Népszabadság, 1995. november 24.
MEGYESI GUSZTÁV
Megjelent a hír, hogy a székesfehérvári Nehézfémöntöde többségi tulajdonosai elajándékozták csaknem 200 millió forint értékű üzemi részüket bizonyos Fogarassy Istvánné 86 éves nyugdíjas háztartásbelinek, aki élve tulajdonosi jogával kirúgta a kisebbségi tulajdonosokat. Most áll a bál, azok őrjöngenek, hogy csak színlelt ajándékozásról van szó, a többségiek így akartak megszabadulni tőlük, persze most per lesz, a bíróság fog dönteni az ügyben.
Szimpla, hétköznapi eset, szóra sem érdemes. Én is csak azért említem, mert a felháborodást nem értem. Hogy miért vagyunk mi teli előítéletekkel, miért gyanakszunk mindig sötét üzelmekre, de főképp, hogy miért prejudikálunk.
Itt és most Magyarországon miért nem elképzelhető, hogy tényleg ajándékba kapta Fogarassy néni azt az öntödét, afféle karitatív akció keretében? Képzeljük magunkat Fogarassy néni helyébe. Egész életünkben kuliztunk, titokban mindig egy nehézfémöntödére vágytunk, de nem jött össze. Később már egy könnyű kis öntödével is megelégedtünk volna, de a Kádár-rendszer azt sem engedte. Már-már lemondtunk álmainkról, amikor elérkezett a szabad világ. Jó, ebben sem olyan könnyű a nyugdíjasnak, de hál’ isten, vannak még segítőkész kezek, többségi tulajdonosok, akik a kokillák mellett sem felejtik el, hogy nekik is van anyjuk, eltartottjuk, tudják, mi az, ha nincs az embernek nehézfémöntödéje öreg napjaira. Tehát egy nap beállítanak Fogarassy nénihez, hogy jöttünk felköszönteni, és a virág mellé fogadja el ezt a csekélységet, jó, ez nem egy tolókocsi, mint rég, ez csak egy öntöde, de tudjuk, hogy a néni mennyire szereti. Fénykép készül, beírás a többségi brigádnaplóba, koccintás, sajtos tallér.
Nem hiszem, hogy ma Magyarországon egy valamire való ügyvéd ne tudná bebizonyítani, hogy erről van szó. Ha pedig be tudja bizonyítani, az jó. Akkor az reményt ad. Amennyiben nem eszünk sok zsírt, csak szotyolaolajat, megérhetjük a 86 évet, s már hallani, amint nyílik a kertajtó, s hozzák az öntödét, kinek-kinek ezt-azt, amire egész életében vágyott.
Ez az igazi sikertörténet, ilyenért már érdemes volt élni.
Megyesi Gusztáv