Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 24. szám, 2025. június 13.
RÉVÉSZ SÁNDOR
A Sátán hozzánk tartozik. Goethe Faustjától Az ember tragédiáján keresztül Thomas Mann Doktor Faustusáig alapélményeink és alaptörténeteink főszereplője. Eleve néki, a Paradicsomban kígyóként megjelenő Sátánnak köszönhetjük halandó földi létünk minden makacs nyűgét és illó szépségét az ábrahámi vallások szerint.
Mi a baj azzal, ha egy fiú a politikai okokból elkövetett brutális támadást elszenvedő apjáról azt nyilatkozza, hogy a Sátánt szolgálja?
Az, hogy az apjáról beszél így? Az, hogy hisz a Sátán létezésében, és abban, hogy vannak néki szolgái? Vagy az, ahogy az apja jelenlegi politikai álláspontjához viszonyul?
Nem mindegy! Jelenleg az a felháborodás tárgya, hogy az apjáról beszél így, és a Sátánt emlegeti.
Könnyű és csábító elkerülni egy állítás tartalmi értékelését azzal, hogy a keretét utasítjuk el a tartalmától függetlenül. Mintha eleve helytelen, felháborító, erkölcstelen lenne egy apára azt mondani, hogy a Sátánt szolgálja. Mintha eleve helytelen lenne elmondani, mit gondolunk apánkról, akkor, amikor ilyen támadás áldozatává válik. Mintha eleve helytelen lenne ilyen esetekben az őszinteség és véleményünk vállalása.
Nézzen magába minden fölháborodó: így és ennyire háborodnának föl akkor is, ha ellenzéki fiú nyilatkozna így orbánista apáról?
Én becsülöm Jeszenszky Gézát, amiért egy évtizede szembe tudott fordulni azzal a politikai irányzattal, amelyet negyedszázadon át szolgált. Szolidáris vagyok az idős férfival, a jeles történésszel, akit gyalázatos támadás ért.
Nekem azzal a politikai iránnyal van bajom, amit Jeszenszky Zsolt szolgál. De egyáltalán nincs bajom azzal, ha egy fiú a meggyőződésének megfelelően nyilatkozik az apjáról, aszerint ítéli meg őt.
Vannak, akik a tízparancsolat negyedik (reformátusoknál ötödik) parancsolatát emlegetik, amely atyánk és anyánk tiszteletére szólít fel.
Ezt csak zsidó és keresztény alapon lehet számonkérni, világi állam közbeszédében nem. Semmi alapja annak a vélekedésnek, hogy a tízparancsolat valamiféle világnézetek fölötti erkölcsi konszenzus alapja lehetne egy állampolgári közösségben. Ha a tízparancsolatból kivonjuk azt, ami az Istenre vonatkozik, és azt, ami a világnézeti szabadság világi államában a magánerkölcs körébe tartozik (mint a „paráználkodás” vagy a felebarátunk feleségéhez való viszony), akkor annyi marad belőle, hogy ne öljünk, ne tanúskodjunk hamisan, ne lopjunk, ne tulajdonítsuk el mások vagyonát. Ehhez nem kell a tízparancsolat. Ez a kommunisták törvénykönyvében is benne van.
A tekintélyelv elutasítói eleve nem fogadják el, hogy családi státusz alapján járjon tisztelet bárkinek a személyiségétől függetlenül. A tiszteletre legkevésbé sem méltó atyák is szoktak gyereket nemzeni. Ráadásul a politikai szembenállás, az atya politikai szereplésének hatásáról alkotott vélemény nem is zárja ki a tiszteletet. Én például szerettem és tiszteltem a kommunista apámat, akivel politikailag szemben álltam.
A Sátán és a pokol összetartozik. Georges Minois A pokol története című magisztrális művében leírja, hogy kezdődött el a pokol – és vele együtt a Sátán – megkérdőjelezése már a XVII–XVIII. században, és hogy jutottunk el a XX. század végére odáig, hogy a keresztények jelentős többsége nem hisz már a pokolban, nem tart tőle. Kialakult és uralkodóvá vált egy olyan lájtos kereszténység – a maguk módján hívő emberek hatalmasra nőtt tömegével együtt –, amelyben csak a jó Isten létezik, csak a földi dolgainkban megsegítő Isten, csak a mennyország lehetősége (ha csak 1 százalék esély van rá, akkor is érdemes hinni…). Ezzel együtt kialakult széles körben egy olyan vélekedés, hogy aki a poklot, a Sátánt és az ő szolgáit emlegeti, az csak valamilyen elbódított szélsőséges fanatikus lehet.
A magamfajta gnosztikusnak nincs véleménye sem az Isten, sem a Sátán, sem a menny, sem a pokol létezéséről. De azt vallástörténeti ismereteim alapján határozottan állíthatom, hogy a Sátán létezésének tételezése, az ő emlegetése önmagában semmi egyebet nem jelent, mint hogy valaki komolyan veszi a vallását. Nincs ok rá, hogy a Sátán és az őt szolgálók létének hitét és említésüket másképp ítéljük meg, mint Isten és az őt szolgálók létének hitét és emlegetését.
Jeszenszky Zsolt szavaival tehát semmi baj nincs, csak azzal a borzalmas rezsimmel, amelyet édesapja támadójával együtt támogat.