Kölnivízió

Színvallásra ingerlő írás jelent meg az egyetlen, még olvasásra méltó nyomtatott napilapban, és ugyancsak fontos lenne, hogy engedjenek ennek az ingernek az ellenzék stratégái. A Párbeszéd stratégája, Csillag Gábor félig engedett, félig nem a saját címadó felszólításának, hogy „Valljunk színt!”.

A cikk szerint „vízió nélkül nem megy”, és összefogás nélkül sem megy. Egyrészt nem elég az „Orbán takarodj!”, az orbánizmus alternatíváját felmutató vízió is kell. Másrészt viszont „az előválasztás + együtt indulás” formulájának nincs alternatívája, másképp eredményt elérni nem lehet. Az a fő kérdés, mivel töltse az ellenzék a következő egy-másfél évet: a végcél szempontjából értelmetlen versengéssel, vagy felkészüléssel az együttes választási fellépésre.

No mármost, az a probléma, hogy közös ellenzéki vízió nemcsak szerintem, hanem Csillag szerint sincs. Ha pedig nincs, akkor vagy vízió, vagy együttes fellépés. Ez a kérdés, válasszatok! A választás lenne a színvallás maga.

A vízió, amely nélkül állítólag nem megy, a „baloldali zöldpolitika” látomása lenne, miszerint a kapitalizmus mint „gazdasági rendszer és az ebből fakadó ideológiák fenntarthatatlanok”, teljesen át kell alakítani a jelenleg uralkodó rendszert, és egészen más elosztási rendszerre kell felépíteni a társadalmat, amely a jelenlegivel ellentétben igazságos és fenntartható. Ez a vízió a cikk szerint megfelel a Párbeszéd, az LMP és az MSZP ideológiájának, „a jelenlegi baloldali ellenzék két legerősebb formációja – a DK és a Momentum – politikája más alapokra épít”. Hál’ istennek, teszem hozzá én, de aki ezt nem írja az Örökkévaló javára, annak is tudomásul kell vennie, hogy a vízióigény és az összefogásigény egyszerre nem elégíthető ki. Ha egyik nélkül sem lehet az orbáni autokráciát választások útján felszámolni, akkor nem lehet. Akkor ebből kell kiindulni. Aki viszont nem erre az eredményre akar jutni, annak abban kell reménykednie, hogy a vízió mégsem elengedhetetlen feltétel.

És valóban – mi a fenétől lenne az?! Hol van az a kritikus tömeg, amelyet azzal lehetne megnyerni, hogy az ismert világok mindegyikét elutasítjuk, szembefordulunk a Nyugattal, mint Orbán, csak a másik irányba, és megteremtünk egy olyan rendszert, amilyen még sehol a világon nem működik, szemben áll a mai világ egészével, kivezet az uralkodó gazdasági rendszerre és azok ideológiáira épülő Európai Unióból? Azt kellene elhinnie a kedves választópolgárnak, hogy valamennyi ismert Nyugat-ellenes rezsimmel ellentétben ez a magyar változat, amelyet az ellenzéknek is csak a kisebbsége támogat, nem (még) rosszabb lesz azoknál, hanem jobb?

Más sem hiányzik a választópolgárnak, mint egy ilyesféle vízió!

Eltérő jövőképű csoportok összefogása semmi egyebet nem jelent, mint a különböző jövőképek felfüggesztését egy közvetlen cél eléréséért. Ezen alapult a harmincas évek antifasiszta népfrontpolitikája, ezen alapult a náci birodalmat legyőző szövetség.

Az ellenzék körében általánosan elismert közvetlen cél: a demokratikus, jogállami normáknak, az emberi és politikai alapjogoknak az érvényesítése. Ebben kell színt vallani: elég fontos cél ez a vizionáriusok számára ahhoz, hogy felfüggesszék antikapitalista víziójukat, vagy sem.

Az elterjedt és Csillag Gábor által is használt fogalom, a rendszerkritika avagy kapitalizmuskritika megtévesztő abból a szempontból, hogy mit is kell feladni. Az ugyanis, amit rendszerkritikának mondanak, rendszerellenesség. Elmúlt az az idő, amikor a rendszerellenességet kriminalizálták, ez minden kapitalista demokráciában legális és tolerált politikai platform. Aki egy rendszer alapjait utasítja el, az rendszerellenes, és pont. Mindenki más rendszerkritikus Pangloss mester maroknyi hívén kívül, akik szerint minden úgy jó, ahogy van. A rendszerkritikusság mértékében és tartalmában vannak igen jelentős, de az együttműködést nem kizáró különbségek a polgári demokráciában működő rendszerkonform pártok között. Ilyen rendszerkritikus-rendszerkonform párttá váltak többségében az eredetileg rendszerellenes szociáldemokrata pártok is és a zöldpártok is szerte Európában.

Az orbáni autokráciával szemben rendszerellenes, a kapitalista demokráciával szemben rendszerkritikus (illetve a rendszerellenességüket felfüggesztő) pártok alkothatnak egységes választási platformot.

A rendszerellenes és rendszerkonform pártok mondandóját nem lehet összeegyeztetni, a különbözőképpen rendszerkritikusokét lehet. És kell is, mert Pangloss mester hívein kívül mindenki tisztában van azzal, hogy sok mindennek meg kell változnia ahhoz, hogy ne szűnjenek meg a Földön az emberi élet feltételei.