Műelemzés

Talán nincsen is nemesebb feladat, mint embertársunk érveit követni, megérteni elképzeléseit.

Ez esetben az igaz demokrata feladata nem is oly nehéz, hiszen Debreczeni József országgyűlési képviselő (MDF), miközben azt ismételgeti, hogy mennyire nem fél, valóban szinte semmitől nem riadva vissza, elénk is tárja érveit. Ami igen derék dolog. Az igaz demokratának valóban nem csak nem kell, de nincsen is mitől félnie. De végül is engem nem az érdekel, hogy Debreczeni József mitől fél. Talán jobban érdekel, hogy én miért nem félek tőle. Holott nemcsak nekem, hanem egy egész köztársaságnak lenne bizony félnivalója, amikor elnökét ilyen nem idézhető szavakkal illetik. Mindenesetre rögzítem: ilyen szavak hallatán se kell megőriznem az önuralmamat, hiszen ebben a szenvedélytől fűtött írásműben egyetlen olyan szót nem találtam, amelytől elveszítettem volna. A szenvedélyesség és az indulatosság érvei mögött egyetlen csupasz tény tapintható:

Debreczeni nem ilyen köztársasági elnököt képzelt magának.

Bevallom, én sem. Egyrészt, mert évtizedekig nem képzeltem el semmilyet, legfeljebb erősen figyeltem, hogy másoknak milyen van, másrészt, mert nem is sejthettem, hogy Göncz Árpád ilyen köztársasági elnök lesz. Most azonban, amikor már látom, hogy milyen, csupán azt mondhatom, hogy nekem nemcsak megfelel, hanem jobbat el sem képzelhetek. Ebből természetesen nem következik más, minthogy két egyenrangú magyar állampolgárnak különböző elképzelése van ugyanarról a köztársasági elnökről. Számomra megnyugtató, hogy az Országgyűlés őt választotta öt évre a köztársaság elnökének, Debreczenit ugyanez a tény nyugtalanítja, holott ő is egyike azon képviselőknek, akik megválasztották. Ezt is csupán rögzítem.

A demokrata persze nemcsak arról ismerszik meg, hogy nem fél, hanem arról is, hogy legalább igyekszik követni embertársának érveit és elképzeléseit. Erre azért van égető szüksége, mert nem gondolhatja, hogy vitás kérdésekben egyedül neki lehetne igaz. Csaknem minden érv és elképzelés hallatán meg kell kérdeznie önmagától, hogy nem gondolkodik-e hibásan. Nézzük.

Debreczeni azt mondja, hogy az elnöki tekintélynek csorbítatlannak kell lennie, de nem „önmagáért valónak”. Ebben teljesen igaza van. Hiszen milyen tekintély lenne az, amely nemcsak egyszer, kétszer, hanem háromszor, négyszer is kicsorbult volna már. És milyen tekintélye lehetne egy olyan embernek, akinek csak önmaga előtt van tekintélye, a többiek szemében pedig nincsen.

Abban is igaza van Debreczeninek, hogy az elnöknek meg kell értenie: ma Magyarországon parlamentáris demokrácia van. Ez kézenfekvő. Mint ahogyan egyetlen király sincsen meg a monarchia vagy egyetlen diktátor sincsen el a diktatúra alapelveinek a megértése nélkül.

De itt aztán szépen el is válnak az elképzeléseink. Ő olyan elnököt képzel a köztársaságnak, akinek „lépéseit nem a személyes igazságérzet, a privát politikai meggyőződés, a szubjektív erkölcsi érzés, hanem mindenekelőtt és mindenek fölött a törvényesség vezeti”, én viszont a legnagyobb sajnálatomra se tudok elképzelni egy olyan törvényességet, amely ne a személyes igazságérzeten, a privát politikai meggyőződésen és a lehető legszubjektívebb erkölcsi érzéken lenne megalapozva.

A köztársaság abban különbözik az összes többi államformától, hogy ezeket az alapvető emberi tulajdonságokat nem állítja szembe a törvényeivel Mert ha egy köztársaságban élő embertől mégis ilyesmit követelnénk, akkor ezzel azt mondanánk, hogy megválasztása esetén legyen öt éven át halott. Vagy ha már törvényességről van szó, akkor előbb egy olyan törvényt kéne alkotnia a köztársaságnak, miszerint élő ember elnöknek nem választható. Ilyen törvény híján, ilyen elnököt csak úgy tudnék elképzelni élő emberként, ha magam elé idézném a megboldogult Dobi Istvánt a pálinkás butykosával. Vagy még ez se lenne jó. Inkább a pálinkás butykost kéne elképzelnem a szegény Dobi István nélkül. Ehhez viszont nehezen tudnék elképzelni egy köztársaságot. Debreczeni József egy olyan elnököt szeretne, aki nem lehetne a „sajtó hőse” se, tehát kifejezetten népszerűtlen embernek kéne lennie. Semmi kétség, ezeknek a követelményeknek Göncz Árpád nem felel meg. Személyes tartását és emberi méltóságát, amelyet annyi évtizeden át sértetlenül megőrizett, nem adja fel, másfelől felettébb népszerű.

Debreczeni azonban még egy lehető legnépszerűtlenebb elnökkel se lenne egészen elégedett. Ő talán egy olyan népszerűtlen elnököt képzelne el, akinek valamennyit mégiscsak meg kéne őriznie az igazságérzetéből, a politikai meggyőződéséből és a saját erkölcsi érzékenységéből, mert ha semmit nem őrizne meg belőle, akkor nem tudna megfelelni annak a további követelménynek, amelyet Debreczeni támaszt egy elképzelt köztársasági elnökkel szemben. Ő ugyanis azt mondja, hogy amennyiben egy ilyen köztársasági elnöknek a lelkiismerete összeütközésbe kerülne az alkotmányosság normáival, akkor le kéne mondania. Amiben számomra csak az lenne érthetetlen, hogy ha már egy olyan ember lenne a köztársasági elnökünk, akinek mindaz nincsen, ami minden embernek van, akkor miként ütközhetne az erkölcsi érzékének, a politikai meggyőződésének és a lelkiismeretének a hiánya egy olyan alkotmányosság normáiba, amely normaként épít ugyanezen személyes tulajdonságok szabad megnyilvánításának jogára.

Lehetséges, hogy ostoba vagyok, de nem értem, hogy milyen lenne egy ilyen köztársaság, s milyen lenne az alkotmánya. Milyen törvények alapján lehetne egyetlen embert fölmenteni politikából, erkölcsből és lelkiismeretből, ha egyszer ugyanezen dolgok szabad megnyilvánítását mindenki másnak törvényileg garantálná ugyanazon köztársaság.

Persze van még egy súlyosabb feltételezésem is. A sajnálatos módon nyilvánosságra jutott Kónya-forgatókönyv gyakorlati megvalósításának első jelentős állomása lehetne, ha meghátrálásra, ideális esetben lemondásra lehetne kényszeríteni Göncz Árpád köztársasági elnököt. Hiszen a nagy nyugati demokráciákkal már elhitettük, hogy mi vagyunk a lehető legdemokratábbak, s most itt az ideje, hogy nem éppen demokratikus eszközökkel, megszerezzük a nem kifejezetten demokratikus hatalmunkat. Csurka forgatókönyve szerint negyven évre. Antall áldásával.

Nádas Péter