HVG, 2022/30., 2022. július 28.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Nem azzal van a baj, ami a rezsicsökkentésből elveszett, hanem azzal, ami megmaradt belőle. A rezsicsökkentés mindig is rossz volt. Ezt tudták és mondták azok az ellenzékiek is, akik most a rezsicsökkentést siratják. Ahelyett, hogy előállnának jobb, igazságosabb, a létbiztonságot és az ember földi életfeltételeit szolgáló stratégiával.
Sokan megírták már, hogy a rezsicsökkentést miért rosszkor, rosszul, hazugságokkal körítve és a megszokott szociális érzéketlenséggel vették vissza. Erre nem pazarolom a helyet, csak jelzem, hogy szerintem is.
Ismételjük át, hogy a rezsicsökkentés miért rossz.
Egyrészt azért, mert minél jobb módú a polgár, annál nagyobb állami ajándékot kap, és fordítva. Minél több és nagyobb ingatlannal bírunk, minél több energiát fogyasztó berendezéssel, kütyüvel rendelkezünk, annál több energiát fizetnek ki nekünk az állampolgárok közös pénzéből. És fordítva. A legszegényebbek, akik a többi energiaforrásnál egyébként a legutóbbi időkig nagyobb mértékben dráguló szénnel és fával fűtenek, nem kapnak semmit. A legszegényebbek le vannak szarva, az ő szavazatukat úgyis biztosítja a totális kiszolgáltatottság. Tudjuk, hogy a tűzifa-alamizsna milyen csekély mértékben csökkentette a terheiket, és milyen bajos volt hozzájutni.
Másrészt a rezsicsökkentés környezetpusztító energiapazarlásra ösztönzött, igen eredményesen. Az energiafelhasználás hatékonyságát növelő, a megújuló energiaforrások elterjedését szolgáló egyéni és közösségi beruházások terén Magyarország mindenkitől elmaradt. Messzire. Mert hiszen alacsony energiaárak mellett soha nem térültek volna meg a befektetések, amelyeknek most hasznát vennénk.
Most lángol a polgárok feje: hol, mivel tudnának spórolni? Lázasan bányásszák az energiafogyasztási adatokat a mosogatógéptől a fagyasztón, a cirkón, a légkondin és a főzőlapon keresztül a vízforralóig. A háló megtelt az energiatudatosságot szolgáló adatokkal és takarékossági ötletekkel. Ez a rezsicsökkentés visszavételének hasznos mellékhatása. Majdnem egy évtized veszett el takarékossági és észszerűsítési lehetőségeink kihasználására. Irdatlan összegeket dobtunk ki az ablakon, mert azok nem közvetlenül az egyéni zsebünkből dobódtak ki, hanem a közös kasszánkból.
Az energiafogyasztás mértékén és hatékonyságán múlik jelentős részben, hogy a Föld alkalmas marad-e a normális emberi létezésre. Az energia árának tükröznie kell mindazt a veszélyt és kártételt, amellyel az energiatermelés jár. Elsőrendű, egyetemes emberi érdek tehát, hogy nyomasztóan érezzük az áron keresztül az energiafogyasztás terhét.
Az értelmes megoldáshoz abból kell kiindulni, hogy alapértelmezés szerint mindenkinek ki kell fizetnie azt az energiát, amit elfogyaszt. Miként a kenyeret, a fagyit és a kolbászt. Meg kell határozni azokat az elveket, amelyek indokolják az eltérést ettől. Vannak erre nagyon súlyos indokok, amelyek figyelembevétele nélkül a társadalom elkárhozik.
Egy: mindenkinek biztosítani kell azt a létminimumot, amely alatt az emberi méltóság alkotmányos joga nem gyakorolható. A létminimum meghatározó eleme az energiafogyasztás minimuma. Ezt biztosítani kell az érintettek számára. Akár ingyenes energia formájában, akár úgy, hogy az előbb-utóbb bevezetendő alapjövedelembe beszámítják a reális energiaárakat.
Kettő: indokolt, hogy a gyereknevelés költségeinek egy részét az állam átvállalja. Ezt senki sem vonja kétségbe, tehát a rezsinél is figyelembe kellene venni a gyerekszámot, vagy, ami még jobb, a családi pótlék meghatározásakor kell a reális energiaárakat tekintetbe venni.
Három: vannak fontos társadalmi érdekek, amelyek a költségek egy részének állami átvállalását indokolják. Ilyen például a közösségi közlekedés támogatása az autózással szemben. Jelenleg Budapesten a tömegközlekedés költségeinek egyharmadát fizeti ki az utas. Ez azt jelenti, hogy az energia kétharmadát is ingyen kapja, amelyet a busza vagy a villamosa felhasznál. Lehet, hogy a mérték nem, de az elv helyes.
Négy: Az energiaárak hajlamosak arra, hogy veszettül ugráljanak le és föl. Az emberek létbiztonságát, élettervezési lehetőségeit rombolja, ha ezt a hektikus ugrándozást követniük kell. Indokolható, hogy az állam csillapítsa ezt a hullámzást. Tartalékoljon, amikor alacsonyak az árak, kompenzáljon, amikor magasak.
Amikor a világpiaci energiaárak a mélyponton voltak, a rezsicsökkentett árak alatt, akkor az ellenzék folyvást nyüstölte a kormányt, hogy vigye lejjebb a rezsicsökkentett árakat, holott azok így is az alacsonyabbak közé tartoztak az EU-ban. Az lett volna, és a jövőben az lenne a helyes, ha ilyenkor a különbözetet nem pazarolnák és lopnák el, ahogy azt nálunk tették, hanem tartalékolnák. Abból kompenzálhatnának most, amikor égető szükség lenne rá. Majd a következő válságban megpróbálhatnánk így.