Nácikkal a hazáért?

Ha kevésbé provokatív címet akartam volna adni, azt írtam volna: Bárkivel a hazáért? De nem akartam kevésbé provokatív címet adni, mert a lényeg az, hogy a náci is lehet bárki. Nincs az a sötét, tömeggyilkos történelmi erő, amely ne férne bele a bárki fogalmába.

A nácik táboránál nagyságrendekkel szélesebb a „bárkivel a hazáért!” tábora. Tehát a veszélye is sokkal nagyobb. És nem csak abban a történelmi helyzetben, amikor ténylegesen a fasiszta, a náci a bárki, mint a múltban sokszor, sok helyen, például három emberöltővel ezelőtt Magyarországon, amikor az ő kezükkel nyúlt az ország a haza elszakított részeiért.

Ma Ukrajnában nem kell nácikkal együtt harcolni a hazáért. Korábban már megírtam, hogy ebben a harcban mennyire fontos Ukrajna mellé állni, és mi mindent kellene ennek érdekében vállalni, amire sajnos nemcsak a kormány, hanem a közvélemény sem mutat hajlandóságot. Nem fogom magamat ismételni. Itt arról lesz szó, amit az Ukrajnával való tevékeny szolidaritásnak nem szabad jelentenie, holott nagyon is van rá hajlandóság: a hallgatást arról, hogy a hősies ellenállás milyen szellemeket szabadít ki a múltból.

Az Ukrajnáért a bárkivel (is), a nácikkal (is) összefogó Sztyepan Bandera tevékenységét egy 2009-es felmérés szerint Ukrajna lakosságának 14 százaléka tekintette részben vagy egészben pozitívnak. A többség csak Bandera szülőföldjén, Galíciában. 2021-ben a megkérdezettek 32 százaléka vélekedett az ő tetteiről kedvezően, ugyanennyien kedvezőtlenül, a többiek vagy nem nyilvánítottak véleményt, vagy úgy gondolták, hogy a működésében egyensúlyban voltak a pozitív és negatív elemek. Az orosz betörés a Bandera-párti egyharmadból túlnyomó többséget csinált. Idén áprilisban a megkérdezettek háromnegyed része nyilatkozott pozitívan Banderáról. Ez a nagy többség az ország nyugati részében még sokkal nagyobb.

Régebben Bandera ugyancsak megosztó személyiség volt Ukrajnában. Nagy viták dúltak arról, hogy jár-e neki állami elismerés, köztéri szobor. Most már nincs vita, most már csak a háború van. A hadban álló országban Banderának, az Ukrán Nacionalisták Szervezetének és az Ukrán Felkelő Hadseregnek a neve szent és sérthetetlen. Az állam ápolja a kultuszukat, a háborús propaganda középpontjában állnak, Bandera és társai arcképeivel van tele az ország. Van mivel hitelesíteni a putyinista propaganda ordas hazugságát, miszerint náciellenes különleges hadműveleteket hajtanak végre Ukrajnában.

Bandera kacskaringós pályafutását itt nem részletezem, mindenki találhat róla percek alatt rengeteg információt a hálón. Itt most csak az a lényeges, hogy nem habozott a náci hadsereget üdvözölni, harcostársként kiszolgálni, amikor ebben lát(hat)ta az önálló Ukrajna megteremtésének lehetőségét, viszont okot is adott rá, hogy a nácik több mint három évig rabságban tartsák, mert velük szemben is képviselte az ukrán szuverenitás eszméjét. Rasszista is volt, antiszemita is volt, és a volhíniai „etnikai tisztogatásban”, legalább ötvenezer lengyel lemészárlásában, sokszor annyi elűzésében valószínűleg csak azért nem vett részt, mert éppen a nácik fogságában volt. De ez tárgyunk szempontjából nem is lényeges, mert a volhíniai vérengzést végrehajtó Ukrán Felkelő Hadsereg emléke is szent, példája követendő a harcoló Ukrajnában.

Hogy egy országnak ez (is) a válasza az agresszióra, tökéletesen érthető. Ettől olyan dermesztő a dolog! Ezért muszáj beszélni róla. Az Ukrajnát sokkal inkább támogató Nyugat-Európában erről sokkal több szó esik, mint nálunk.

A legszorosabban Ukrajna mellett álló balti országok történelmében és történelmi emlékezetében úgyszintén vastagon benne vannak azok a vezetők, szervezetek és tömegek, akik a nácikkal tartottak a nemzeti függetlenségért.

Szlovákiában az önálló Szlovákia „atyjának”, Jozef Tisónak a kultuszát építi a „bárkivel a hazáért” tábora. Szerbiában a csetnikek, Horvátországban az usztasák épülnek be a nemzettudatba azzal a pozitív üzenettel, hogy a nemzeti függetlenségért bárkivel, bárki ellen.

A szlovák államot megalapító katolikus pap, a hetvenöt évvel ezelőtt, 1947. április 18-án felakasztott Jozef Tiso 1944-ig, 57 éves koráig nem létezett a magyar sajtó számára. Abban kizárólag Tiszó József szerepelt. Szentként tisztelt államalapító, aki megmentette a szlovákok földjét a szétdarabolástól; háborús bűnös, aki Hitler bábjaként kiszolgáltatta a szlovákokat a náciknak és a halálba küldte országa zsidóit.

Nálunk is nemzeti hősök lesznek a fasisztákkal, nácikkal a revízióért politikusai; a nácik szövetségeseként harcoló csapatok a haza hősies védelmezőiként dicsőíttetnek.

Van ennek a háborús gyakorlatnak (még) sokkal elterjedtebb békebeli változata is, és éppen ebben a változatban élünk itt Magyarországon. „Nincs más szentség, mint a nemzeti érdek” – Csurka István írta le ezt az istenkáromló mondatot 1992-ben, abban a dolgozatában, amelyet akkor még Kövér László is náci jellegűnek minősített az Országgyűlésben.

Csurka maximája azt jelenti, hogy nincs olyan egyetemes érték, amely ne lenne alárendelve a nemzeti érdeknek, amelyet ne lenne kötelessége a hazaszerető embernek a nemzeti érdek alá rendelni. S ha nincs ilyen érték, akkor azok sem ilyenek, amelyeket a nácik, a fasiszták, a kommunisták, az iszlamisták és bármiféle diktátorok, agresszorok pusztítanak.

A „bárkivel a hazáért” békebeli változat az Orbán-rezsim propagandájának, önigazolásának, legitimációjának az alapja.

Legyen szó bármilyen országok és nemzetek feletti ügyről, az agresszor megállításáról, pénzforrásai elapasztásáról, az emberi jogok megsértéséről, tömeggyilkosságokról, keresztények vagy más hitűek üldözéséről bárhol a világon, humanitárius kötelezettségekről, nemzetközi jogi normákról, közös európai érdekekről, az adókerülő világcégek mindenhatóságának megtöréséről, bármely „lator államhoz” való viszonyról, az emberlakta Föld életképességének megőrzéséről – a „magyar emberek” érdeke, a nemzeti szuverenitás szempontja mindezek felett áll.

Csak hát a „bárkivel a hazáért” oda vezet, hogy a haza a bárki értékeinek és érdekeinek lesz alávetve, jobb esetben pedig a bárkivel együtt veretik le.

Pusztán alkalmi szerencse, hogy Ukrajnában az az egykori bárki ma nincs jelen.