Sum – esse – fui

Vagyok – lenni – voltam. Tölg egy kiállításának volt ez a címe 2009-ben. Az elkerülhetetlen harmadik szó most vált érvényessé, alig egy hónappal nyolcvanadik születésnapja előtt.

Tölg-Molnár Zoltán minimalista művész volt. De mindjárt egy ellentmondásba ütközünk: a minimalista művészet csöndes, meditatív, Tölg anyagkezelése viszont „hangos” volt, „provokatív és romboló”, ahogy maga mondta. Gyúrt, morzsolt, őrölt, aprított, porított, tört és zúzott. A (gyakran papír) zúzaléknak fekete színt adott. Munkáit kiemelte a kétdimenzionalitásból, akár úgy, hogy azok a munka során absztrakt lapos domborművekké váltak, akár úgy, hogy kivágva önálló háromdimenziós alakzatokká váltak, mint emlékezetes Kálváriája, amelyen a tizennégy stációt hatalmas fekete római számok jelezték.

Ha meggondoljuk, a csöndesnek és a hangosnak ez az ellentéte talán mégsem ellentmondás. A mély csendben – ismeretes – felerősödnek a hangok, a pusztai éjszakában a cirpelés és a vakkantás decibelje sokszorosára nő. S megfordítva, a törés-zúzás hangossága megpihen a nyugodt felületen, és elcsöndesül. Ilyen ellentétekből áll össze a minimalizmus gazdagsága, a nagyon kicsi megnő, az alsó határt megközelítő kitágul, a műalkotáshoz még szükséges, még elégséges megkísértése alkotói elszántság és jó szerencse, következetes kutatás eredményeképp a művészet hatalmas lehetőségeit tárja fel. A mű mikrosz­kópként fedi fel a máskülönben láthatatlan nyüzsgő életet. A művész mindent redukál, de „eljut így is ő mindenhová, ahol / mezítlen él a szándék és perzsel a kaland” (Radnóti Miklós).

Abban a ritka következetes kísérletsorozatban, amely Tölg-Molnár œuvre-je, a legkalandosabb az, hogy miképpen provokálta művészi anyanyelvét, a redukcionizmust, minimalizmust – azt is mondhatnám, miképpen kötekedett vele. Az említett Kálváriával szakított a minimalizmusnak azzal a dogmájával, hogy a mű csak önmagát jelentheti (önreferenciális), s a betű-, a kereszt-, illetve a tekercs-motívum is ebbe az irányba vitt. Időnként tehát visszavette a referenciát, de az igaz, hogy a jelentés ritkán volt művészetében ennyire nyilvánvaló. Éppoly fontos a klasszikus minimalizmus objektivizmusával szembeni fellépése. A minimális struktúrákkal vagy a monokrómmal szemben (vagy azok révén) Tölgöt a minimális gesztusok foglalkoztatták, s azt is megkockáztatom, hogy a minimalizmus föl­erősödés-törvénye alapján művészetének egy jelentős része lírainak mondható. Harmadszor – megint csak a neves (amerikai) előképek szigorú racionalizmusával szemben –, Tölg helyet hagyott a nem racionalizálható festészeti eseményeknek, a képpel való megtörténésnek, horribile dictu minimális módon még az action painting csurgatási technikájának is, amely ellen föllázadtak egykor azok a művészek, akiket aztán minimalistáknak neveztek el.

Velős, eredeti és következetes életmű zárult most le. Sit ei terra levis, legyen könnyű a föld mesterének!