HVG.hu, 2022. április 18.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A szlovák államot megalapító katolikus pap, a hetvenöt évvel ezelőtt, 1947. április 18-án felakasztott Jozef Tiso 1944-ig, 57 éves koráig nem létezett a magyar sajtó számára. Abban kizárólag Tiszó József szerepelt. Szentként tisztelt államalapító, aki megmentette a szlovákok földjét a szétdarabolástól; háborús bűnös, aki Hitler bábjaként kiszolgáltatta a szlovákokat a náciknak és a halálba küldte országa zsidóit. Ez a két felfogás csapott össze a rendszerváltás után az önálló állami létre ébredő Szlovákiában.
1887. október 13-án született Nagy-Magyarország északi csücskében, a Trencsén megyei Nagybiccsén (Bytča), egy katolikus szlovák faluban. Magyar iskolába járt Zsolnán. Akkoriban a környék szlovák iskoláit felszámolták.
Eminens diák, nyelvtehetség. Az éneken és a tornán kívül mindenből jeles, miután tornából fölmentették, színjeles. Végig az érettségiig. Az iskolai értesítő szerint Zsolnán osztálytársai nagyjából negyven százaléka zsidó volt. A nyitrai katolikus gimnáziumban járta ki a fölsőbb gimnáziumi osztályokat. Nyolcadikos korában tíz koronát nyert a jellemes emberről írott (természetesen magyar nyelvű) pályaművével, amelyet „Ha férfi vagy, légy férfi” jeligével adott be.
Bende Imre, a szegény sorból származó tehetséges gyerekek támogatásáról nevezetes nyitrai püspök felajánlotta az ígéretes ifjúnak a lehetőséget, hogy papnak tanuljon a híres bécsi Pázmáneumban.
Az anyanyelvén kívül magyarul, németül és latinul tudó diák a Pázmáneumban a héber, az arámi és az arab nyelvekkel is megismerkedett és kuglibajnokságot is nyert. Jámbor életű, szorgalmas mintadiáknak tartották. 1910-ben pappá szentelték, 1911-ben teológiai diplomát szerzett.
A pályáját szülőföldjén kezdte. A nyitrai egyházmegyében káplánkodott különböző falusi plébániákon. Hittant tanított, kulturális eseményeket szervezett, színi előadásokat rendezett és belevetette magát a Rerum Novarum (az egyház szociális tanítását összefoglaló enciklika) szellemében a szegénység és az alkoholizmus elleni küzdelembe.
Akkoriban a szociális érzékenység jellemzően antiszemita felfogással kapcsolódott össze katolikus körökben (is). A szegénység, az alkoholizmus bűnbakjai a zsidók voltak mint kocsmárosok, kizsákmányoló munkáltatók, földbirtokosok, kereskedők, uzsorások. Ez a szemlélet jellemezte a Prohászka Ottokár kezdeményezésére megalakított Katolikus Néppártot is, melybe az ifjú Tiszó József belépett, és amelynek szlovák nyelvű lapjában, a Krest’anban számos cikket publikált.
Tábori segédlelkészként szolgált az első világháborúban. Nemcsak a háború borzalmairól szerzett tapasztalatokat, de a magyarosító törekvések után különböző háborús helyszíneken a németesítés és oroszosítás folyamataival is megismerkedett. Szlovéniában pedig lenyűgözte őt a szlovén nemzeti mozgalom szervezettsége.
Háborús élményeit cikksorozatban publikálta.
Veseproblémákkal leszerelték. Kinevezték a nyitrai papi szeminárium spirituálisává, a piarista gimnázium tanárává és a püspök személyi titkárává. Az egyházmegye könyvtárának a vezetését is rábízták. A háború alatt írt cikkeiben a monarchia patrióta híveként buzdította honfitársait fegyelemre, kitartásra, helytállásra a frontokon és a hátországban.
1918 forradalmaival kezdődött a politikai karrierje. 1918 decemberében a forradalmi Nemzeti Tanács küldötteként tárgyal Nyitrán a csehszlovák hadsereg képviselőivel, majd belép a Szlovák Néppártba és a Szlovákia Csehországhoz való csatlakozásáról határozó Szlovák Nemzeti Tanács jegyzője lesz.
A Szlovák Néppárt ekkor a parlamentáris demokrácia és a Csehszlovákián belüli szlovák autonómia platformján állt. Tiso alapította a párt nyitrai szervezetét, és Sas (Orol) néven testedző mozgalmat is indított a cseh Sokol ellensúlyaként.
Magasan kvalifikált, kiemelkedő intelligenciával rendelkező, nagy munkabírású, a sok nyelv mellett a nép nyelvén is értő, közülük jött emberként, kiváló szónokként és tollforgatóként értékes kádere volt a Szlovák Néppártnak, és abban egyre jelentősebb szerepet játszott. 1921-ben már tagja a párt végrehajtó bizottságának.
Szenvedélyes szónoklatokban hevíti a szlovák nemzeti érzelmeket és ostorozza a szlovákokat „alávetett helyzetben” tartó prágai kormányt. Egy nagygyűlésen sikerül olyan csehellenes beszédet tartania, amiért pár hetes elzárásra ítélik, és ettől kezdve mártírként tekintenek rá, ami előre lendíti a politikai karrierjét. Közben a nyitrai püspök elbocsátja őt a titkári szolgálatból, mivel a politikai tevékenysége nem szolgálja a több nemzetiségű felekezet békéjét.
1923-ban elhagyja Nyitrát. Bánovce esperese lesz, és az is marad élete végéig. Miniszterként, képviselőként, kormányfőként, államelnökként is hetente visszatér oda esperesi szolgálatát ellátni.
1925-ben képviselővé választják, és a prágai parlament képviselője marad egészen Csehszlovákia felbomlásáig.
A magyarországi sajtó ekkor vesz róla tudomást először: „(A csehek gúnynak tartják, ha dicsérik őket.) Tiszó József nyitrai püspöki titkár egy választói gyűlésen dicsérni kezdte a cseheket. A cseh hatóságok ezért eljárást indítottak a püspöki titkár ellen, akit a nyitrni törvényszék a cseh rendtörvény alapján kétheti fogházra ítélt, azzal indokolva meg az ítéletet, hogy Tiszó József gúnyképpen dicsérte a cseh államot. A nyitrai törvényszék Ítéletét a pozsonyi tábla is helybenhagyta. A püspöki titkárt különben pár hónappal ezelőtt is ugyancsak kéthétre ítélték, mert egy népgyűlésen szidta a cseheket.” (Magyarság, 1925. január 11.)
A Trianon revíziójának reményét dédelgető Magyarországon a szlovák-cseh ellentét minden jele örömet okozott. Az irredenta irodalomban megjelent az a nézet, hogy a szlovákok és a csehek képtelenek lesznek egy országban megmaradni, a szlovákok rá fognak jönni, hogy a csehek rászedték őket, és nem lehetnek szabadok Csehszlovákián belül.
Tiszó József azonban csalódást okozott, mert 1926-ban Andrej Hlinka pártelnök távollétében más pártvezetőkkel együtt kiegyezett a prágai kormánnyal, és a Szlovák Néppárt kormánypárt, Tiszó József pedig egészség- és testnevelésügyi miniszter lett.
Ekkor zajlott Csehszlovákiában a földreform, amely mindenekelőtt a magyar tulajdonosok rovására rendezte át a tulajdonviszonyokat. Ekkor írta a 8 órai újság (1927. szeptember 25.): „Politikai érdekek játszanak döntő szerepet a földreform végrehajtásában és a protekció szédületes mértékben nyilvánul meg. Földhöz juthat mindenki, akinek jó ajánlólevele van a földhivatal uraihoz. Maradékbirtokosok lesznek gazdag ügyvédek, volt miniszterek, zsupánok fiai, aktív miniszterek rokonai és politikai párttitkárok. A legutóbbi eset a garamdamásdi parcellázás körül történt. A falu lakosságát éveken át hitegettek a földosztással, míg végre most megtörtént a döntés. A damás-pusztai 300 holdas primási birtokból egy talpalatnyi földet sem juttattak az igénylőknek. Az egész birtokot maradékbirtokká alakították át. Ez a birtok eddig közcélok szolgálatában állott, iskolák fenntartására, templomok épségben tartására szolgált a birtok hozadéka. Most a primási birtok Tiszó József egészségügyi miniszter öccsének jutott teljes egészében. Az egész Felvidéken nagy felháborodást keltett ez a döntés, amely ellen interpellálni is fognak a cseh parlamentben.”
Tiso apologétái persze nem erre emlékeznek, hanem arra, hogy az esperes-miniszter nem foglalta el a hivatalával járó lakást, hanem egy prágai kolostorban lakott, és végigvitt néhány jelentős egészségügyi projektet.
A kormányzati szerepvállalás nem tartott sokáig. 1929 októberében a Szlovák Néppárt és vele Tiso kilépett a kormányból.
1930-ban Tiso a Néppárt alelnöke lett, és ő számított az elnöki poszt várományosának. A harmincas évek első felében a párt mérsékeltebb, kompromisszumkészebb vezetői közé tartozott, szemben Hlinka radikális híveivel és pláne a fasiszta félkatonai szervezetet felállító és hosszú börtönbüntetésre ítélt Vojtech Tukával (a magyar sajtóban: Tuka Bélával).
Hitler kormányzásának kezdeti sikerei azonban Tisot is a totalitárius ideológia felé sodorták. 1936-ban pártjának pöstyéni kongresszusán már így szónokolt: „Ügyelni fogunk arra, hogy a párt mint a szlovák nemzet egyetlen képviselője magában foglalja az egész nemzetet és annak valamennyi részét. Egy nemzet, egy párt, egy vezér – hogy minden erő egyesüljön az egyetlen nemzet szolgálatában.”
1938 májusában Tiso részt vett a budapesti Eucharisztikus Világtalálkozón. Itt titkos tárgyalásokat folytatott Kánya Kálmán külügyminiszterrel arról, hogy Csehszlovákia felbomlása esetén Szlovákia Magyarországhoz csatlakozna azzal a feltétellel, hogy igen széleskörű autonómiát biztosítanak számára. A tárgyalások eredménytelenül végződtek, mert a magyar ajánlat nem elégítette ki Tisot. Ezután ő már csak a náci Németországtól remélte törekvései támogatását – miként a magyar kormány is.
1938 augusztusában Hlinka meghalt, Tiso lett a szlovák érdekek egyedüli képviselőjének kikiáltott párt vezére.
Egy hónappal később megkötik a Müncheni Egyezményt, amely Németország kezébe adta Csehszlovákia sorsát. A Szudéta-vidék megszállása után a Szlovákiában működő pártok Tiso vezérletével Zsolnán kikiáltották az Autonóm Szlovák Régiót, és Tiso vezetésével megalakult a szlovák kormány. A megrendült prágai kormány ezt kénytelen volt tudomásul venni.
Azonnal beolvasztották az összes pártot a Szlovák Néppártba, létrehozták a párthadsereget: a Hlinka-gárdákat és fölállították a szlovákiai németek igényeinek kielégítéséért felelős államtitkárságot.
A magyar revíziós igényekről folytatott tárgyalásokon Tiso képviselte Szlovákiát. A tárgyalások eredménytelenül végződtek. Németország az első bécsi döntéssel döntőbíróként kijelölte a Magyarországhoz visszakerülő területet. Szlovákia 85 százalékban magyarok lakta déli területeit csatolták vissza Magyarországhoz.
Az ítélet megrendítette Tisot, akinek Ribbentropp, Németország külügyminisztere kedvezőbb elbírálást ígért. Eleinte nem is akarta aláírni a bécsi döntést. Rádióbeszédében azonban tartózkodott Németország bírálatától, és a prágai kormányt, annak két évtizedes politikáját tette felelőssé a területvesztésért. És persze a zsidókat.
1938 november 4-én Tiso elrendelte, hogy telepítsék ki a vagyontalan zsidókat a Magyarországnak átadandó területekre. 7500 embert űztek át mostoha időjárási viszonyok között a senki földjére. Három nappal később leállították az akciót, a zsidók nagy részét visszafogadták (amivel ők nem jártak jól, mert sokkal korábban deportálhatták őket, mintha Magyarországon maradtak volna).
Decemberben egylistás választásokat tartottak. Kizárólag az egyesített pártok listájára lehetett szavazni, ahogy az pártállami diktatúrákban szokás. A Hlinka-gárdák felügyelték a választásokat, és árulónak kiáltották ki azokat, akik nem szavaztak az egyetlen listára. A szavazók 2,5 százaléka volt ilyen „áruló”.
1939 februárjában-márciusában szeparatista zavargások törtek ki a Szlovák Autonóm Régióban. Csehországból katonai alakulatok érkeztek ezek elhárítására, és március 9-én a prágai kormány lemondatta Tisot. Ezután néhány nappal megérkezik Tisohóz Hitler meghívása Berlinbe.
A Csehszlovákia teljes megszállására készülő Hitler önálló Szlovákia megalakítására szólítja fel Tisot. Ő ettől idegenkedik, mert az önálló Szlovákiát nem tartja életképesnek. Hitler közli vele, hogy a másik megoldás Szlovákia területének felosztása Magyarország és Lengyelország között. Ellenben az önálló Szlovákia számíthat Németország védelmére.
Így alakult meg az első önálló szlovák állam, amelyet a megalakulása után szinte azonnal meg is csonkítottak, mert Magyarország a Szlovákiának védelmet ígérő Németország hallgatólagos jóváhagyásával megszállta a Szlovákia megalakulása után az önállóságát deklaráló Kárpátalját, ahol a magyar népesség aránya nem haladta meg a 10 százalékot.
Március 23-án megkötik Salzburgban a szlovák-német „védelmi szerződést” és gazdasági-pénzügyi megállapodást. Ezek Szlovákia diplomáciai, katonai és gazdasági alárendeltségét – bábállami státuszát – rögzítik. A megállapodások értelmében Szlovákia csak Németország hozzájárulásával köthet gazdasági szerződéseket, és az ország nyugati határán 30-50 kilométeres mélységben német védelmi övezetet alakítanak ki, ahonnan száműzik a szlovák közigazgatást.
Szlovákia Lengyelország ellen is, a Szovjetunió ellen is hadba szállt Németország oldalán, de ennek csak szimbolikus jelentősége volt, mert a szlovák hadsereg nem képviselt számottevő erőt. 1939 októberétől Tiso államelnökként uralkodik Szlovákiában. 1942-től hivatalosan is a Vezér titulus illeti meg.
1941-ig megszületnek a zsidókat életlehetőségeiktől és szabadságuktól megfosztó törvények, 1942 márciusa és októbere között pedig deportálják a kb. 80 ezres szlovákiai zsidóság háromnegyed részét. 1944 augusztusában kitör a szlovák felkelés, amelyet német csapatok vernek le. A németek által megszállt országból deportálják a maradék zsidóságot. Alig pár ezer bujkáló vagy árja papírokkal ellátott zsidó éli túl a háborút Szlovákia területén.
A Vörös Hadsereg elől Tiso nyugatra menekült. Osztrák és német kolostorokban bujkált. 1945 nyarán elfogták. 1946 végétől 1947 áprilisáig tartott a pere. 1947. április 18-án hajnalban állt a bitófa alá papi ruhában. A legcsekélyebb mértékben sem tartotta magát bűnösnek. A bíróság előtt kijelentette, hogy ismét mindent ugyanúgy tenne. A kivégzése előtt leírt nyilatkozatában a a Szlovák államiságért és a bolsevizmus ellen folyó harc vértanújának minősítette magát, s kifejezte reményét, hogy áldozata a szlovák nemzet egységét kereszteli meg.
A rendszerváltás után azonnal felléptek a Tiso rehabilitálását követelő erők. A Reform (1990.július 13.) ismertette egy pozsonyi lap cikkét, miszerint Tiso „a szlovák nép vezére, a kereszténység őre majd vértanúja, Metód és Cirill, a 836-ban élt hittérítők kései utódja” volt. Az ő vezetése alatt lehetett igazán boldog a szlovák nép, és eljön majd az idő, amikor a mártírhalált halt Tisot boldoggá avatják.
1990 júliusában emléktáblát avattak Tiso emlékére. Rózsahegyen nagyszabású ünnepséget rendeztek Tiso és Hlinka tiszteletére.
1991 nyarán Pozsony főterén többezres tömeg követelte Tiso szentté avatását. Ezen a napon Pozsonyban az utcán sétáló Václav Havel köztársasági elnököt és kíséretének tagjait megtámadták és bántalmazták.
Könyvek, cikkek tömege jelent meg Tisóról mint a szlovák nép hőséről, a nagy államalapítóról.
1995-ben Jan Slota, a kisebbik kormánypárt elnöke, oktatási miniszter a pozsonyi parlamentben magasztalta Tisot, és a nagy kormánypárt képviselőinek egy része is lelkesen megtapsolta őt.
1996-ban „pedagógiai segédkönyvként ajánlották az általános iskolák számára Milan Durica pap-történész könyvét, amelyben a szlovák történelem csúcspontjának minősítik a Tiso által vezetett bábállamot.
Hivatalossá és közkeletűvé azért soha nem váltak ezek a nézetek, és talán nem is erősödnek. Grigorij Mesežnikov pozsonyi politológus szerint „az elmúlt másfél évtizedben végzett reprezentatív közvélemény-kutatások nemigen mutatnak pozitív elmozdulást a szlovák nacionalisták által ikonnak tekintett történelmi személyiségek (pl. Andrej Hlinka vagy Jozef Tiso) megítélésében. Épp ellenkezőleg: úgy tűnik, egyre kevesebben vannak róluk kedvező véleménnyel; a negatív megítélés pedig éppen Tiso esetében különösen tartósnak látszik.” (Múltunk, 2014/2.)
Ezek szerint valószínűleg mégsem lesz Tisoból Szent József.