HVG.hu, 2022. április 29.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Az utolsó járványügyi korlátozás, amelyet csak május elsején oldanak fel, sok hónappal a járvány csúcsain érdemi védekezés nélkül megtartott hatalmas tömegrendezvények után: a látogatási tilalom a büntetés-végrehajtási intézményekben. Ez négyhónapos megszakítással 25 hónapig tartott. Azóta nem volt más, csak olykor a Skype. Azóta 16-30 négyzetméteres zárkában másod-hetedmagával napi 23 órára bezárva, a szeretteivel való közvetlen érintkezéstől elzárva tölti büntetését jó ideje az elítéltek jó része.
Május elsején nem jönnek rendbe a dolgok. Csak a járvány előtti embertelen rendszer tér vissza.
Korábban a foglyok a látogatóikkal asztal mellett beszélgethettek, ehettek, ihattak, élvezhették az otthoni ízeket, szeretteiket megölelhették, megcsókolhatták, gyermekeiket ölbe vehették.
Mindezt már B.C. (Before Covid) betiltották. Nem a járvány vetett ennek véget, hanem a kormányzat. Szülők, gyerekek, testvérek közé plexifalat emeltek, egymástól 80 centire ülnek a látogatókat fogadó elítéltek, hatalmas hangzavarban, a hangot letompító plexin keresztül ordítozhatnak egymással a családtagok akkor is, amikor nincs látogatási tilalom. Egy feleségnek például ilyen körülmények között kellett közölnie ordítva a párjával, hogy meghalt az édesanyja.
A látogatást lélekmelegítő, családerősítő alkalomból olyan rossz élménnyé tették, amilyenné csak tudták.
Már rég megszigorították a telefonálást. Felszámolták az egyik legígéretesebb rehabilitációs programot, a mesekört, amelynek keretében a rabok katartikus meseelőadásokon mutatkozhattak meg, tárulkozhattak fel gyermekeik előtt.
Mindez nagyjából százhúszezer embert érint közvetlenül. Ezek közül százezer, köztük negyvenezer gyerek semmilyen bűncselekményt nem követett el, de amivel a bűnösöket sújtják, azzal a többször annyi bűntelent is sújtják. Ők az elítéltek házastársai, szerelmei, gyerekei, szülei, nagyszülei testvérei, egyéb rokonai. A csaknem húszezer elítélt túlnyomó része nem gyilkos, nem elvetemült nehézfiú. Az embertelen korlátozások a legkisebb súlyú bűncselekmények vagy szabálysértések elkövetőire is vonatkoznak és az előzetes letartóztatásban lévőkre is, akiket még el sem ítéltek, egy részüket esetleg nem is fogják.
A szabadságvesztésre ítéltek, az előzetesben lévők száma is növekszik az európai trendekkel és a társadalom érdekeivel ellentétesen. A börtönről mindenki tudja, aki tudni akarja, hogy a visszaesés elkerülése szempontjából a legrosszabb büntetési forma. Vannak alternatívái, amelyeket Magyarországon alig alkalmaznak. Ellenben mindent megtesznek azért, hogy ez a legrosszabb büntetési forma még rosszabb legyen.
A börtönökben ma családpusztító rezsim uralkodik, és uralkodni fog a látogatási zárlat most már elodázhatatlan feloldása után is, miként előtte.
A közismert börtönártalmak közül a családi kötelékek felbomlása az egyik legsúlyosabb. A család megtartó és visszatartó erő. A család az egyik legfőbb vesztenivaló, amit a visszaeső elveszíthet, ha visszakerül a börtönbe. Minél kevesebb a vesztenivaló, annál kisebb a visszakerülés emberi költsége, annál gyengébb a visszatartó erő. A szoros családi szeretetkapcsolatokból a legnehezebb, a magányból, a laza és rossz kapcsolatokból a legkönnyebb vállalni a börtön kockázatát. Az elmagányosodott, a kinti világban fogódzókat nem találó embernek végül már a börtön lesz az otthona, oda kötik a kapcsolatai.
Vannak persze reménytelen esetek, reménytelen családok és családban létezésre képtelen emberek, de ebben a családellenes rezsimben a reményteljes esetek jelentős része is reménytelenné válik. Mert az ember tökéletlen lény, a lélek teherbírása véges, a gyerek emlékezete, kötődőképessége korlátozott, minél kisebb, annál inkább.
Arról már ne is beszéljünk, hogy az embernek vannak igényei a szexuális örömre, és az intimszoba intézménye a magyarországi börtönrendszerből (például a romániaival ellentétben) ma is hiányzik, három évtizeddel azután, hogy Darvas Iván ennek fontosságára felhívta a figyelmet az Országgyűlésben. Csak az nem érti, aki nem akarja, hogy egy házastársi, élettársi kapcsolat fennmaradásának esélyét mennyire megnövelné, ha a szexuális viszony sem szakadna meg teljesen, ha a kint lévőnek nem csak mással, a bent lévőnek nem csak (nyilván egynemű) börtöntársával lehetne lehetősége a szexre.
A büntetés-végrehajtás egyik legfontosabb, legközérdekűbb feladata az, hogy az elítéltek rokoni kapcsolatainak, szeretetkapcsolatainak megőrzését szolgálja.
Ennek pedig pontosan az ellenkezőjét teszi. Mégpedig tudatosan. Politikai tudatosság van a destruktív, társadalomellenes büntetéspolitika mögött. A politikai haszonszerzés tudatossága.
Emlékszünk arra az aljas rágalomkampányra, amelyet a kormány folytatott azokkal a jogvédő szervezetekkel és ügyvédekkel szemben, amelyek, akik azért harcoltak, hogy a törvényesség uralmát helyreállítsák a büntetés-végrehajtásban. A törvény nevében elítéltek tömegeivel szemben törvénytelenül járt el az állam. Nem biztosította számukra azokat a körülményeket, azt a teret és azokat a körülményeket, amelyeket a törvény (és az emberi méltósághoz való alkotmányos jog) előír. Emiatt perek sorozatát vesztették el.
Emlékezhetünk a Schindler listájából arra a deportált mérnöknőre, aki egy épület alapozásánál figyelmeztette az építésvezető nácit, hogy másképp kell alapozni, ha nem akarja, hogy összedőljön az épület. A náci agyonlövette a mérnöknőt, aztán elrendelte, hogy úgy alapozzanak, ahogy ő mondta. A magyar kormány egyéb lehetőség híján a karaktergyilkossággal próbálkozott azokkal szemben, akiknek a figyelmeztetését halkan a magáévá tette, és javította a fogva tartás fizikai körülményeit, miközben a pszichikai körülményeit lerontotta.
Ez a társadalomellenes, bűnözéspárti büntetéspolitika arra a felfogásra épül és azt a felfogást építi, hogy a társadalmi státusz determinált. Van az uralomra jogosultak, a törvényfelettiségre jogosultak státusza, és van az alattvalók státusza. Ehhez képest a kormányváltás lehetősége, a parlamentáris demokrácia aberráció. És ugyanígy determinált az őrzöttek és az őrizők, a börtönbe küldők és börtönbe küldöttek státusza. A szabadságvesztés időtartama sajnos véges, de a börtöntöltelék státusza örök. Ezért nem is kell azzal törődni, hogy mi szolgálja, mi nem a kilépést ebből a státuszból, hacsak nem az uralomra jogosult kaszt tagja kerül be valamilyen rendellenesség folytán a kóterbe.
Ez a velejéig hamis, a gyakorlati és kutatási tapasztalatokkal ellentétes, de mindenesetre a történelem mélyében gyökerező és lebutított felfogás elterjedtsége és elterjesztése révén lehet ebből a büntetéspolitikából politikai hasznot kovácsolni: erősíteni azt a tábort, amely annál inkább támogatja a nagyban és büntetlenül bűnözők kasztját, minél keményebb kézzel bánik az a született büntetendők kasztjával.
Van egy Fecske, amely megpróbál nyarat csinálni. Ez a rövid neve a Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoportnak, amelyben szabadult börtönlakók, börtönviseltek vagy börtönviselők családtagjai, civilek és büntetés-végrehajtással foglalkozó szakemberek igyekeznek tájékoztatni a közt arról, hogy miként mennek ma a dolgok a büntetés-végrehajtásban, és miért, miként kellene ezen változtatni. A honlapjukon megrendítő történetekkel, szeretteik jobb jövőjéért harcoló vagy megharcolt rokonokkal, az ő történeteiket dokumentáló videókkal, levelekkel, szabadult rabokkal készült interjúkkal találkozhat az olvasó. Találkozzék!