hvg.hu, 2025. május 2.
RÉVÉSZ SÁNDOR
35 évvel ezelőtt, 1990 májusában intézményesült Magyarországon a polgári demokrácia. Május 2-án összeült az első igazán szabadon választott Országgyűlés és május 23-án megalakult az első igazán szabadon választott kormány. Egy mocskos választási kampány és egy népszerűtlen kormány sikertelen kormányzása közé esett ez a szép, rendszernyitó május.
„Ébresztő magyarság! Megint félrevezetnek. Elmúlt az őszirózsás forradalom, ez már a Kun Béláék időszaka, még akkor is, ha Lenint szídják az új Lenin-fiúk. Mi jöhet erre. Terror, katonák, vér és végső összeomlás.” Csurka Istvánnak ez az 1990. január 14-én elhangzott rádiószózata, amelyet az MDF vezetése az írói munkássága részének minősített, a kampánytevékenysége része volt. A kommunisták és liberálisok egylényegűségének, a pártállam és demokratikus ellenzéke egylényegűségének a tétele az MDF kampányának hangsúlyos mondandója lett. Ennek a tételnek az az antiszemita változata az, amikor a kommunista-liberális átverés áldozatai a magyarok, a tettesei a magyarul beszélő idegenek, vagyis a zsidók. Ezt az antiszemita értelmezést tette magáévá az MDF, amikor az SZDSZ kampányfilmjében szereplő magyar dalra utalva azt állították, hogy kisajátították maguknak „mások dalait”. Akik számára a magyar dal mások dala, az nem magyar.
„Egyszer már volt részünk olyan mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket /…/ ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF” – mondta az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz közös sajtótájékoztatóján 1990. szeptember 11-én (Népszabadság) Orbán Viktor, akit a József Attila lakótelepen szétszórt röplapokon és falfeliratokon zsidóbérenc cigánynak, liliomtiprónak és hasonlóknak bélyegeztek. A kommunista-liberális kontinuitást demonstráló rágalmakat gyűjtöttek össze az Apák és fiúk című írásban, amelyet az MDF hetilapja is leterjesztett.
A két nagy pártnak, az MDF-nek és az SZDSZ-nek valamivel több mint egymilliós, az őket követő négy pártnak nagyjából félmilliós vagy nem sokkal kisebb volt a szavazótábora. A náluk is kisebbek már nem érték el az 5 százalékos bejutási küszöböt.
A választások előtt a közvélemény-kutatók az MDF és az SZDSZ közötti különbséget hibahatáron belül mérték. Nagyjából ott is volt. Az MDF a szavazatok 24,7, az SZDSZ 21,4, a Kisgazdapárt 11,7, az MSZP 10,9, A Fidesz 8,95, a KDNP 6,5 százalékát szerezte meg.
A későbbi kormánypártok listáira a szavazatok 42,92 a három későbbi ellenzéki pártra 41,23 százalék jutott.
Ez az egészen minimális különbség a második fordulóban jelentősen megnőtt. Az egyéni körzetek túlnyomórészt ekkor dőltek el. Az első fordulóban kiesett vagy esélytelenné vált jelöltek között igen sokan voltak a szocialisták, a választók inkább az előző rendszerrel és képviselőivel szemben kevésbé elutasítónak tűnő MDF-re szavaztak. Nyilván azt sem felejtették el, hogy fél évvel azelőtt Antall József az MDF országos gyűlését követően kijelentette, hogy „az MSZP nélkül nincs és nem is lehet stabil a nemzet érdekeit szolgáló koalíció”. (Népszabadság)
A győzteshez húzás, a több kedvező visszalépés, a xenofób érzelmekre ható kampány felerősödése és a nagyobb pártokat kedvezményező választási rendszer jelentősen megnövelte a későbbi koalíció erejét. A három leendő koalíciós párt a 42,9 százalékos listás eredményre megkapta a parlamenti mandátumok 59,3 százalékát, a három ellenzéki párt 41,23 százalékra listás eredményére megkapta a mandátumok 38,2 százalékát. A másfél százalékos különbség 20 százalék fölé nőtt.
A választások után azonban még nem volt világos, mely pártok lesznek kormányon, és melyek ellenzékben.
Sokan érveltek másféle koalíció mellett, mint ami lett. A Fidesz szenvedélyesen propagálta az MDF és az SZDSZ közötti nagykoalíciót. Mindenképpen be akarták tolni a kormányba az SZDSZ-t. Természetesen az MSZP belépését is sokan pártolták. Antall József azonban ragaszkodott ahhoz a koalícióhoz, amely ugyan a populista befolyást növelte a kormányban, de könnyebben kezelhető, kisebb pártokat ígért, amelyek nem tudnak az autoriter hajlamú kormányfővel szemben erősebb ellenpólust kialakítani. Végül is ez a populista befolyás lett a veszte.
Az Országgyűlés megalakulása előtt napokban intenzív, titkos megbeszélések folytak Antall József és az SZDSZ vezetői között. Ezek is találgatásokra adtak alkalmat. Az Országgyűlés nyitónapjának reggelén ez jelent meg a Népszabadságban: „Tegnap este azt az értesülést kaptuk, hogy az MDF— SZDSZ tárgyaláson szóba került és megállapodás született egy közös kormánykoalícióról is. Pontos-e az értesülésünk? — kérdeztük Csóti Györgyöt, az MDF titkárságának vezetőjét. — Ez az értesülés nem nélkülöz minden alapot.”
A pártállami „Országgyűlés” képviselőinek egészen csekély töredéke folytathatta képviselői munkáját immár valódi törvényhozásban. Tizennégyen a 386 közül. Azok közül is hatan a leköszönő utolsó pártállami kormány tagjai voltak.
Soha ilyen magasan képzett parlamentje nem volt Magyarországnak. A képviselők több mint 90 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezett. Tanári, jogi, közgazdasági diplomát szerzett a képviselők több mint fele. Szép számmal voltak jelen ember- és állatorvosok, gyógyszerészek. 19 agronómus, 13 pap és teológus, néhány színész, rendező. A katonaságot viszont csak két régi hadastyán képviselte, akik nem gyakorló katonaként, hanem történelmi személyiségként voltak jelen: Király Béla és Kéri Kálmán.
Az Országgyűlés megnyitására hazalátogatott Varga Béla, a hajdani Országgyűlés 1947-ben emigrációba kényszerített kisgazda elnöke. Ott volt Kővágó József, Budapest egykori kisgazda polgármestere, aki börtönben töltötte az ötvenes éveket, és Habsburg Ottó, az utolsó magyar király fia.
Az Országgyűlés jelentéktelen és elhanyagolt intézmény volt. A költségvetése még a Munkásőrségét is alulmúlta, nemhogy a pártszervekét. A Kossuth téri palota sem volt jó állapotban. Hosszú évek felújítási munkái vártak rá.
Az épület telefonellátottsága is csapnivaló volt. A korábbi ciklusban hosszú sorokban várakoztak a telefonra az ideges képviselők. Most soron kívül beszereltek 28 új telefonvonalat.
Még nem jött el a mobilok kora.
Az akkoriban egyetlen állami televízió 8 óra 55 perctől 16 óra 30 percig közvetítette az Országgyűlés nyitónapjának eseményeit, és este, főműsoridőben 40 perces összefoglalót is adott. A Magyar Rádió a délelőtti ülést közvetítette élőben.
Az ünnepi ülés kezdetén a Himnusz után Oszter Sándor elmondta Petőfi A Nemzetgyűléshez című versét. Nem éppen konzervatív füleknek való költemény: „Nem mondom én: a régi épületnek / Dobjátok félre mindenik kövét, de nézzetek meg minden darabot, mit / Alapnak vesztek, s ami porhatag már / Vessétek azt el kérlelhetetlenül, / Bármily szent emlék van csatolva hozzá, / Mert jaj a háznak, mely alapba’ gyönge, / Mert fáradástok akkor hasztalan lesz, / Egy perc jöhet, s az épület ledől…”
Az ideiglenes köztársasági elnök, Szűrös Mátyás mondott beszédet, majd a régi, a parlamentarizmus elsöprése előtti Országgyűlés hajdani elnöke, Varga Béla és a jegyzője, Vörös Vince következett. Utánuk Kéri Kálmán, a 89 éves korelnök vette át az ülés vezetését, jegyzőként a legfiatalabb képviselők segítették. Természetesen valamennyien fideszesek.
Varga Béla elismeréssel adózott „a nagy orosz birodalom vezetőjének is, aki nagy államférfihoz illően zárja le a kis magyar nép és ama nagy nép viszonyának legszomorúbb fejezetét”. Kéri Kálmán arról beszélt, hogy „olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a magyar anyák érdemesnek, sőt kötelességüknek tartják, hogy szüljenek, hiszen a népesség fogyásának megállítása az egyik legfontosabb feladat”. Köszönetét fejezte ki az utolsó pártállami kormánynak is, „amely emelt fővel távozhat, hiszen tagjai büszkék lehetnek arra, amit teljesítettek”.
Az ülésnap első szünetében Antall József és Tölgyessy Péter nagy izgalommal várt sajtótájékoztatót tartott, amelyben beszámoltak a mandátumok kétharmadának birtokában együttesen alkotmányozó többséggel rendelkező két nagy párt megállapodásáról. A kétharmados törvények minden érdemi kérdésre, még a költségvetésre is kiterjedő, így a leendő kormányt megbénító körét leszűkítették. A konstruktív bizalmatlansági indítvány bevezetésével megvédték Antallt a kormánytábor békétleneitől, akik az ellenzékkel együtt megbuktathatták volna őt. Megállapodtak abban, hogy megalakítják a közmédia pártatlanságát és függetlenségét őrző bizottságot, konszenzussal választják meg a Magyar Rádió és a Magyar Televízió elnökét, akiknek kinevezési jogát a köztársaság elnöke gyakorolja. Erre a tisztségre az SZDSZ képviselőjét, Göncz Árpádot javasolják.
A megállapodást a Fidesz később azzal támadta, hogy az SZDSZ kisajátította az ellenzék alkupozícióját és túl olcsón biztosította az Antall-kormány működési feltételeit. Az MDF Csurkával mozgó törzsgárdája pedig később végzetes bűnnek tekintette, hogy Antall fontos pozíciókat engedett át a liberális ellenzéknek, holott Csurka már hónapokkal azelőtt kijelentette, hogy nincs létjogosultságuk az „álliberális” pártocskáknak.
Kora délután a képviselők letették az esküt, majd titkos szavazással elsöprő többséggel a Ház elnökévé választották Göncz Árpádot, aki az alkotmány értelmében nyomban a köztársaság ideiglenes elnöke lett. Helyére házelnöknek Szabad György lépett.
Mindezek után Németh Miklós megtartotta lemondó beszédét, elfogadták az 1956-os forradalmat méltató és október 23-át nemzeti ünneppé nyilvánító törvényt, és táviratban üdvözölték Sütő Andrást, aki az őt ért marosvásárhelyi támadás után lábadozva nem tudott részt venni az Országgyűlés megnyitásán.
Másnap Göncz Árpád megbízta a kormányalakítással Antall Józsefet. Május 23-án megalakult a kormány ebben az összetételben:
Antall József miniszterelnök (MDF), Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter (MDF), Balsai István igazságügy-miniszter (MDF), Bod Péter Ákos, ipari és kereskedelmi miniszter (MDF), Für Lajos honvédelmi miniszter (MDF), Gerbovits Jenő tárcanélküli miniszter (FKgP), Győriványi Sándor munkaügyi miniszter (FKgP), Horváth Balázs belügyminiszter (MDF), Jeszenszky Géza külügyminiszter (MDF), Kádár Béla a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere (MDF), Keresztes K. Sándor környezetvédelmi miniszter (MDF), Kiss Gyula tárcanélküli miniszter (FKgP), Mádl Ferenc tárcanélküli miniszter (Pártonkívüli), Nagy Ferenc József, földművelésügyi miniszter (FKgP), Rabár Ferenc pénzügyminiszter (pártonkívüli), Siklós Csaba közlekedési és hírközlési miniszter (MDF), Surján László népjóléti miniszter (KDNP).
A miniszteri pozíciók harmada sem jutott az MDF koalíciós partnereinek. A fontosabb tárcák közül csupán kettőt kaptak meg a kisgazdák, akiket bezártak az agrárium ügyeibe, rájuk hárítva a csak általuk szorgalmazott, mindenki által ellenzett földprivatizáció ódiumát.
A kormányban nem találunk korábbi kommunista kádereket. Für Lajos kivételével a pártállam ellenzékéhez kapcsolódó, avagy az MDF törzsét, a „nép-nemzeti” vonalat képviselő személyek sem kerültek be a kormányba. Vannak benne minisztériumban, a Tervhivatalban, oktatási intézményekben, egyetemeken magasabb tisztségeket viselő személyek, ügyvédek, a szakterületükön elismert tudósok. Többen rendelkeznek politikai múlttal a koalíciós időkből vagy ’56-ból. A koalíciós idők vezető polgári pártjába beleszületett, ’56-os múltú, a Kádár-korszakban „alámerült és kibekkelt”, egy kisebb múzeumot igazgató Antall József a saját képére teremtette meg a kormányát.
Antall József közel kétórás felszólalásban ismertette kormányzásának irányelveit. Ezeken és az általános célokon túl konkrétumokról nemigen beszélt. Leszögezte, hogy kormánya „a centrum kormánya kíván lenne”, „a szabadság kormánya kíván lenni… arra fog törekedni, hogy minden magyar állampolgár ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzék a törvény előtt… A jogállamiság követelményének tartja, hogy a vélemény-, szólás-, gyülekezési, mozgás- és utazási szabadság terén a jogalkotás további korszerűsítését kezdeményezze. Az új kormány híve a sajtó és kultúra teljes körű szabadságának, s e jogok gyakorlását csak azokon a pontokon kívánja korlátozni, ahol az másik szabadságát vagy jogait sérti. A szabadság nélkülözhetetlen része a nevelési és oktatási szabadság is. Történelmi feladat a vállalkozási, a gazdasági szabadság helyreállítása. /…/ …az új kormány biztosítani akarja a kis közösségek önrendelkezési jogát. A demokrácia korszerű megméretése a kisebbségek és a kis közösségek szabadságával történik. /…/ az új kormány európai kormány lesz a szónak nemcsak földrajzi értelmében. A demokrácia, a pluralizmus, a nyitottság hagyományát valljuk. /…/ Az európaiság másik kérdése a visszatérés a kontinens történelmileg megbontott egységébe. A kormány elkötelezi magát az európai integráció gondolatának. /…/ A kormány végső célja a tagság elnyerése az Európai Közösségben az elkövetkező évtized során.” (Magyar Hírlap)
Torgyán József, a Kisgazdapárt frakcióvezetője „Isten áldását kérte a csodálatosan szép kormányprogramra”. Orbán Viktor pedig így viszonyult hozzá: „sem a beterjesztett dokumentum, sem a miniszterek bizottsági meghallgatása nem ad garanciákat arra, hogy a most megalakuló kormány képes lesz megoldani az ország égető gondjait. /…/ Ha önök egy pillantást vetnek a szóban forgó fogalmazvány címoldalára, nyilvánvalóvá válik önök előtt is, hogy a megbízott miniszterelnök maga is érezte, hogy a beterjesztés nem ütötte meg a kormányprogram mércéjét, ezért választotta az ‘Irányelvek’ megnevezést. /…/ Ha pontos jogi megfogalmazásra törekszünk, csak annyit mondhatunk, hogy ami itt folyik, azt valójában alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérletnek kellene tekinteni, ha a jog ismerné ezt a tényállást! /…/ …nem a megújhodás, hanem a semmitmondás kormányát készül megválasztani a parlament.” (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap)
Az Országgyűlés menetrendje felborult, a miniszterek és a miniszterelnök eskütételére jóval a tervezett időpont után került sor. Ezt az MDF és az MSZP együttműködésével felállított kuratórium által ellenőrzött állami televízió már csak felvételről közvetítette, mivel időközben megkezdődött az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt sporteseménye, amelyet sok száz milliói nézett a nagyvilágban: a Bajnokcsapatok Európa Kupájának a döntője. Ezt a fél világválogatottal, Gullittal, van Bastennel, Rijkaarddal, Ancelottival, Maldinivel, Costacurtával, Baresivel felálló Milan Rijkaard fejesgóljával megnyerte a Benficával szemben.
Orbán Viktor az esetről így nyilatkozott: „A tv-ben például —szerintem helyesen — a miniszterelnök beszédének és a miniszterek eskütételének sugárzását megszakította a labdarúgó-mérkőzés közvetítése miatt. Erre a parlament külügyi bizottságának MDF által delegált tagjai indíttatva érezték magukat egy neheztelő állásfoglalásra. Szerintem ez sérti a tv szuverén műsorpolitikáját, káros nyomást gyakorol a szerkesztőkre.” (Népszabadság)
Az Antall-kormány felrúgta az SZDSZ-szel kötött megállapodást, amennyiben a közmédia pártatlanságát felügyelő bizottság soha nem állt fel, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió konszenzussal kinevezett elnökei és azok munkatársai ellen szélsőségesen durva rágalomkampány és koncepciós eljárás indult. A média kormánypárti kisajátításának megakadályozásával próbálkozó köztársasági elnök ellen nem kevésbé durva kampányt folytattak, és a közmédiát végül több éves machinációval a kormányt támogató szélsőjobboldal kezébe adták.
A rendszerváltás utáni első magyar kormány rossz csillagzat alatt született. Antall József az első néhány hónaptól eltekintve súlyos betegséggel küszködve irányított, és 1993 végén meghalt.
A kormány sodródó gazdaságpolitikája csak rontott az ország helyzetén. Az éves költségvetési hiány rendre elérte a GDP 7-8 százalékát. A bruttó adósságállomány a GDP 68 százalékáról már 1992-re 83,8 százalékra emelkedett. A privatizáció, a magántulajdonra alapuló piacgazdaság kiépítése alig haladt előre. A kormány a ciklus végére rosszabb állapotban adta át az országot, mint amilyenben a ciklus elején volt.
A jogállami intézmények, a fékek és ellensúlyok rendszere nem gyarapodott ahhoz képest, amit a kormányalakítás előtt a kerekasztal-tárgyalásokkal és az MDF-SZDSZ-megállapodással megteremtettek. Nem választottak ombudsmant, nem hozták létre a kisebbségi önkormányzatokat, nem hoztak törvényt sem a médiáról, sem az MTA autonómiájáról. Nem biztosították az ellenzék jogait az Országgyűlésben, amennyiben megakadályozták az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottságok létrehozását. Folyamatosan azzal kísérleteztek, hogy kétharmados többséghez kötött törvényeket feles többséggel fogadtassanak el.
Megmutatkozott a szakadék a kormány és az eredetileg mögötte álló pártok nacionalista-populista törzsközönsége között. A ciklus végére a jelentős kormánytöbbség minimálisra zsugorodott, és minimálisan sem képviselte a kormánypártok szavazótáborát. Az FKgP kilépett a koalícióból. A kormánytöbbséget olyan, eredetileg kisgazda képviselők biztosították, akiknek már nem volt közük az őket jelölő párthoz és annak választóihoz. A kormánypárti exkisgazda képviselők által alakított párt az 1994-es választásokon az 1 százalékot sem érte el. Az MDF is kettészakadt, jó néhány képviselő csak egzisztenciális érdekből maradt a kormány táborában.
Az 1994-es választásokon a kormánypártok, az MDF, a KDNP és a kormánypárti kisgazdák pártja, az EkgP együttesen sem kapta meg a szavazatok húsz százalékát. Az első szabadon választott magyar kormány legalább akkorát bukott, mint az MSZP támogatta kisebbségi kormány 2010-ben.