hvg.hu, 2026. május 26.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A 2006-os választás huszadik évfordulójára írt, április 9-én megjelent cikkünknek ez volt a konklúziója: „A fájdalmas, de elkerülhetetlen lépések súlyos következményekkel járó elodázása árán elért győzelem pürroszinak bizonyult.” A győzelem mikéntjéből következett az őszödi beszéd, és abból mindaz, amit az elmúlt két évtizedben átéltünk. A győztes miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vallomáskényszerbe került. Az őszödi beszéd: kényszervallomás. A megnyert választás után Gyurcsány elvesztette a hitelét és a hitelével együtt azt az esélyt, amelynek érdekében elkövette mindazt, amit az őszödi beszédében meggyónt. Ez a beszéd felelevenítette azt a klasszikus kérdést, hogy áthazudhatjuk-e magunkat az igazságig. Erre a kérdésre azóta sincs válasz.
„Mért legyek én tisztességes, kiterítenek úgyis,
mért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgyis.” (József Attila)
Gyorsan eljött az igazság pillanata – mondotta Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án az őszödi kormányüdülőben. Erről az igazságról szólt a beszéde. A hazugságról szóló igazságról. Azért szólt a hazugságról, hogy a meggyőződése szerinti igazság érvényesüljön. Nem érvényesülhetett. Egyrészt a hazugság miatt, másrészt amiatt, hogy beszélt róla. De nem tehetett mást. A csapdából nem volt kiút.
Nagyon úgy nézett ki, hogy 2006-ban is kormányváltás lesz, mint az összes korábbi országgyűlési ciklus után a rendszerváltás óta. 2004-ben a Fidesz nagy fölénnyel megnyerte az európai parlamenti választásokat, és a közvélemény-kutatók még 2006 februárjában, a választások előtt néhány héttel is az ellenzék győzelmét jósolták. Gyurcsány is hivatkozott erre a beszédében: „Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni.”
Egyértelmű volt, hogy hazugság nélkül, az ország érdekében álló, sürgető lépések elodázása nélkül a kormány nem kerülheti el a bukást.
Ha Gyurcsány Ferenc és társai nem teszik meg, amit megtettek, és megteszik, amit nem tettek meg, akkor Orbán Viktor 2006-ban visszatér a hatalomba.
Csak az győzhet, aki hazudik. Ha csak Orbán Viktor hazudik, akkor csak ő győzhet. Akkor az ország Orbán Viktor hazugságával veszti el azt az esélyt, amelyet így Gyurcsány Ferenc hazugságával vesztett el.
Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett kormánytábor okkal tarthatott attól, hogy Orbán Viktor a második kormányával folytatná a jogállam leépítését, amihez az első kormányával hozzákezdett, és nem hajtaná végre azokat a strukturális reformokat, amelyeket Gyurcsányék a mögöttük álló szakértőkkel és együtt elkerülhetetlennek tartottak.
Orbán Viktor nemcsak azt hazudta minden adattal ellenkezve, hogy „rosszabbul élünk, mint négy éve”, hanem azt is, hogy nincs szükség semmilyen megszorításra, miközben éppen úgy tudta, mint Gyurcsány, hogy ezt a költségvetés helyzete, az adósságállomány földuzzadása megköveteli.
Gyurcsány a maga hazugságával, a maga hitelvesztésével Orbánt mentette meg attól, hogy elveszítse a hitelét és elveszítse a 2010-es választást.
De hányan tudták, hányan merték ezt akkor így kiszámítani? Könnyebb lett volna a pártja nagy többsége által másfél évvel azelőtt megváltóként miniszterelnökké emelt kormányfőnek elszámolnia Őszödön egy összement, letört frakció előtt azzal, hogy vereséget szenvedtünk ugyan, de miénk a jövő, mert tisztességesek voltunk, igazat mondtunk és tettük, amit tenni kellett, és négy év múlva ezt meg fogja nekünk hálálni a nép?
Őszödön a győztes frakció jó hangulatban örült a diadalnak. Gyurcsány Ferenc az expozéjában beszélt a megszorításokról, a nehéz és népszerűtlen lépésekről, amelyeket meg kell tenni. A hozzászólásokból kiderült, hogy ezeknek a lépéseknek komoly ellenzéke lesz. Sokan kétségbe vonták, hogy szükséges-e ezekkel leverni a párt népszerűségét. Bizonyára sokak fejében ott volt az 1995-ös Bokros-csomag emléke, amely meghasonlást idézett elő a pártban, több miniszter lemondott, belső ellenzékké szerveződött az antiliberális-antikapitalista szárny.
Az első őszödi beszédről, az expozéról azóta sem esett szó. A második, az ellenvéleményekre reagáló, drámai vitazáró beszéd ragadt meg a közemlékezetben, az emelkedett történelmi jelentőségre.
A beszédnek (hangfelvétele itt található, teljes szövege például itt olvasható, illetve itt, Gyurcsány korabeli blogbejegyzésében) csak a múltra vonatkozó, bűnvalló passzusai híresültek el, azok hatottak:
Titokban dolgoztunk… nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk… elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk… Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz…
És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk… másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.
Nemcsak bűnvalló beszéd volt az őszödi, hanem szenvedélyes reformvalló szózat:
„Reform, vagy bukás. Nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is. /…/ Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól, és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. /…/ Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni, és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot.”
A beszédnek ez a jövőre vonatkozó üzenete, a lényege, amellyel a szónok hatni akart, elsikkadt.
Csak annyi maradt belőle, hogy a kormányfő csúnya szavakat használt, amelyeket egyébként bizalmas körben valamennyien használunk; és kurva országról beszélt, miközben mindenki, akinek magyar az anyanyelve, tudja, hogy a kurva jelző ebben az esetben pozitív viszonyulást jelez. Hiszen éppen az volt a kontextusa, hogy mit kell tenni az országért önzetlenül, hazaszeretetből, a saját egzisztenciális érdekeinken is felülemelkedve.
Ezt a reformszándékot azután a miniszterelnöki székbe kapaszkodva éppen Gyurcsány adta fel 2008-ban, és a legnagyobb indulatokat kavart reformot, az egészségügy reformját torzította el a kormány úgy, hogy értelme ne legyen, csak a súlyos politikai árát kelljen megfizetni. Ezt azonban még nem tudhatták azok, akik 2006-ban az őszödi beszédhez viszonyultak.
Ahhoz, hogy viszonyuljanak, a beszédnek nyilvánosságra kellett kerülnie. Ez megtörtént. A beszéd hanganyagát elhangzása után majd négy hónappal, szeptember 17-én délután ismeretlen motoros futárok eljuttatták az Origo, az Index, az RTL Klub és a Magyar Rádió szerkesztőségébe. Ezek egyike sem volt – akkor – ellenzéki irányultságú, de a beszéd „legszaftosabb” részleteit szinte azonnal közzétették. Már aznap este tüntetések robbantak ki Budapesten a Kossuth téren és számos vidéki városban.
November elejéig szinte folyamatosak voltak a tüntetések. A Kossuth teret hosszú ideig megszállva tartották a Fidesz szónokai által lelkesített szélsőjobboldali csoportok. Szeptember 18-án betörtek a Magyar Televízió székházába. Autókat gyújtottak fel. Október 23-án összekeveredtek a várost csatatérré tevő vandálok és a Fidesz ünnepségén részt vevő békés tömegek. A rendőrség hol szakszerűen, hol teljesen szakszerűtlenül tevékenykedett. Törvénytelenül, brutálisan járt el békés tüntetőkkel szemben is. Ártalmatlan, illetve ártalmatlanná tett embereket bántalmaztak.
Gyurcsány Ferencet az ellenzék lemondásra szólította fel. A Fidesz politikusai megszakították a kommunikációt a kormányfővel.
Az önkormányzati választásokat az ellenzék a kormányról való szavazásnak minősítette. Az önkormányzati választáson a kormánykoalíció pártjai, az MSZP és az SZDSZ súlyos vereséget szenvedtek, de a kormány a helyén maradt. Az Országgyűlésben a kormánypárti többség bizalmat szavazott a kormányfőnek.
Az ellenzék csak a rendőri brutalitást ítélte el, a kormánytábor csak a szélsőjobboldali vandalizmust. Csupán a független ember jogi szervezetek, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ ítélt el következetesen minden törvénysértést.
A beszéd kiszivárogtatásának több verzióját ismerjük, de egyik sem bizonyított. A Nemzetbiztonsági Hivatal csak azt vizsgálta, hogy lehallgathatták-e az őszödi kormányüdülőt, ami nemzetbiztonsági veszélyt jelentett volna, illetve történt-e törvénysértés. A vizsgálatot lezárták, miután megállapították, hogy lehallgatás nem történt, a beszédről legálisan készültek felvételek, és annak kiadásával nem sértettek törvényt.
A párton belüli vizsgálatot Gyurcsány állíttatta le, hogy ne növelje a feszültséget az MSZP-ben. Ugyanakkor azt is nyilatkozta, hogy ő tudja, kik voltak a kiszivárogtatók, csak nem nevezi meg őket, mert állítását nem tudja minden kétséget kizáró módon bizonyítani. Amikor 2010 után Mesterházy Attila lett az MSZP elnöke, Gyurcsány egy levélben megnevezte a kiszivárogtatás felelőseit, Mesterházy azonban felbontatlanul megsemmisítette a levelet azzal, hogy ha Gyurcsány bizonyíték híján nem hozza nyilvánosságra a neveket, akkor ő sem fogja.
Többen feltételezik, hogy Gyurcsány Ferenc maga szivárogtatta ki a beszédet, mert úgy vélte, hogy ez az ő megítélését javítaná. A közvélemény megértené belőle, miért olyan fontos, amit tenni akar, miért annyira elkerülhetetlenek a fájdalmas megszorítások.
Gyurcsány kacérkodhatott ezzel a gondolattal. Erre utal, hogy Gál J. Zoltán, a Miniszterelnökség politikai államtitkára a beszéd elhangzásának napján felhívta a Népszabadság főszerkesztőjét, Vörös T. Károlyt azzal, hogy „a főnök nagyon jó beszédet mondott”. A főszerkesztő elkérte a szöveget, azt azonban nem küldték át. Sőt Gál J. megtiltotta, hogy a szöveget a pártvezetőkön kívül más is elolvassa. Úgy tűnik, a kormányfő gyorsan ráébredt vagy ráébresztették, hogy a szöveg publikálása nem használna sem neki, sem a pártjának.
A beszédről azonban tájékoztatták a koalíciós partner, az SZDSZ vezetőit, és széltében-hosszában pletykáltak róla. Természetes, hogy egy közel kétszáz fős frakció ülésén elhangzott, markáns és meghökkentő beszéd szóbeszéd tárgya lesz. Gyurcsány hívei és pártbéli ellenlábasai körében is.
Feltűnő volt, hogy a Fidesz kommunikációja a beszéd elhangzása és nyilvánosság elé kerülése közötti hónapokban éppen arra épült, amit a beszéd oly erőteljesen igazolt: a kormány hazugsággal, tehát lényegében csalással nyerte meg a választásokat, a Gyurcsány-kormány a hazugság kormánya. Orbán Viktor július végén Tusnádfürdőn elhangzott 40 soros beszédében 11-szer szerepelt a politikai hazugság vádja a kormánnyal szemben, és szeptember 23-ra tiltakozó nagygyűlést hívott össze.
A hazugság vádja mantraként ismétlődött a Fidesz kommunikációjában. Mintha kifejezetten előkészítették volna a beszéd nyilvánosságra kerülését. Ez azonban még nem bizonyítja, csak valószínűsíti, hogy a Fidesz vezetői már ismerték a beszédet. Ugyanakkor persze enélkül is beszélhettek arról, hogy a kormány a kampányban hazudott, hiszen valóban ezt tette. A meghirdetett megszorító intézkedések önmagukban is bizonyították, hogy a kormány egészen mást tesz, mint amiről a kampányban szó volt, és az ország állapota egyáltalán nem olyan, mint amilyennek a kormány a kampányban bemutatta.
Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője 2010 után azt nyilatkozta, hogy a felvételeket ő és a 2009-ben Bolíviában agyonlőtt Rózsa-Flores Eduardo együtt juttatta el a nyilvánossághoz. Ehhez a verzióhoz kapcsolódott Szabó Bálint, aki a pártból már kiszakadt Demokratikus Koalíció politikusaként azt nyilatkozta, hogy Rózsa-Flores lakásán az MSZP három vezető politikusával hallgatták a felvételeket. Szabó később meg is nevezte ezeket a politikusokat: Szili Katalint, Baja Ferencet, Szekeres Imrét. Gyurcsány is három vezető pozícióban lévő párttársáról beszélt. Szabó Bálint szerint összesen négy baloldali és három jobboldali politikus lett volna benne az akcióban. Szili Katalin beperelte Szabót, Baja és Szekeres tanúként cáfolta a bíróság előtt Szabó állításait. A bíróság az alperest helyreigazításra kötelezte, és nem vagyoni kártérítést ítélt meg Szili számára.
Gyurcsány a blogjában így reagált a hangfelvétel kiszivárgására: „Nos, kedves Barátaim, kikerült egy hangfelvétel, nem tudom, hogyan és nem tudom miért, de nem bánom. És nem is szégyellem. /…/ Nem a jelzőimre vagyok büszke, de büszke vagyok a szenvedélyemre, s bizony néha az ilyen megfogalmazásra sarkallja az embert. /…/ …velem csak ilyen politikát, a reformok, a kultúraváltás politikáját lehet megcsinálni. Más politikához más ember kell. Akkor, ott Őszödön vastapsot kaptam erre a beszédre, és azóta is érzem a szocialisták és a liberálisok támogatását. /…/ Nem baj, hogy kikerült a hangfelvétel. Mert a magyar politika igazi kérdése ma már nem az, ki, mikor nem mondott igazat, hanem az, ki tudja ezt abbahagyni. Ki az, aki őszintén, néhol szenvedélyesen, néhol szabad szájúan szembe mer nézni az elmúlt 16 év hazugságaival és féligazságaival. Mi megtettük. Megtettük egymás között, zárt körben már májusban, és azóta megtettük nyilvánosan is. A jobboldal képtelen erre. A hazugság az egész magyar politikai elit bűne. A miénk és övék. Mi sem tudtuk ezen változtatni a választások előtt, és nem tudtuk kirángatni a kampányt sem a gügyögés, a féligazságok kelepcéjéből. Azóta megtettük…”
Csakhogy nem tették meg. Nem mondták ki a nyilvánosság előtt, hogy végighazudták a kampányt. Azt sem, hogy a győzelem érdekében nem tették meg, amit a haza érdeke követelt. Így aztán nem is lehetett hitele a kormányfő állításának, miszerint „a hazugság az egész magyar politikai elit bűne”, mert a szakítás nyilvánosan, explicit módon, önváddal megerősítve nem történt meg.
Sólyom László köztársasági elnök lényegében lemondásra szólította föl a miniszterelnököt, és szeptember 18-i beszédében leszögezte: „a tegnapi hír morális válságba sodorta az országot, és ezt a válságot a miniszterelnök reakciói csak fokozták. Személyes felelősségét összemosta az elmúlt 16 évvel.”
Az ellenzék lelkesen üdvözölte Sólyom megszólalását, holott az elnök a dolog lényegét, a tennivalókat tekintve nem az ellenzékkel, hanem a kormánytáborral értett egyet. Ezt mondta: „az államháztartás rendbehozatalát én is a legsürgetőbb feladatnak tartom, támogatom, és támogatni fogom. A felelősség elől egyetlen kormány sem térhetett volna ki. Mindnek vállalnia kellett volna, hogy a lakosságra súlyos terhet ró.” Ez volt az, amit a Fidesz a kampányban is, azután is a leghatározottabban tagadott, és erre a tagadásra építette a politikáját. Orbán Viktor ekkor is azt nyilatkozta, hogy a lakosság megterhelése fölösleges, elfogadhatatlan, a lakosság terheit, az adókat, a járulékokat – tehát a fölborult költségvetés bevételeit – éppenséggel csökkenteni kell. Sólyom akkor járt volna el következetesen és tisztességesen, ha a Fidesz hazugságait is elítéli. Ő azonban egyszerre drukkolt a kormány által képviselt realista gazdaságpolitikának és a Fidesz győzelmének. Vagyis annak, hogy a Fidesz tegye meg az ellenkezőjét annak, amit a kampányban hirdetett.
Abban pedig végképp nem volt igaza a köztársasági elnöknek, hogy a beszéd nyilvánosságra kerülése sodorta volna morális válságba az országot, és hogy ez a morális felháborodás vitte volna az utcára az embereket.
Az, hogy Gyurcsány összemossa a személyes felelősségét az elmúlt 16 évvel, nem változtat azon, hogy ebben a 16 évben a politikai elit jelentős része a választási kampányait jórészt hazugságokra építette, és ez vált normává.
Az utcára pedig azok az emberek mentek ki, akik nem a kormány, hanem az ellenzék mellett álltak addig is. A Kossuth téren, a Szabadság téren, az október 23-i tüntetéseken a legmarkánsabban ellenzéki tömegek vettek részt. A kormány és Gyurcsány népszerűségét az őszödi beszéd csekély mértékben befolyásolta. Az már szeptember 17-e előtt is lecsökkent a bejelentett megszorítások miatt. A kormánynak és Gyurcsánynak a következő években még dolgoznia kellett azon, hogy a népszerűsége tovább csökkenjen.
A kormányt támogató vagy legalábbis az ellenzékkel szemben azt preferáló véleményformálók állásfoglalását meghatározta, hogy javarészt ők is létfontosságúnak ítélték az ország szempontjából azokat a reformokat, amelyeket csak a Gyurcsány-kormánytól várhattak, és féltették Magyarország demokratikus, jogállami rendjét – okkal – az ellenzéktől. Azt a csapdát is felismerték, amelybe a választások előtt a kormánytábor került.
Ezért aztán hajlottak rá, hogy a beszédet védelmezzék. Holott nem a beszédhez kellett volna viszonyulni, hanem ahhoz, amit Gyurcsány a beszédében beismert.
A beszédet lehetett igazságbeszédnek minősíteni, de attól még a hazugság, amiről szólt, nem vált igazsággá.
Hiszen Gyurcsány a hazugságáról – utólag – éppen azért mondhatott igazat, mert – előzőleg – valóban hazudott.
Nádas Péter így egyensúlyozott: „A beszéd, amit a miniszterelnök úr tartott a májusi frakcióülésen, az én véleményem szerint nagyszerű beszéd, a retorika egyik csúcsa, beleszámítva az összes nem szalonképes kifejezéseket, amelyeket nem neveznék se obszcénnek, se trágárnak, egyszerűen azért nem, mert a helyükön vannak. A beszédben egy elszánt, jó retorikai képességekkel megáldott ember megpróbálja meggyőzni a saját elvtársait, szociáldemokraták elvtársaknak nevezik egymást…, arról, hogy az országot tovább nem lehet a privilégiumok rendszere alapján kormányozni. /…/ Amit csinálni kell, az nem megszorító program, hanem az egész államháztartás reformja, amiben a korrupciónak, abban a mértékben, amilyenben ma Magyarországon uralkodik, nincs helye, és a privilégiumoknak sincs helye, ezeket le kell építeni. /…/
Kétségtelenül hazudott, a hazugságát elismerte, de hogy úgy mondjam, nem volt érzékeny a dologgal szemben a későbbi nyilatkozataiban… Bizonyos érzéketlenséget mutatott, amely demokratikus politikus számára nem azért nem megengedhető, mert morálisan nem elfogadható, mert mindenki úgy hazudik, ahogy akar, mindenki a saját hazugságáért maga felelős…
/…/ Bocsánatot, elnézést kellett volna kérnie nemcsak a saját választóitól, de mindenesetre nem kellett volna örülnie.” (Népszabadság, 2006. szeptember 21.)
Radnóti Sándor azt hangsúlyozta, hogy a politikai elit egésze a jóléti túlköltekezés hazug konstrukcióján belül mozgott, egymást kergették bele a felelőtlen ígérgetésbe.
„Gyurcsány választhatott volna a hazugságnál mérsékeltebb, eufemisztikusabb szót is. Az, hogy éppen ezt a szót választotta, azt bizonyította, hogy rálát politikai cselekedetei erkölcsi dilemmáira. A dilemma egyébként közismert… A politika története számtalan példával szolgál. Gyurcsány Ferenc esete így fest: valamikor felismerhette az említett hazug konstrukciót, és erőt, kedvet, valamint politikai víziót érzett magában, hogy vállalkozzék a felszámolására. De azt is felismerte, hogy ehhez meg kell nyernie a választásokat, különösképpen azért, mert ellenfele politikáját károsnak és veszedelmesnek ítélte. Ezt a célját pedig csak úgy érhette el, hogy bármennyit árul el víziójából, bizonyos mértékig mégis fenntartja a hazug konstrukciót, azaz nem száll ki az ígérgetési spirálból… nem kecsegtet azokkal az eljövendő kemény időkkel, amelyeket az ország javáért szükségesnek tartott. Ebben rejlett politikájának hazug volta.” (Népszabadság, 2006. szeptember 23.)
Iványi Gábor véleménye nem volt ennyire (sem) árnyalt: „Gyurcsány Ferencre mutogatva hazugot kiabálnak, és állítják, ők mindig igazat mondanak. Olyan, mintha Magyarország csupa igazmondó juhászokkal lenne tele. A fideszeseket ugyanis kínosan érintette az, amit a kormányfő balatonőszödi beszédében megtett. Kegyetlenül őszinte volt, amiben azonban, úgy tűnik, az ellenzék nem akarja követni. Inkább heccelik a tömeget, és ezzel a ma elengedhetetlenül fontos kormánypárti-ellenzéki kézfogást is elkerülhetik. /…/
Hitem szerint hecckampány folyt a kormányfő ellen, aki őszödi beszédében kegyetlenül őszinte volt. Az ellenzéknek nem megkérdőjelezni kell, hanem végre együttműködni.
A jelenlegi gazdasági nehézségeken csak összefogással lehetnek úrrá a pártok.” Ehhez még hozzátette: „Orbánnak – hívő emberként – ismernie kell a Bibliát, amiben az áll, néped vezetőit ne gyalázd.”
Ezt pedig 2010 után Iványi Gábor sokszor és joggal megtette. Ha létezik gyalázatos kormányzás, akkor a gyalázás tilalma nem lehet általános érvényű. (Népszava, 2006. október 9.)
Heller Ágnes nem a hazugságot, hanem a beismerését ítélte el: „Hát az a dilettantizmus csúcspontja volt!
Hát hogy képzeli el egy politikus a XXI. század elején, hogy bármilyen beszéde titokban marad?
/…/ Amit egy politikai vezető mond, az öt perc múlva, tíz-tizenöt perc múlva mindig a nyilvánosságra kerül! Hát ezt mindenkinek tudnia kell!” (Népszabadság, 2007. október 6.)
A jeles filozófus a Gyurcsányt megerősítő bizalmi szavazás után így vélekedett: „Gyurcsány Ferenc megtette a legtöbbet. Bizalmi szavazást kért, és a bizalmat meg is kapta a parlamenttől. Most már nem szabadna semmi mással foglalkozni a politikusoknak, csak a költségvetéssel, a konvergenciaprogrammal, valamint a reformokkal. /…/ Kár azt hangoztatni, hazugsággal nyert választást tavasszal a koalíció, illetve, hogy a Fidesz most is őszinte volt az emberekhez. Ez ugyanis nem igaz.” (Népszava, 2006. október 9.)
Heller Ágnes véleménye 2010-ben, Orbán Viktor nagy győzelme után már egészen más volt: „Gyurcsány Ferenc beszéde nyilvánosságra hozatala és annak következményei után bizalmatlansági indítványt kért maga ellen.
Az SZDSZ elveit sutba dobva bizalmat szavazott. Miért? Rossz nyelvek szerint, hogy a kormányban maradjon, de megértőbb értelmezéssel azért, hogy Orbánnak ne legyen igaza.
De Orbánnak igaza lett, megint miniszterelnök lett, sokkal nagyobb többséggel, mint ha annak idején új választásokat írtak volna ki. De ha elvszerűen cselekszenek, akkor maradt volna egy jelentős szocialista párt és megőrződött volna Gyurcsány Ferenc nimbusza.” (Népszabadság, 2010. október 2.)
Ennyit az elvek sutba dobásáról.
Az Élet és Irodalomban hosszú vita folyt az őszödi beszédről. Ennek vitaindítójában és vitazárójában Kis János nagy terjedelemben, a helyzetet mélyen elemezve fejtette ki a véleményét, amellyel eléggé egyedül maradt. A vitaindító cikk rövidített változata a Magyar Hírlapban jelent meg. Ebből idézünk:
„A kormányokat mi választjuk, a hibáikért viselnünk kell a következményeket. Ám éppen ezért jogunk van tudni, hogy mit tesznek a mi nevünkben, a mi kontónkra. A miniszterelnök megfosztotta polgártársait ettől a lehetőségtől. Erre nem lehet azt válaszolni, hogy ő csupán részesévé vált egy ígérgetési versenynek, melyből azonban… ezennel kiszállt. /…/ Gyurcsány nemcsak arról beszélt, hogy ő is részese volt az ígérgetési spirálnak. Beszédéből az is kiderül, hogy tudatlanságban tartotta a közvéleményt a kormány tetteit és azok kockázatait illetően. Ez az ő külön, másokéval össze nem keverhető felelőssége. /…/ A kormánypártok két észszerű lehetőség között választhatnak. Az egyik lehetőség az, hogy megvonják Gyurcsánytól a bizalmat, és új kormányfőjelöltet állítanak. Nem tudom, van-e olyan személy, akiben gyorsan meg tudnak állapodni. /…/ Ha van ilyen személy, akkor a kormányfőváltás segíthetne lecsillapítani a bizalmi válságot, és újrakezdeni a kormányzást. Ha nincs ilyen személy, akkor sem zárható le a krízis azzal, hogy a koalíció egyszerűen bizalmat szavaz a miniszterelnöknek. Ez azt fejezné ki, hogy a kormánypártok nem látnak kivetnivalót a történtekben, és elmélyítené, ahelyett, hogy csillapítaná a krízist.
A kormányfőnek nem ahhoz kell bizalmat kérnie, hogy tovább folytassa a korábbi gyakorlatot. Államférfiként kell megszólalnia, akinek szavaiból kitűnik, hogy rálát cselekedeteinek aggályos voltára… ki kell mondania, hogy átgondolta és sajnálja a történteket. Ha ezután kapja meg a támogatást, akkor megerősítése, hogy úgy mondjam, feltételes lesz. Ahhoz kötődik, hogy bizonyos dolgok nem ismétlődhetnek meg.
Ez azonban nem elég. A kormányzás gyakorlatának meg kell változnia. Ha a kormányfő komolyan gondolja, hogy változtat az eddigi gyakorlaton, akkor ezt nem teheti az eddigi gyakorlatot megtestesítő pénzügyminiszterrel. Veres Jánost le kell váltania. A kormánynak a parlamenti felelősséget tükröző, átlátható és ellenőrizhető működésmódra kell áttérnie. Etikai kódexet kell fölállítani a miniszterek számára, ahogy Medgyessy Péter ígérte, de nem valósította meg. „Sokan szavaztunk a koalícióra azért, mert … meggyőződhettünk róla, hogy /Orbán Viktor – R.S./ nem demokrata. De a kormánypártoknak csak addig van erkölcsi joguk azzal az igénnyel fellépni, hogy a demokráciát védik a reá leselkedő veszélyekkel szemben, amíg ők maguk tartják magukat a demokrácia írott és íratlan szabályaihoz.” (Magyar Hírlap, 2006. október 2.)
Kis János feltételei nem teljesültek. Gyurcsány Ferenc és a kormánykoalíció két pártja, az MSZP és az SZDSZ elindult lefelé a lejtőn. Ma már gyakorlatilag egyik sem létezik.