Gránitbeton

Ha jól értettem bizonyos Kelemen úr szavait a tévében, akkor nincs még vége április elsejének. Itt volt ugye a Magyar Hírlapnak ez az áprilisi autópálya-tréfája, miszerint az M1-es fizető szakasza életveszélyes, kilopták belőle a gránitbetont vagy micsodát, a lopott anyagból egész falu épült; aki arra járt, éppúgy benyalta a hírt, mint aki csak hallotta. Az anyagi kár jelentős.

Ezt Kelemen úrtól tudni, aki az utat üzemeltető cég vezetője, s ebbéli minőségében talpig búbánatba öltözött a kamerák előtt, mondván, ez szomorú tréfa volt. De meglesz a következménye. Most ugyanis meg fogják majd nézni, hogy tételesen mekkora volt a forgalomcsökkenés, az abból adódó bevételkiesés, s ha meglesz a kimutatás, akkor a hiányt valakiknek meg kell fizetniük. Ez így természetes.

Ettől féltem mindig is, a valakikezéstől, mert akkor általában ránk szoktak gondolni. S Kelemen úr csakugyan nem az újságot nevezi meg szörnyűséges bevételkiesésük felelőseként, hanem nem nevez meg senkit. Persze jól is nézne ki: Belgiumban például hasonló tréfából kifolyólag tízezrek mentek be egy órával később a munkahelyükre, mert az újság megírta, hogy Európa magasságos urai vasárnap éjjel visszaállították a mutatókat hatvan perccel, újra téli időszámítás van. Volna is derültség, ha komoly cégek most-az újságot perelnék, ráadásul van ennél kézenfekvőbb megoldás is: egyszerűen kirúgom az alkalmazottat, de nem azért mert késett, hanem mert hülye, hogy elhisz ilyen hírt, klinikai eset, nehogy már az ilyen felüljön az én cégem targoncájára, sőt, még a portásfülkét is kerülje el.

Már most minket már nincs honnan kirúgni, pedig mi tagadás, tényleg szépen benyaltuk a benyalni valókat. Ott álltunk az út előtt, mennünk kellett volna, de nem mentünk, inkább visszafordultunk, ez az út nem a mi utunk, mondtuk, ami nem csoda, hiszen ezek építették, tudjuk, hogy kik azok az ezek, szépen lenyúlnak mindent, ezer gránitfalu épült már a szemünk láttára kőkemény gránitbetonból, mely anyag nincs is, műszaki nonszensz, s mégis: a falvak állnak, s erősebbek mint valaha, látjuk, amit látunk.

Ami persze csak képzelgés. Mert a nagy büdös helyzet az, hogy áprilisi tréfa nélkül is épp úgy visszafordulunk, mi több, már el se indulunk a legtöbben, az ember már belefáradt a gránitbetonokba, amúgy meg megvannak a maga bekötőútjai, egy ideig tán még elbír minket, aztán már úgy is mindegy. Magyarán: itt már régóta nem talál ki semmit az újság, nem bolondít, nem vezet félre, itt már április elsején is mindent tőlünk plagizálnak, következésképp mi vagyunk azok a valakik, károkozók, tehát fizetnünk kell, s fizetünk is.

Mindamellett Kelemen úrnak se lehet könnyű: már soha az életben nem állhat ki a nyilvánosság elé, hogy nézzék, emberek, hadd legyek ez egyszer őszinte, midőn hajnalban meghallottam ezt a hírt a rádióban, mi tagadás, magam is elhittem.

Tökéletesen megértenénk őt.

Megyesi Gusztáv