A Pride betiltása nem szólhat a Pride-ról

A Pride betiltásának az ügye nem szólhat a Pride-ról. Nem szólhat az LMBTQ-közösségről és barátaikról. Nem szólhat arról, milyen hagyománya és kultúrája van ennek a rendezvénynek a nagyvilágban. A gyülekezési jog védelme nem függhet attól, hogy kiknek a gyülekezéséről van szó. Egy homofób tüntetés betiltása és a Pride betiltása ugyanaz a tiltás. Ugyanannak az alapjognak az eltiprása.

Gyülekezési jog nélkül nincs véleményszabadság, nincs szólásszabadság, nincs világnézeti, lelkiismereti szabadság. A gyülekezés joga arról szól, hogy egy véleménycsoport megmutatja magát köztéren a köznek. Itt vagyunk, ezt gondoljuk, ilyenek vagyunk, ezt akarjuk! Aki(k) ezt nem tehetik meg, az(ok) az önkifejezés, a közéletben való részvétel alapvető jogától van(nak) megfosztva.

Ez evidensnek tűnik, de nagyon kevesek számára az. A rendszerváltás óta egy marék liberálist és egy-két jogvédő szervezetet leszámítva senki nem állt ki következetesen polgártársai gyülekezési jogáért.

Folyamatos támadásnak volt kitéve a NER előtti időkben is a gyülekezési jogot biztosító 1989. évi III. törvény, amely a gyülekezés betiltását, illetve helyének, idejének módosítását tartalmi okból nem, csupán a közlekedés akadályozására való tekintettel tette lehetővé. Azzal is visszaélt jócskán politikai elvárások szerint a rendőrség.

1999-ben csak azért nem módosították agyon Dávid Ibolya igazságügy-miniszter kezdeményezésére a gyülekezésről, a sajtószabadságról, a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvényt, mert nem volt meg hozzá a kétharmada az Orbán-Torgyán-kormánynak. Pedig Kövér László már lenyilatkozta, hogy törvényben teszik lehetővé a gyülekezés betiltását, amennyiben „láthatóan és tudhatóan szélsőséges jellegű csoportosulásról van szó”.

Emlékszik még a kedves olvasó, mikor kellett a TASZ-nak először levélben tiltakoznia a belügyminiszternél amiatt, hogy a hatóságok rendszeresen semmibe veszik a polgárok gyülekezési jogát? Segítek: 2003-ban. Amikor Lamperth Mónika volt a belügyminiszter és Medgyessy Péter a miniszterelnök. Annak az évnek az elején két hét alatt hat tüntetést tiltottak be a közlekedés aránytalan sérelmére hivatkozva. Akkor éppen jobbszélről is, balszélről is tiltakoztak az iraki háború ellen, a rendőrség pedig szégyentelenül hivatkozott a közlekedés aránytalan sérelmére, bárhová jelentették be a tüntetéseket.

Akkor még voltak fékek és ellensúlyok, a törvénytelen tiltást érvénytelenítették. Tüntetett a széljobb, a szélbal, nem dőlt össze a világ. Ha a kormányon múlik, már akkor megesett volna az a szégyen, hogy éppen Budapesten nem lehet tenni azt, amit a nagyvilág számtalan országában, a demokratikus világ egészében lehet: tiltakozni az iraki háború ellen.

Medgyessy Péter igazságügyi minisztériumában már előkészítették azt a törvénymódosítást, amellyel betiltották volna az „alkotmánysértő céllal” szervezett tüntetéseket, és a rendőrségre bízták volna, hogy eldöntse, mi az alkotmányellenes! Ezzel minden polgárt meg lehetett volna fosztani alapvető jogától, aki nem híve a polgári demokráciának – mondjuk, kommunista –, hiszen az alkotmány – az akkori – csak a polgári demokrácia követelményeinek felelhetett meg.

„Van ennek az országnak egy tisztességes gyülekezési törvénye, legyünk rá büszkék újra, és ne hagyjuk, hogy mindenféle policáj csizmája tiporja megint!” Ezt írta a Magyar Narancs 2003. január 6-án.

Ennek az évnek a végén a rendőrség megtiltotta, hogy a Medgyessy-kormány ellen tüntetők a miniszterelnök háza elé vonuljanak. „Ahogy Horn Gyula házáról nem omlott le a vakolat emiatt, Medgyessy Péteré is kibírta volna. Egy tisztességes épület fundamentumait nem rendíti meg néhányszáz ember ütemes trappolása, a demokrácia alapjaira azonban nem lehet mondani, hogy meg sem rezdülnek, ha emberek nem mehetnek oda, ahol mondandójuk volna.” Ezt nem ellenzéki sajtómunkás írta, hanem a Népszabadság publicistája, Nagy N. Péter.

Ugyanebben az évben másképp is sértette a gyülekezési jogot a rendőrség, amikor májusban nem védte meg a marihuána legalizálásáért tüntető kendermagosokat a Vörösmarty téren a Budaházy-féle bandától, amely szétverte a tüntetést. Természetesen az ő kenderköteles tüntetésük betiltása is jogtiprás lett volna, de a rendőrségnek kötelessége az ellentüntetőket megvédeni egymástól.

2004-ben a Népszava az „antifasiszta” erőket mozgósította a gyülekezési szabadság ellen. Aláírások ezreit gyűjtötték össze, hogy a hungarista Bácsfi Diána maroknyi követőjével ne tüntethessen a Szálasi-puccs évfordulóján az Andrássy úton. Bárándy Péter igazságügy-miniszter akkor is lenyilatkozta, hogy készül már a törvény, amellyel politikai alapon meghatározzák, ki élhet, ki nem a gyülekezés jogával.

2008-ban már majdnem betiltották a Pride-ot. Ennek az volt az előzménye, hogy 2007-ben árpádsávos bandák támadtak rá a felvonulókra, tojással, homokzacskókkal dobálták őket. „Buzikat a Dunába, a zsidókat meg utána!” ordítással követték a menetet, és a felvonulás végén néhány felvonulót össze is vertek. Erre a rendőrség azt találta ki, hogy 2008-ban a Pride-ot elviszik a hagyományos helyéről, elzárt állófogadást csinálnak belőle, hogy a rasszista, homofób csőcselék érezhesse, nem püfölt hiába.

A helyzet az, hogy a gyülekezési jogot jelentős részben a rendőrség veszélyezteti. Úgy is, hogy nem védi meg – olykor önmagától sem – a békés gyülekezőket, úgy is, hogy nem lép közbe hatékonyan, amikor a gyülekezés erőszakossá válik, amikor a gyülekezők felfegyverkezve, a város szétverésére, polgárai és rendőrei megtámadására alkalmas eszközökkel jelennek meg a köztéren.

A Gyurcsány-kormány kiváló ötlete a gyülekezési jog megcsonkítására az volt, hogy „műveleti területté” nyilvánította a Kossuth teret. Azt a teret, ahol a közelmúltban olyan jót tüntettünk a szájkosártörvény ellen.

Az önkormányzatok önhatalmúlag is igyekeztek megcsonkítani a gyülekezés jogát. Jellemzően úgy, hogy a közterületfoglalási engedéllyel manipuláltak.

A liberális Budapest liberális főpolgármestere pedig egyrészt kitiltotta a tüntető traktorokat az egész városból, másrészt külön engedélyhez kötötte a színpadépítést és a hangosítást, mintha ezek megtagadása nem lenne egyenértékű a gyülekezés jogának megtagadásával. Csak hát akkor még volt alkotmánybíróság, amely Demszky Gábor jogtipró rendeleteit alkotmányellenesnek nyilvánította.

Nagyon jó lenne, ha csak ettől a most regnáló, egyértelműen és radikálisan demokráciaellenes, szabadságellenes rezsimtől kellene félteni a gyülekezési szabadságot. Mert akkor a rezsimmel együtt a veszély is elmúlna. De nem ez a helyzet. Ezért érdemes felidézni, mennyien és mekkora támogatással támadták a gyülekezési szabadságot akkor is, amikor még alapvetően demokráciában éltünk. Mert ezek a támadók a demokráciával együtt vissza fognak térni. És elég ereje lesz-e az Orbán-rezsim emlékének ahhoz, hogy többen legyünk, akik kiállnak majd, ha kell, a homofóbok gyülekezési szabadságáért is.