Népszabadság, 1996. április 6.
MEGYESI GUSZTÁV
Bennünket, szocialistákat, különös műanyagból fröccsöntöttek — mondhatta volna Horn Gyula Friderikusz Sándornak szerda este az egészen másképpen beszélő műsorban, és nincs semmi tréfa, gonoszkodás, itt most egyszerűen csak tények vannak, valamint tökéletes lakossági azonosulás.
Mert miről van szó?
A miniszterelnök elmondta, hogy reggel kel és este fekszik.
Ez azért jó, mert mi se teszünk másképp. Továbbá mi is szeretjük unokáinkat, csak hát kevés idő jut rájuk, teli vagyunk munkahelyi restanciával, ezerszer elhatározzuk, hogy nyugodt, családi hétvégénk lesz, aztán mégsem lesz nyugodt és családi, hiába, az embert hajtja a vére, szabadnapjaira is hazaviszi a munkát. De hát mégis van ideje olykor, akkor szereti a kertjét maga fölásni, fa ágát megmetszeni, sufniját kirámolni. Ilyenek vagyunk mi is. Mi is szeretünk jókat főzni, a mi lecsónk a legjobb a világon, tarhonyás húsunk hét nyelven beszél, mint a krumplileves, a protokollt, diszünnepélyt viszont nem kedveljük, fárasztó és unalmas, fogadásokon egy falat sem megy le a torkunkon. Legyünk őszinték: legjobban az enyéim-mieink között érezzük magunkat. A kivagyiságot, úrhatnámságot, magamutogatást, rongyrázást ki nem álljuk, a sznobságot mégúgysem, megvan a véleményünk a szegényekkel közömbös gazdagokról, a rózsadombiak közüzemi tartozásairól, az ilyen társaságot kerüljük is, amennyire csak lehet, legszívesebben állandóan az elesettek körében beszélgetnénk, kivált nyugdíjasokkal, szemünk bogaráról sohasem tűnne a pára.
Sajnos mozira, színházra nincs idő.
Szolgálat közben mindig a vita, az érdekütköztetés pártján állunk, kivéve, ha öncélú. Az ellenvéleményeket — valljuk be nyugodtan —, ha igazak, mindig elfogadjuk, de ha nem igazak, akkor is meghallgatjuk a másikat, feltéve, ha az illető nem önös érdekből kifolyólag vesz részt a vitában (sajnos van erre is példa). Ezenfelül mi is mindig az ország érdekeit tartjuk szem előtt, nem mondom, e célból néha ravaszkodunk, odacsapunk, igy serkentve környezetünket még jobb és alaposabb munkára. A memóriánk, hál’ isten, kiváló, tudjuk, ki a talpnyaló, s hogy ki mit, mikor és miért csinált, de ezzel sohasem élünk vissza, önfegyelemre tanított bennünket is az élet. Legfennebb, ha szűk, baráti körben engedünk utat indulatainknak, ám haragunk, ahogy jött, ugyanolyan gyorsan elszáll, és mindig visszatalálunk a tényekhez. A tények emberei vagyunk, plusz a tetteké. Sokszor ezt meg is mondjuk az elmélet embereinek, de úgy, hogy abból sosincs harag, inkább elgondolkoznak rajta. A tényekből és a tettekből nem engedünk, ezenközben azonban tisztában vagyunk azzal, hogy munkánk gyümölcsét esetleg más szakítja majd le, de ez egy cseppet sem idegesít, éppen ellenkezőleg, az élet már csak ilyen, egyébiránt nem is jelentkeztünk a feladatra, hanem a feladat talált meg bennünket, ahogy az már lenni szokott.
Csak a cigaretta, az az átkozott cigaretta.
De meg is mondtuk az orvosunknak.
Mármost mindezek után jelentkezzen az, aki esetleg másképp gondolja. Aki mindezekkel nem ért egyet, aki más elveket vall, aki egészen másmilyen, kivéve persze a kertásást. Nem lesz ilyen. Ha viszont ekkora az egyetértés, akkor voltaképp mi ő vagyunk, ő pedig mi, ez esetben viszont tényleg mondja már meg valaki, hogy hol itt a hiba, mert az nem lehet, hogy a cigarettán kívül itt semmi se stimmeljen.
Megyesi Gusztáv