Jézus vesztett

Évről évre egyre nyilvánvalóbb, hogy Jézus elvesztette a karácsonyt. Kiszorult a saját születésnapjából. Pedig manapság már szinte senkinek nincs semmi baja azzal a karácsonnyal. Már zsidóknak, moszlimoknak, ateistáknak sem fáj.

A szülinapos földi helytartói mifelénk lubickolnak a hatalmi kegyben. Elmúltak azok az idők, amikor az ő tagadói gyakorolták a hatalmat, és hatalmi erővel igyekeztek kirekeszteni őt születésnapjának ünnepéből.

Éppen hetvenöt éve, hogy az államosított szakszervezetek először rendeztek Magyarországon karácsonypótló fenyőünnepeket tagjaik gyermekei számára. Akkortájt besúgók és provokátorok kérdezgették a környék gyermekeit, hogy mit hozott nekik a Jézuska. És jelentették, kiknél hozza az ajándékot a Jézuska.

Ma már ilyesmit nem kérdez senki. Gyerekek és felnőttek a televízió sugarába fogva közelednek az adventi hetekben a karácsony felé. Éjjel és nappal az ajándékok beszerzéséről, az ünnepi fogyasztanivalók fölhalmozásáról szóló hirdetések áradatában sodródunk bele a karácsonyba. Karácsonyi filmek beláthatatlan tömege zúdul ránk minden csatornából és a Netflixből. A tömegmédia egész világa karácsonyosba fordul, miközben kifordítja a karácsonyt önmagából.

Sematikus karácsonyi filmek dömpingjében kergetik egymást a karácsonyi reklámok. Kommersz hordozza a commercialt.

Pár évvel ezelőtt egy gondterhelt háziasszony így vázolta a helyzetet egy üzletlánc reklámjában: „Az ajándékokat már megvettük, a fa is megvan, de ha nem történik valami karácsonyi csoda, nem tudom, miből állítom ki a karácsonyi vacsorát.” És megtörténik a csoda: az üzletlánc akciói és alacsony árai elhozzák a csodát – a karácsonyi vacsorát.

Ezzé lett a karácsony csodája. Az üzletláncé. Ez lehetne a szimbóluma a karácsony profán áttematizálásának.

Azt mondhatjuk, hogy a mindennapi élet és a mindennapi tudat szintjén a karácsony áttematizálása csaknem teljessé vált.

Úgy, hogy nincs mögötte semmilyen hatalmi vagy ellenhatalmi szándék, iránymutatás. Emögött nincs politika. Egyszerűen így összegződnek a partikuláris anyagi érdekek a kínálatban és a mindennapi gondolkodás kényelmi érdekei a keresletben.

Pontos eligazítást kapunk a karácsonyi idill felé. A reklámok megmutatják, mit vegyünk, hogy vegyünk, mit ajándékozzunk, mit együnk, mit igyunk, minek örüljünk, hogyan legyünk tőlünk idegen hirdetők ötleteivel ötletesek, alkotó fáradság nélkül kreatívak, tömegek választásával azonosulva egyéniek. Hogyan boldogítsunk és boldoguljunk, hogyan adjunk és kapjunk idegenek által ajánlott árucikkek segítségével szeretetet.

A karácsonyi filmek kaptafájára rá van húzva életünk hiányainak, konfliktusainak, drámáinak megoldása. A filmekben is jönnek a földi csodatévők, akik megértésükkel, okosságukkal, vonzódásukkal eljuttatják a hősöket a karácsonyi idillig, magukkal sodorva a nézőket.

Így valósul meg a karácsony profanizálása anélkül, hogy bárki megbotránkozna, explicit ellentartással próbálkozna. Az egyházak részéről sem látunk erre kísérletet. Nem halljuk Isten karácsonyi szerepének elbitorlása ellen tiltakozó hangjukat a széles nyilvánosságban, a karácsonyi filmek és reklámok közegében.

Hogy keresztény szempontból mi ezzel a probléma, nem szorul magyarázatra. Az már talán szorul, miért foglalkoztat engem az ő bajuk.

Én eleve profán karácsonyokba nőttem bele, de azok másként voltak profánok. Zsidóból lett kommunista szüleimnek nem volt és nem lett okuk karácsonyozni. Csak hát a karácsonynak a zsidóságukon túllépve, zsidó ünnepektől elszakadva nem volt alternatívája. Viszont benne éltünk egy intenzíven karácsonyozó közegben, amelyből a szüleim magukat még kizárhatták volna, de a gyerekükkel ezt nem tehették meg.

Szégyenlős, minimalista karácsonyokkal pótolták az igazit. Nem tudhattam semmit arról, mi is ennek az ünnepnek az oka és tartalma, és miért csinálnak ebből a körülöttem élő gyerekek és családok sokkal nagyobb ügyet.

Végül is lehet nagyon jókat ünnepelni bármiféle általánosabb értékhordozó tartalom nélkül. Minden születésnap ilyen, ha nem a zsidók vagy mások királyáról, hanem magánszemélyről van szó. Azzal nincs is semmi gond, mert ott nem vész el semmi.

De a karácsony nem ilyen. Annak nemcsak keresztény hívő számára lehet értékhordozó tartalma, hanem másban hívők, ateisták és agnosztikusok számára is.

A nem hívő számára a karácsony tartalmai ember alkotta tartalmak, történetek, és úgy van mélységük, jelentőségük, tanításuk.

Ezért olvastam én a gyerekeimnek karácsonykor, húsvétkor evangéliumot és a történethez tartozó más szövegeket, ezért játszottam el velük jeleneteket a kis és a nagy Jézus életéből, noha nem lettem keresztény, és nem izgatott különösebben, hogy ők azok lesznek-e, vagy sem.

A Nemzeti Filharmonikusok a mostani karácsonynak szentelt hangversenyükön Berlioz Krisztus gyermekkorát átölelő lenyűgöző oratóriumát adták elő. Berlioz ateista volt. Az Elza és Erzsébet szájába imákat adó Richard Wagner úgyszintén. De Wagner többistenhívő sem lett attól, hogy a germán istenvilág végtelenül fontossá vált néki, és az életműve jelentős részben arra épül. A rómaiak isteneiben sem hitt, de Vénusz ettől még nagyon is valóságos hatóerő az ő Tannhäuserében.

Ateista költők tömegei írtak ateista verseket József Attilával az élükön.

A világ művészetének egyik alapvető tematikai bázisa és ihlető forrása a görög és római istenvilág, miközben ennek az antik sokistenhitnek vagy másfél ezer éve nincsenek hívei.

Mi a különbség aközött, ahogy egy egyistenhívőnek fontos az antik istenvilág, és ahogy egy egyistensemhívőnek fontos Jézus története?

A karácsony eljézustalanodása tehát nem csak keresztény veszteség, nem csak keresztény ügy.

És nem csak a karácsony ügye.

A hasonló jellegű nem karácsonyi filmek ugyanúgy működnek, mint a karácsonyiak. A hasonló jellegű nem karácsonyi reklámok ugyanúgy működnek, mint a karácsonyiak. Ugyanúgy mutatják az utat az idill felé elsodorva az emberi élet fontos, nehéz és szép kérdéseitől, történeteitől, ügyeitől.