hvg.hu, 2022. december 4.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A mérleg egyik serpenyőjében több mint hatezer ember élete és sokszorannyi nyomorúsága, szenvedése, megaláztatása. A másikban minden, ami a katari ladarúgó világbajnokságon történik.
Lehet-e nagyobb ennek a mindennek a súlya? Az összes meccsel, góllal, örömmel, drámával, a nézők hatalmas, a tévénézők gigantikus tömegének élvezetével? S ha lehet, milyen értékrend szerint lehet? Mit lát a világ ebből a két serpenyőből? Mennyit az egyikből, mennyit a másikból? Hány szót és betűt vesztegetnek az egyikre, mennyit a másikra? Ahhoz képest ahány szót és betűt érdemelne az egyik és a másik?
A válasz az emberélet értékétől függ. Ha belegondolunk. Ezért kerüljük a belegondolást. A focit szeretjük, az emberéletet leértékelni nem szeretnénk. Ezért jó ebbe nem belegondolni. Ezért jó nem látni a halottak árnyát a stadionok fölött. Csak hát a nem belegondolás emberéletekbe kerül. Azokéba, akik most még élnek. De belehalnak majd a nem belegondolás által éltetett gyakorlatba.
A világsport három legnagyobb világcirkusza a nyári olimpia, a téli olimpia és a foci VB. A tizenkét legutóbbi világcirkuszból ötöt Oroszország (téli olimpia, labdarúgó VB), Kína (nyári és téi olimpia) és Katar (labdarúgó VB) rendezett. A demokratikus világot a legnagyobb mértékben veszélyeztető két hatalmas diktatúra és egy abszolút monarchia, az emir teljhatalmával, amelynek a jogrendje a sarián alapul.
Ezeknek az önkényuralmaknak a világcirkuszok megszerzésében hatalmas a versenyelőnyük a náluk amúgy sokkal hatékonyabb liberális demokráciákkal szemben. A háromból kettő hatalmas, ami az egy főre jutó sokkal kisebb GDP ellenére is összességében óriási pénztömeg mozgatását teszi lehetővé. A harmadikban pedig a természeti vakszerencse folytán hatalmas olaj- és gázvagyon jut egy főre. Le tudnak fizetni, kötelezni a nemzetközi szervezetekben annyi tényezőt, amennyit kell, a hazájukban pedig a pénzköltésben, intézmények és emberek mozgatásában, kizsákmányolásában, korlátozásában, kiparancsolásában nem gátolja őket ellenzék, politikai versenytárs, fék, ellensúly.
Téli olimpiát rendeztek Szocsiban, ahol alig van tél, elképesztő kötségvetéssel, 50 milliárd dollárért, melynek jelentős része a Putyin-közeli oligarchákat hizlalta. Amint azt a McLaren-jelentésből tudjuk, a diktátor parancsára ezerszámra hamisították államilag a doppingteszteket. Rengeteg az államnak kiszolgáltatott orosz sportoló életét és karrierjét tették tönkre. A többieket megfosztották attól, hogy hazájuk színeiben indulhassanak világversenyeken.
Amikor a szocsi nyitóünnepségen malőr történt, akkor a főpróba felvételeit hamisították bele az élő adásba, hogy a blamázst eltitkolják. 2018-ban megrendezték minden idők (mostanáig) legdrágább világbajnokságát. A Zenit stadion építésén ugyanolyan embertelen körülmények között dolgoztak a közép-ázsiai, észak-koreai munkások, mint a katari vendégmunkások, szerződés nélkül, naponta 10-15 dollárért, és ott is voltak halálos áldozatok, ha nem is annyian, mint Katarban. Pekingből milliószámra söpörték ki, rekesztették ki az embereket. Katarban a belföldi jogfosztást, a szólásrabságot kiterjesztik a külföldiekre.
Mindennek a hátterében ott van az az intézményi anomália, hogy a nemzetközi sportszövetségekben demokráciák és diktatúrák egyenjogú tagok.
Nincs olyan demokratikus alapelveken nyugvó közös és kötelező normarendszer, joganyag mint az Európai Unióban. Nem is lehet ilyet kreálni, nem is lehet a diktatúrákat, autokráciákat kizárni, mert azok sportoló és szurkoló polgárainak is joguk van részt venni a nemzetközi sportéletben. A világcirkuszokkal rendelkező politikailag opportunista, gyakorlatilag diktatúrabarát nemzetközi szövetségekből a korrupció kiirthatatlan.
Közben pedig a világ legnagyobb részét kiárazzák a rendezési lehetőségekből, mert a rendezvények gigantikussá nőttek, elképesztő rongyrázó-verseny alakult ki, iszonyatos pazarlással és környezetpusztítással. Tömegével épülnek irdatlan méretű sportlétesítmények, hatalmasra duzzadnak vendéglátóipari, turisztikai kapacitások pár hetes csúcsterhelésre méretezve. Az is pazarlás, az is környezetpusztítás, amit mindebből eleve ideiglenesnek szánnak, mint például a katari konténertelepek, amelyekben éjszakánként 300 dollárért húzhatják meg magukat a szurkoló vendégek elég borzalmas körülmények között.
És még nem is említettük az óriási infrastrukturális beruházásokról, amelyeknek korántsem mindegyike racionális úgy, ahogy és amikor a világcirkusz kedvéért meg kell őket valósítani. És mindez diktatúrák és diktátorok népszerűsítését, szalonképesítését szolgálja.
A labdarúgó világbajnokság ezzel a mostani 32 csapattal is egy teljes hónapra elnyúlik, de négy év múlva már 48 válogatott játszik majd összesen nyolcvan mérkőzést.
Eközben sok sportágban rendeznek normális méretű, elviselhető költségvetésű világbajnokságokat, melyek élvezeti értéke nem kisebb, mintha többször akkor mezőnnyel, sokszorakkora költségvetéssel rendeznék.
A világcirkuszokat a normális sportesemények méretére kellene szűkíteni, elfelejteni, hogy az olimpiának összsportági világbajnokságnak kellene lennie, ami egyébként is lehetetlen és értelmetlen. A sportágak szűk körére kellene korlátozni az olimpiát.
Tizenhat-tizenhat csapatos A és B labdarúgó VB-ket kellene rendezni, kieséses-feljutásos rendszerben, mint a jégkorong világbajnokságok esetében. A rendezés költségeit alapvetően a résztvevő országoknak kellene viselniük a nemzetközi szövetségeken keresztül részvételük mértéke és GDP-jük arányában, és akkor a pályázatok elbírálásánál nem az lenne a szempont, hogy ki ígér többet és drágábbat, hanem az, hogy kinek a pályázata gazdaságosabb, költséghatékonyabb, környezetbarátabb.
Ilyesféleképpen lenne ez racionális. De hát mindnyájan tudjuk, hogy ami racionális, esélytelen. De azért legalábbaz esélytelenek nyugalmával el kell mondani.
A szerző lapunk rendszeres szerzője