Parti Nagy Lajos véleménye a nergáláns ötletről és Mészáros magázódásáról

Esterházy Gitta vasárnap 70 éves. Már a hét elején felírom magamnak, hogy „Gitti – beilleszteni”, végül idetűzöm az elejére, mint egy adriai képeslapot, drága Gitti, Isten éltessen tengersoká!

A szúnyogháló rasztere ad a nyitott ablaknak valami digitális jelleget, holott ez maga az analóg valóság, legalábbis mielőtt leírom. Füzetbe írok és képernyőre, papírra, de laptopba A jeges május után végre nyár, végre, két év után megint tengerközelben.

A látvány ural, beszív, a víz magától értetődően kék, Tolnai Ottó költői szakszavával azúr. Szavakat, negyedmondatokat írok fel megszokásból, felírni szeretek, megírni nem, noha amit fölírok, azt is azért, hogy előbb-utóbb megírjam, részletekben, oda-vissza araszolva idő és tér milliméterpapírján. Ezt tudnám részletezni, de a hét közepére a tájleirat foszlányai keveredni kezdenek az elmúlt napok híreivel. Öthetente, anélkül hogy észrevenném, jobban figyelek — vagy anélkül, hogy figyelnék, jobban észreveszek ezt-azt, netán kimásolom magamnak, hátha jó lesz valamire.

Péntek estére a szavaimat nagy valószínűséggel megtippelem, körülbelül annyira, mint az olasz-török meccs eredményét. Egy szó van, ami eszembe nem jutott volna, Mészáros Lőrinc píáriája, a mosakodás, hogy az ő szorgos kis vállalkozása csak a közbeszerzések tizedét kapta, különben is, egy dolognak köszönhet mindent. Magának. Eddig azt hittem, tegeződnek.

A nyitómeccs kezdőrúgásáról épp lemaradtam, Donnarumma olasz kapust jegyzem meg, alighanem a neve miatt, akinek nem kellett virítania, szemben a kollegával, akin a három gól ellenére sem múlott a törökök sima veresége.

Pár napja még azt gondoltam, hogy a sértett pápakérlelés magyabszurdjával kezdem, cseppben a nertenger; ugyan már, szentatyám, hát ki vagyol te, hogy a rövid tartózkodásoddal Magyarországot megalázzad, még egy Bencsik András haragját is kockáztatva? Nem gondolod, hogy ez a te keresztényellenes magatartásod nagy károkat okoz a keresztény világnak? Hát hogy a magasságosba ne tetszenél akarni a keresztény világ talpkövével találkozni? Arról nem is beszélve, hogy a szlovákoknál három nap, minálunk meg, akik mégiscsak védőbástya volnánk, pár órácska, mint a kupiban?! Már megbocsáss, ha te ilyen tartózkodó leszel, jobb lesz, ha otthon maradsz a csipába. És lám, szemesnek áll a világ, legpotensebb bárányaival mégiscsak találkozik Ferenc pápa szeptemberben, addig is el lehet őtet bayerolni mindennek.

Az ilyen stiklikből sok lesz az elkövetkezőkben — ahogy a szavazatvásárlás különféle módozataiból is. Az szja-visszatérítés jellegzetes nergáláns-ötlet, nem tudom, a többség hány fillért fog látni belőle, mennyit a szerencsés kevesek, de mindenkit, azaz a magyarokat, meg lehet majd konzultálni arról, hogy akarnak-e nyolcszázezer forintot, illetve annyit, amennyi jut az annyiból. Nyolc plusz egy-két nulla.

Pillanatnyi helyem az Adrián, csak hogy némi rendet tartsak a milliméterpapíron, Ciovo szigete, annak Solta felé néző, Okrug Gornji nevű települése, illetve a hozzá tartozó partszakasz, meredek leágazásokkal a víz felé.

Egy lavór méretű, a gyér gazban lapuló gipsz-katicabogarat vettem észre a parton, mikor szinte még félálomban lementem és úsztam egyet. Csönd volt, a sziklák előtt az enyhe hullámok fölmorajlottak, aztán a szilaj loccsanás, majd a cseppek csörömpölése, akár kisvödörnyi kavicsé. Aztán a Kaktusz-bárban megkoccant egy kiskanál, horvát és német beszédtöredékek, mint a kekszmorzsa, az abroszmoccanás. Néztem a hegyoldalban sűrűn egymás fölé épített házakat. Kicsit fújt a szél, ünnepélyes dalmát reggel volt, persze a tenger mellett minden reggel ünnep.

Hogy Hoppál Péter miniszteri biztos két mondatáról szót ejtek itt, az merő véletlen, bár a „folytatjuk” alá bőven besorolható. Az egyik egy sima fenyegetőzés, miszerint a Népszava is nehogy úgy járjon, mint a Népszabadság anno, amit elég nehéz, de ha kell, természetesen lehet a sajtó védelmeként értelmezni, főleg ha majd e szép politikai pálya némi módosításra szorul. A másik mondatot idézem: „a magyar focisták a náciknak sem voltak hajlandók karlendíteni. Most pedig nem hajlandók a liberálfasisztáknak térdelni. Ennyi.” Egy egyházzenész sötét párhuzamai, amivel a hajdani nem karlendítőket és a mostani térdelőket egyaránt megalázza.

Ami a térdelést illeti, teljesen rendben van, ha egy futballcsapat nem ezt választja a rasszizmus elleni tiltakozás formájául, hanem a mezre felírt respect szóra téve a kezét, áll. Az nincs rendben, ha a másik csapatot, aki viszont a térdelést választotta, a szurkolók dühödten kifütyülik, de hát a szurkolók nem térdelve is az ellenfelet fütyülték volna ki, a stadionok szépen kiépített kül- és belvilága nem babazsúr.

Az viszont, hogy az adott ország miniszterelnöke ebben igazat ad a szurkolóknak, s a térdelők gesztusát tartja provokációnak, ezt ráadásul a magyar ember milyenségével magyarázza, aki csak a jóisten, a hazája és a szerelme előtt térdel le lánykérőben, ez bizony az, aminek látszik: az egész orbanera túlérett vértahóságának. Három a magyar térdelés — ennek értelme annyi, mint valami pávaddisznótáncnak, egy részeg vőfély hablatyolásának, politikai haszna meg elég csekély: bemosni az úgynevezett nyugatnak, s lopni egy fénysugarat a lakodalom körül tolongó hívők szívébe, „töke van a menyasszonynak” jeligére, addig is, amíg végre sikerül kitalálni az igazi ellenséget a liberálfasiszták nagy halmazából, hogy ezek a migránsok lesznek-e, akik nálunk nincsenek, a karágyurcsány lesz-e vagy a melegek, nem tudni.

Mondott hívek mostanság annak is örülhetnek, hogy vége lesz az iskolai szexuális felvilágosítás szabadságának, 18 (karikában) év alatt a nemi identitás csak az lehet, amit Semjén és misebricseszes vadásztársai jónak látnak. Öröm nézni, ahogy a fiatalos kormánypártok heteró-fehér macsói és macsái – hogy mennyien, az majd a jövő hét elején a gombnyomáskor kiderül — tülekedve és csillogó szemmel bele akarják tolni a pedofil-törvénybe mindazon csoportokat, melyek gondolkodása, nemi identitása eltér a NER által nyilvánosan kikiáltottól. A gyerekek védelmének ürügyén kriminalizálják az LMBTQ embereket, egy kalap alá véve a pornográfiát, „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést”, „a nem megváltoztatását”, és a homoszexualitás nemcsak népszerűsítését, hanem megjelenítését is.

Külön-külön talán lesz kormánypárti képviselő, aki minimum sunyiságnak, értelmetlen marhaságnak tartja az egész megszorítást, s legalább a pedofil törvényből kivetetné, de hogy együtt a 133 bátor mameluk a szemellenzőjéhez kapna és ne szavazná meg, azt nem hiszem. Igaz, ha megszavazzák is, mi lesz? A védendő kamaszoknak, tanáraiknak; a meghívandó, mert hozzáértő szervezeteknek több eszük van, több eszük és idejük. És jövőre egy kis többségű új parlament remélhetőleg szépen, tempósan megváltoztatja majd mindazt, ami feles törvény, a többi feles törvénnyel együtt.

Közben szombat lesz, a horvát tévén nézzük a dán-finn meccset Koppenhágából. Háromnegyed hét táján a dánok középpályása elindul egy bedobott labda felé és összeesik. Rögtön látni, nagy a baj, pár perc után az is világos, itt bepróbálkozott a halál. Áll a stadion, állnak a játékosok Eriksen körül. Ez a fantasztikus játék minden díszletével együtt érdektelenné válik a személyes végzet előtti kollektív tanácstalanságban, ahogy egy utcai összeesés is más fénybe állítja az utca dimenzióit. Más a fű, a lelátó, a visszafojtott lélegzet, ahogy lassan minden néző fején átfut, hogy ennek az estének, ennek a meccsnek vége, s hogy ez teljesen mindegy, csak meg ne haljon a főszereplő. Mint egy végtelen szürke lepedő, leereszkedik a csend, a pálya sarkában a játékosok karéja, orvosok, hordágyak az eleven kórterem körül. Látni a lábak között az újraélesztés nyers, ritmikus mozdulatait, most már tudom, mi lesz az, amit soha nem felejtek el erről az EB-ről.

Hogy él-e, hal-e a középpályás, sokáig nem tudjuk, több mint negyed óra után, társai gyűrűjében viszik le a pályáról. A nézőtéren felcsapnak a különféle kis kórusok, végül a dánok skandálni kezdik, hogy Eriksen, a finnek, hogy Christian, ebben egymásra találnak. Pár perc múlva az AFP fotója, Friedemann Vogel távoli felvétele bejárja Európát: Eriksen hordágyon, oxigénmaszkban, de magánál van. S jön a hír, már a kórházból, hogy állapota stabil.

A halál zavartan eliszkol.

Ott marad a közönség, meg a szakértők népes csapata a stúdiókban, senki nem tudja, folytatódik-e a meccs, s ha igen, mikor, képesek-e játszani a dánok és persze a finnek, az után, hogy a szemük előtt majdnem meghalt egy társuk.

Folytatódik, a dánok vesztenek, hősiesen.

Lassan befejezem, az angolok az előbb verték meg a horvátokat, a spliti csatornában megrezzent a pár csupasz árbocú vitorláshajó. Ausztria kora este megszerzi első EB-győzelmét. Lahner az eddigi legszebb gólt rúgja a huszadik percben. Észak-Macedónia tíz perc múlva egyenlít. Aztán az osztrákok rúgnak egy újabb gólt, végül még egyet.