Élet és Irodalom,
XIX. évfolyam, 36. szám, 2025. szeptember 5.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A gázai háborúról szóló vita mögött két ellentétes kötelességérzet áll.
Vannak, akik kötelességüknek érzik, hogy a véleményükkel megfeleljenek az identitásuknak. Annak az oldalnak, amelyhez az identitásuk, a csoportpreferenciájuk köti őket. A véleményükkel fejezik ki, hogy odatartoznak. Az identitásközösséget véleményközösségnek fogják fel. Minél erőteljesebben, radikálisabban, harcosabban, kizárólagosabban képviselik ezt a véleményt, annál jobb tagjai lesznek a maguk identitásközösségének, vélik. Annál jobban fogják őket ott megbecsülni.
Ezzel szemben vannak azok, akik azt érzik kötelességüknek, hogy a véleményüket függetlenítsék, amennyire csak tudják, az identitásuktól. Természetesen nem a világnézeti, hanem a nemzeti, etnikai identitásuktól. A véleményüket a világnézetük, az értékrendjük határozza meg. Olyan etikának igyekeznek megfelelni, amely a nemzeti, etnikai identitásuktól, csoportpreferenciájuktól függetlenül érvényes. Az a kérdés irányítja a töprengéseiket, hogy akkor is így gondolnám-e, ha más lenne az identitásom? Például akkor is így gondolkodnék-e a gázai háborúról, ha nem zsidó, hanem palesztin volnék, vagy nem palesztin, hanem zsidó volnék? Akkor is így gondolkodnék-e az ukrajnai háborúról, ha nem ukrán, hanem orosz volnék, ha nem orosz, hanem ukrán volnék? Akkor is így gondolkodnék-e a vészkorszakról, ha nem zsidó, hanem német lennék, ha nem német, hanem zsidó lennék? Ezekkel a példákkal talán jeleztük, hogy bizonyos helyzetekben milyen nehéz is az identitásfüggetlen véleményformálók csoportjához tartozni. Gyászban, életveszélyben, traumában nyilván nem is lehet.
*
Az előbbiek számára a véleményképviselet, a vitákban való részvétel, a más véleményen levőkkel szembeni harcias kiállás, azok identitásának érvénytelenítése az identitásteljesítmény része.
A Csurka István által bevezetett fogalom, a magyarságteljesítmény nagyon jól kifejezi, miről van itt szó. Csurka a Magyar Út Körök Mozgalom programjában vezette be ezt a fogalmat több mint harminc éve. A Nemzetépítő Állam „az állami előmenetelben tegye sikerfeltétellé a szakmai teljesítménnyel párosuló magyarságteljesítményt. Ma ebben a vonatkozásban katasztrofális a helyzet. A magyarságukat vállalók, kinyilvánítók, az ezekhez a körökhöz számítók a liberális, kozmopolita és kommunista nyomás következtében egzisztenciális szorongattatásban élnek, csak a bátrabbak merik megvallani magyarságukat és nagyon sokan rejtőzködnek” (Magyar Fórum, 1993. június 10.).
Hát, így nem lehet magyar a liberális, a kommunista, és senki, aki nem vallja azt a véleményt, amit nemzeti véleményként, magyar véleményként, magyar igazságként határoznak meg az önmagát nemzetinek minősítő táborban.
A magyarságteljesítmény fogalmát minden identitáscsoportra ki lehet terjeszteni. Így lehet hajszolni és megkövetelni a zsidóságteljesítményt, az arabságteljesítményt, az oroszságteljesítményt, a cigányságteljesítményt, a pirézségteljesítményt….
„Aki magyar, velünk tart és otthon marad – november 26-án.” Ez volt az MDF jelszava, amikor 1989 novemberében a négyigenes népszavazás bojkottjára szólítottak fel. Ezzel végződött az MDF országos hetilapjának szerkesztőségi cikke a népszavazás előtti héten (Magyar Fórum, 1989. november 18.).
A magyar állampolgári közösség több mint felét tagadták ki a magyarságból. Hogyan lett az ’56-os forradalommal azonosulók által ártatlannak elfogadott jelszóból – „Aki magyar, velünk tart!” – ilyen kirekesztő szlogen?
Az ’56-os forradalom egy olyan diktatúra ellen tört ki, amely az internacionalizmus örve alatt a szovjet kommunista párt parancsnoksága és partikuláris érdekei alá rendelte Magyarországot. Ez elleni tiltakozást fejezte ki ez a teoretikus megfontolások nélkül az utcán felröppent jelszó egy olyan országban, ahol már nagyon kevesen voltak azok, akik nem tekintették magukat magyarnak, legalább: is.
És ez az elvileg nem egészen, de megbocsáthatóan kóser jelszó legitimálta egy bő emberöltővel később a forradalommal a magyarságteljesítményben elmaradó „liberálisok, kommunisták, miegyebek” kirekesztését, ami aztán az 1990-es kampányban folytatódott.
Hát ennyire lehet az identitásközösséghez kötött véleményközösség ártatlan.
Egy álláspont igazságtartalmáról nem mond semmit, hogy azt az identitásnak alárendelve vagy attól függetlenedve alakították ki. Így is el lehet találni az igazságot, úgy is mellé lehet fogni. Elvileg fennáll mindkét lehetőség a gázai háború ügyében is.
Honnan lehet tudni egyáltalán, hogy azok, akik a jelenlegi izraeli kormánnyal egyetértők csapataként mutatkoznak meg a Facebookon, a zsidóságteljesítmény jegyében járnak?
*
Három jelet látok.
Egy: nyoma nincs annak, hogy átéreznék a gázai állapotok súlyát, együttérzést tanúsítanának a háború nem zsidó áldozatai iránt. Tegyük fel, hogy jól látják, a Hamászt el kell, el lehet, és csak akkora rombolással, annyi áldozattal lehet elpusztítani, amennyivel az izraeli kormány által választott út jár. Tegyük fel, az áldozatok száma, az éhínség mérete, az áldozatok között a civilek aránya sokkal kisebb, mint az a nemzetközi sajtóban szerepel. Azt azonban mégsem gondolhatja senki, hogy az áldozatok száma nem éri el a tízezres nagyságrendet, hogy nem a sokszorosa a Hamász által elkövetett iszonyatos október 7-i mészárlás áldozatai számának. Azt mégsem gondolhatja senki, hogy a meghalt apró gyerekek terroristák. Hogy az áldozatok között nincsenek ártatlanok. Ha valaki elhiszi, hogy a Hamász mindent ellop, akkor nem hiheti ezzel együtt azt is, hogy nem éheznek tömegek Gázában. Aki együttérzést nem tanúsít, akinek nem fáj a palesztin anyák vesztesége, annak akkor sem lenne igaza, ha igaza lenne. Mint ahogy azoknak a palesztin anyáknak sem lehet igazuk, akiknek nem fáj a zsidó szülők, gyerekek vesztesége.
Kettő: nyoma sincs annak, hogy szembenéznének a különböző dilemmákkal, valamelyest árnyaltságra törekednének, igyekeznének megérteni a háború ellen tüntető izraeli százezrek szempontjait. Nem láttam olyanokat ebben a körben, akik a gázai háború folytatásának és elmélyítésének helyeslése mellett foglalkoztak volna mindazzal, amit a Netanjáhu-kormány a demokratikus jogállam leépítése ügyében tesz, vagy valami problémájuk lenne mindazzal, ami Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben történik, a származási alapon folyó telepítésekkel bezárólag.
Három: ha nem tekintenék identitásalapon kötelezőnek a maguk álláspontját, akkor nem támadnák meg identitásukban a más állásponton levőket. Nem neveznék őket öngyűlölő zsidóknak és hasonlóknak, mert ennek csak akkor van értelme, ha identitásalapon tekintik kötelezőnek a maguk véleményét.
*
Olyanokról beszélek, akik a jogállam leépítését is, a származás szerinti megkülönböztetést is, a nemzetközi jog megsértését is élesen elítélik, ha azt Magyarország kormánya teszi.
Olyanokról beszélek, akik a magyar identitásukkal határozottan elutasítják, hogy nekik a magyarságukat azzal kelljen bizonyítani, hogy azonosulnak a magát nemzetinek nevező kormánnyal és táborral.
Olyanokról beszélek, akik a leghatározottabban tagadják, hogy a magyar kormánynak szóló kritika a magyar nép ellen szólna és a magyargyűlölők hangja lenne, miközben az izraeli kormány kritikáját antiszemitizmusnak, a zsidókkal szembeni támadásnak tekintik.
Olyanokról beszélek, akiket ugyanúgy tagadnak ki a magyarságból, ahogy ők tagadnak ki másokat a zsidóságból.
Olyanokról beszélek, akik tudathasadásban élnek, és a zsidó identitásukkal az ellenkezőjét képviselik annak, amit a magyar identitásukkal képviselnek.