Parti Nagy Lajos: Ha tehetném, én is mennék

Az én hetemen az atlétikai világbajnokság döbbent rá, hogy egyidős vagyok a Sport szelettel, az egyik legjobb magyar csokoládéval. Odakinn a lehető legvörösebb riasztás, erjed a levegő, nyúlós délibáb a nagy, cefretikus nyárfinisben.

Dolgozom, molyolok egy készülő könyvön, összegyűjtött versek. Változatlanul egymás mellé rakni a hajdani versköteteimet sok értelme nem lett volna, így elkezdtem időrendbe tenni ötvenhárom év verseit, mindent, amit csak fölleltem és késznek találtam. Saját idejükben a kronológia járulékos szempont volt, egy kötetet többnyire az időnél bonyolultabb rend szerint rakott össze az ember, olykor tíz év különbséggel született versek kerültek egymás mellé.

Most végre látom, mire mi következett, mi történt mi után, már amennyire, hisz a keletkezési idő is egy képlékeny dolog, leginkább sávnak kéne mondani, az után legtöbbször közben is. Tanulságos időutazás volt, a romló emlékezet gyógytornája, összecsúszott csigolya-évtizedek helyre ráncigálása, letapadásoké; oka valamiféle rendrakás, meg a kíváncsiságom, haszna önös haszon.

Micsoda rettenetes alakok, fut át az agyamon péntek este a szavaimhoz tartozó arcok, e jeles panoptikum kapcsán. Egyedül a külhonfoglalók kivétel, persze hozzájuk nem is tartozik konkrét arc, sokfélék, sokféle indokkal, meggondolással, de a közös irányban igazuk van, aki vízre lát, tovább él.

Ha tehetném, én is mennék, egyrészt tengerpartra, másrészt innen el. A haza virtualizálódik, s mért akarná valaki pont itt leélni az egyetlen életét, ha nem muszáj.

Az első a panoptikumban egy igazi fehércápatikus arc, Putyiné, aki részvétet nyilvánított Prigozsin családjának, mindenre kiterjedő vizsgálatot ígért, stb. Peszkov elnöki szóvivő pedig abszolút hazugságnak nevezte, hogy a Kremlnek bármihez köze volna. Nehéz lehet egy elnöki szóvivőnek, nem mindenki olyan ravaszdi, mint Gulyás Gergely, aki nem volt meglepve, s a mesebeli okos lány módján lebegtette a véleményét az orosz haramiavezér kilövéséről, sőt, meghagyta a lehetőségét egy nem épp Putyin-barát-értelmezésnek, ami akár életbe is léphet, ha netán úgy fordulna a magyarság hasznának az ügye.

Ha egyszer például elő kell venni a bekészített diplomáciai böllérkést Putyin hátbaszúrására.

Bár ebben a fokozódó nemzetközi helyzetben az is előfordulhat, hiába nem tudom elképzelni, hogy nevezett szóvivő repül, a lába se éri a földet, csak hát hol az a föld, mennyire a valóságtól?

Repül, mert azt gondolja, amit egy ellenséges újság, amely azt gondolja, amit ő, a szóvivő is gondol, miközben szóvisz. Valamint hazudik, ez lévén a mestersége, áthazudni magát az igazságig, ami az igazság szorgos neresítése által érhető el, s olyan buta néppel, akinek már hazudni sem érdemes.

Putyin naciocinizmusa is egy ilyen néppel kalkulál. Mikor Hitler az ellene való merénylet után elharaptatta Rommellel a ciánkapszulát, a népszerű tábornok dísztemetést kapott Ulmban, ágyútalp, ágyúszó, nemzeti hősség, ott tolongott az egész város, s nem csupa megfélemlített antifasiszta.

Eszemben sincs Rommelt Prigozsinnal összehasonlítani, de nem tudni, mi lesz utóbbi temetésén, kik lesznek ott, s kapnak-e két hónappal később behívót magasemeleti vérvételre. Igaz, azt se tudni, hogy mi történt pontosan a levegőben, lehet, hogy kapott egy telefont: bátyuska, van ott egy borscsos láda, az rögvest nyissad ki, de ha nem történne semmi, tíz másodperc alatt lelövetlek.

Nincs az a Bödőcs, aki Putyin magyar tanítványának cövekállító humorát közelíteni tudná. Míg Sztálin az elvont, ráadásul kommunista nyelvészetet választotta, a magyarok kárpátiktoki autokratája a nevettetésben utazik, nincs kolbásztölteménye, ami célba ne találna, a Viktok-on fiatalok ezrei, tán tíz- sőt százezrei követik párás szemmel a böllér, a pálinkakertész, a sonkapácász és antropológus elmevillanásait, hiába, egy jobboldali konzervatív fején antropológiailag másként tapad a haj, mint a kommunistákén vagy liberálisokén.

Ezt a hajtapadást Trump volt amerikai elnök tréportjéján is jól megfigyelhetni, amit ő maga hozott nyilvánosságra tébolyult narcizmusából kifolyólag, meg az üzlet, ugye, hisz a BBC szerint több mint hétmillió dollárt hozott a választási konyhára polókon, hűtőmegneseken a nevezett portré.

Másrészt a mártírium, lássa a világ minden cöfje, mit tett vele a nehéz rabság húsz perce, miután óvadék ellenében kiengedték. Lássa csak, milyen a nemzetközi liberális kommunista összeesküvés. Álszentség és agresszió, fennhéj és sértettség, gőg és sunyiság, minden vonás ott van e másik nagy példakép arcán, amit a tiktok királya szeret, a lényeg, hogy miként a cövek, a szekér is jó irányba legyen állítva.

Hogy egyre inkább olyan díszvendégek zötyögnek rajta, akiket odvas autokratának tartanak az ország szövetségesei, az legyen az ő bajuk.

Volt kis panasz, hogy akik itt voltak a magyarság (sőt!) nemzeti ünnepén, azok hagyján, de a többi nem köszöntötte kellő tisztességgel a világ legnagyobb delegalábbisát, „Kedves Pistám, neved napja, államalapításod, új kenyered alkalmából Orbán Viktort tiszteltetem, neki legmesszebbmenőkig gratulálok”, stb. dátum, aláírás – szóval hogy ebből lehetett volna több, de a hűséges barátok itt voltak, a török, az azeri, az üzbég, a türkmén, a kirgiz elnök, a tatárok vezetője, meg a katari emír.

Ültek szépen a város fölött, békésen ropiztak vagy birkapöriztek, azért ők lettek meghívva, mert ők hasznosak, és nem azért, mert ők jöttek el az egykomájukhoz, a buták és a nagyok nem, akik, mint a vezér kifejtette, lassúak is, szemben a magyarokkal, akik gyorsak és gondolkodnak.

Ültek, nézték minden idők legnagyobbját, a drónokból horgolt légi keresztet, e mélymagyar merrehánymétert, meg a koronát, a Dunán a nyüzsgést, ahogy harminc-negyven Lölő yachtja járt föl-alá, megannyi Arany Rózsi, melyek csak kívülről nagyok, belülről jóval kisebbek a közismert maffiaszerénységtől, mondhatni, igazi kishajók.

Itt-ott repülőgépek cikáztak, minden idők legcikázóbbjai, legalábis Egyiptom-Pisa viszonylatban. A körömcsíknyi nép állt a parton, álmélkodott, ami szép az szép, elnézte a pénzben úszó atlétikai stadiont. Hogy miből ennyi s ebből mi térül meg, azt születésnapon csak a nép ellenségei teszik föl, a nemzetáruló brüsszelióták, de hát az egész térülés tiszta okostojás.

Térülj asztalkám, elég ennyit mondani, s nevezett stadion egy sarka már úszik is Monte Carló irányába, fedélzetén a naprendszer legjobb vízvezetékszerelőjével, aki egyébiránt nem is vett yachtot, ilyen gyors és ravasz, hanem lízingelt, egy cégtől, ami történetesen az övé. Hogy e bonyolult esetben kié a yacht, s kinek kije, akié, arra egyetlen helyes válasz van, Pesty László fogja megadni a közeljövőben.

A Sport szeletet 1953 augusztus huszadikára hozta forgalomba a Csemege Édesipari Vállalat. Alufóliába csomagolták, amit akkoriban csokipapírnak vagy ezüstpapírnak hívtak. A 25 grammos, rumaromás szeletek évtizedekig kézzel készültek. A zöld-sárga papírborítón Dr. Szécsényi József diszkoszvető és egyetemi tanár alakja volt látható, mögötte az MHK felirat, ami akkor még nem a magyar huszár kommandó rövidítése volt, hanem a szép „munkára harcra kész” szlogené.

Utóbbit csak azért mondom, mert a magyar hadseregben hamarosan bevezetik a huszárságot modern, nem lovasított formában, ugyanis a huszár mi vagyunk, ez nemzeti karakterünk egyenruhába öltött lényege. A lovatlan huszárság. Ettől még lesz lézersarkantyú, lézerkard, éjjellátócsákó, lóra et labóra, hippodrón.