Oxi-Sprixi

Az ügy, amiért a társadalom színe-java megmozdult, hosszú huzavona után bár, de győzelmet aratott: törvénybe iktatták, hogy az új tanévtől minden iskoláskorú gyermek számára kötelező tantárgy a természetfeletti erőkkel, az érzékfeletti jelenségekkel való kapcsolattartás tudománya, az okkultizmus-spiritizmus. Az is kimondatott, hogy az új tantárgy oktatója teljes jogú tagja a tantestületnek, az általa adott osztályzat pedig belekerül a bizonyítványba. Az indoklás leszögezte, hogy szinte az utolsó pillanatban próbálunk változtatni a lehetetlen helyzeten: nemzedékek egész sora volt kénytelen anélkül felnőni, hogy elsajátította volna a megismerés határán túli dolgok kezelésének módozatait.

Az eszme nemes volt, átültetése a mindennapi gyakorlatba mégsem ment nehézségek nélkül. Mindenekelőtt némely tanköteles korú gyermek szülei kezdtek aggályoskodni, mondván, hogy az új tárgy kötelezővé tétele demokratikus szabadságjogaikat sérti. Erre adott megnyugtató választ Illetékes Hely, amikor kinyilatkoztatta, hogy az új tantárgy kellő választási lehetőséget biztosít mindenkinek és senkire nem kényszerít rá semmit. A szülő, attól függően, hogy a telekinézist vagy a pszichometriát, a levitációt vagy a teleportációt, a fekete mágiát vagy a fehéret érzi meggyőződéséhez közelebb állónak szabadon, mindenféle hátrány és befolyásolás nélkül döntheti el melyikre járatja gyermekét. Igen ám, bakafántoskodtak bizonyos destruktív elemek, de mi lesz azokkal, akik egyik alternatívát sem kedvelik, sőt netán úgy vélik, jobb, ha gyermekükből nem lesz sem boszorkánymester, sem halottlátó, se egyszerű parafenomén. Ugyan kérem, érkezett a válasz Hivatalos Helyről, ha akad ilyen szülő, amiben őszintén szólva erősen kételkedünk, csak bátran nyilvánítsa ki, hogy szembeszegül a közmegegyezéssel és azokkal ért egyet, akik miatt mostanáig csak titokbán, lefüggönyözött szobákban lehetett szeánszokat tartani, valljon színt az illető és senki se fogja unszolni, hogy mégis taníttassa a gyermekét nemes, fontos és hasznos dolgokra. Az okvetetlenkedők, miként ez sejthető volt, hoppon is maradtak, mert tényleg nem akadt olyan szülő, aki meg merte volna tagadni gyermeke beíratását az új tantárgyra.

Komolyabb gondot jelentett, hogy az első oktatási évben nem állt rendelkezésre kellő számú képzett tanerő. Meglepetést okozott ugyan, hogy milyen sokan jelentkeztek ideiglenes, képesítés nélküli oktatónak; ezrével akadtak ugyan is olyanok, akik végre emelt fővel vállalhatták, hogy mindig is foglalkoztak asztaltáncoltatással, szellemidézéssel, egyenes dolgok meggörbítésével, létező dolgok eltűntetésével, vagyis teleportációval. Mégis megnyugtatóbbnak látszott, hogy induljon meg szervezett formában a tanárképzés. Létre is hozták — főként diplomával még nem rendelkezőket csábított a lehetőség — az Okkultizmus-Spiritizmus Esti Egyetemét, később pedig Levelező Tagozatát. Gyorsított képzés, valamint bármely más diplomával egyenértékű végbizonyítvány, továbbá doktori cím járt azoknak, akiket a csúfondáros népnyelv „oxi-sprixi” diplomásoknak nevezett el. Ez azonban mitsem rontott azon az örvendetes tényen, hogy az önkéntes tanerőket mindenütt felválthatták a szakemberek, akik a kor tudományos színvonalán oktatták a kanálgörbítést, halottidézést, akaratátvitelt és hasonlókat.

Legtöbb gondot a kispénzű szülök számára jelentette az új tantárgy. „Felhívom T. Szülő figyelmét” — írogatták teli az ellenőrző könyvecskéket az ingerült pedagógusok — „Hogy a parafizika tanításához a tanév során 4 db. 24 személyes étkészletre van szüksége a tanulónak. Kérem ezeket mielőbb beszerezni. Ellenkező esetben …” A szülő azonban hiába döntött úgy, hogy élelmiszerek helyett étkészleteket vásárol, az üzletekben nem lehetett kanalat, kést, villát kapni. Országos étkészlethiány lépett fel. Az újságok botrányos helyzetekről számoltak be; akadt iskola, ahol már félévkor a diákok fele bukásra állt kanálgörbítésből, mert nem volt mit görbíteni. A nyilvánosság előtt kérdőre vont Kanalasgém Kft. azzal védekezett, hogy neki elfelejtettek szólni: növelnie kéne a termelését. A használtcikk-kereskedelem méregdrága ezüst étkészleteket dobott a piacra, így a tehetősebb szülők gyermekei jogtalan előnyhöz jutottak. A sajtó mégsem ezt tárgyalta, hanem annak — a létminimum küszöbén élő — családnak az esetét, ahol a gyermekkel a háborús időkből megmaradt bádogkanalat küldték be az iskolába, mondván. gyakorlásra tán jó lesz. „Micsoda erkölcsi fertő!” — nyilatkozta a gyerek tanára — „Csalásra buzdítják az ártatlan kisdedet! Hiszen mindenki tudja, hogy pléhkanál görbítéséhez nem kell parapszichológiai tudás … Megüzentük a szülőnek, ha ilyesmi még egyszer előfordul, kicsapatás lesz a vége!”

Némiképp hasonló problémák jelentkeztek azoknál is, akik asztaltáncoltatást tanultak. A tanárok ragaszkodtak hozzá, hogy minden gyerek rendelkezzék tölgyfából, de legalább is pozdorjából készült, saját asztallal. Holmi összehajtható kempingasztalkák, odahaza tákolt alkalmi bútorok az asztaltáncoltatás komolyságát veszélyeztetnék. Akadnak szülők, akik kiszuperált konyhaasztalt vagy íróasztalt küldtek be az iskolába — gyermekük természetesen rovót kapott. A bútoripar a konjunktúrát kihasználva minden addiginál drágább, új termékkel jelentkezett; egy-egy ilyen „táncoltatáshoz való asztal” annyiba került, hogy iskolai osztályok kollektívan vették meg, aminek következtében egy-egy gyerekre is csupán egy huszonnegyed megidézett szellem jutott.

Ennyi buktató, nehézség és hercehurca után is gyökeret vert az iskolákban az okkultizmus-spiritizmus oktatása és pár év alatt a lakosságnak immár jelentős hányadat tették ki a kiképzett parafenomének. Mind többen latolgatták, vajon mi mindenre lehet képes egy-két milliónyi olyan ember, aki jártas a csodák világában? A nagy erőpróba ideje hamarosan el is érkezett. A kormány közhírré tette, hogy ismét teleportáció történt, vagyis valami, ami megvolt, fantasztikus módon eltűnt. Ez a valami pedig nem más, mint a költségvetés rendelkezésére álló összeg egyharmada. Az emberek tudták, mit jelent ez a bejelentés: áremelést, új adórendszert, elértéktelenedő béreket. Korábban, hasonló helyzetekben csüggedés. pánikhangulat vált uralkodóvá, idén azonban szó sem volt ilyesmiről. Hogy is ne, mondogatták egymásnak, hiszen itt vannak a gyerekeink, akik tanult parafenomének! Akaratátvitellel bármit meggörbítenek, elmozdítanak a helyéről — hát pont az életszínvonal görbéjének ne tudnák megparancsolni, hogy ne konyuljon le? A nagy napot derűsen, egymásra kacsintgatva várták, mint akik biztosak a dolgukban, reménykedtek.

Tudniillik abból, amit már átéltek, most sem okkultak.