés tehát az, hogy elítéljük-e, következetesen tiltani és büntetni kívánjuk-e a gyerekbántalmazás nem pedofil formáit is, akkor is, ha ez a tiltás az eredményesség rovására megy.
Ha ettől kevesebb lesz az érem a világversenyeken, ritkábban halljuk a magyar himnuszt, ritkábban látjuk honfitársainkat a dobogókon?
Aki erre a kérdésre nem felel igennel, azt nem tekinthetjük a gyerekek elkötelezett védelmezőjének. A most kibontakozó Széchy-ügy a jó alkalom arra, hogy ez az igen a nyilvánosság előtt politikai döntéshozók részéről elhangozzék. Hogy átgondoljuk a sporteredmények helyét az értékrendszerünkben. Széchy Tamás megítélésében a gyerekbántalmazás súlyosabb tényező, mint az irányításával elért győzelmek. Aki ezt nem így gondolja, az a gyerekbántalmazók pártján áll. Az gyerekeink ellensége.
A sportversenyeken nem különböző ideológiák, politikai rendszerek, rezsimek, igazságok versenyeznek. Ebből a szempontból a sportverseny értéke közömbös. Ha X gyorsabban ússza le a 100 métert gyorson, mint Y, az semmit nem mond arról, hogy kettejük világnézete, pártállása közül melyik üdvösebb, melyik igazabb. Ez a nemzeti válogatottak szintjén is így van. Hogy az orosz Mirra Andrejeva és az ukrán Elina Szvitolina mérkőzésén ki győz egy teniszversenyen, semmit nem mond arról, hogy Oroszország és Ukrajna háborújában kinek az oldalán van az igazság.
Leginkább azok a rendszerek hajlamosak az értékközömbös sportversenyekbe a maguk értékeit belevetíteni, amelyek versenyképtelenek a jólét és a szabadság biztosításának terén.
Így kompenzálják sportgyőzelemmel az elvesztett háborút, az elvesztegetett békét. Így győzte le a vesztes szocialista Németország a győztes kapitalista Németországot a ’70-es, ’80-as években az olimpiákon a cél szentesítette dopping eszközökkel, közben pedig rengeteg fiatal életét tették tönkre. Így győzte le több olimpián a hidegháborúban vesztes Szovjetunió az Egyesült Államokat. Az NDK-ra jellemző államilag szervezett, hatalmas méretű és a legsúlyosabb gyermekbántalmazásnak tekinthető doppingolást Putyin Oroszországa másolta le a 2000-es években, személyesen Putyin vezérletével.
2004-ben az Orbán-párti lapok nemzeti kötelességüknek tartották kiállni az athéni olimpián hamis doppingtesztekkel lebukott Annus Adrián és Fazekas Róbert mellett.
A pofon, a seggbe rúgás kártékony teljesítményfokozó eszköz. Csakúgy, mint a dopping.