Népszabadság, 1995. november 11.

MEGYESI GUSZTÁV

HOGYAN LESZ A GYEREK?
MAGVETŐ

NEM TUDOM, emlékeznek-e még arra az idősebb olvasók, hogyan lesz a gyerek.

A gyerek úgy lesz, hogy a férfi megfogja a hogyishívjákját és beteszi a nő micsodájába, ami csiklandós érzést vált ki mindkét félben, végül sűrű, ragadós valami spriccel ki a hogyishívjákból a micsodába, az egész olyan, mint mikor belemegy valami az ember orrába és nem akar kijönni, de aztán egy nagy tüsszentés a vége.

És nem szabad elfelejteni, hogy a szeretkezés pont olyan, mint a fára mászás vagy az ugrókötelezés, egyiket se lehet egész nap csinálni.

Valahogy így. Ezt az egész gyermekgyártási technológiát egy rendkívül aranyos könyvből vettem, a Mentálhigiénés Programiroda ajánlja minden szülőnek, tanárnak és közkönyvtárnak, doktor Spock szerint mélyen emberi és becsületes mű, amihez magam is csak csatlakozni tudok.

Más az én bajom, de az elég nagy baj. A szexuális ismeretterjesztő művekkel az az én gondom, hogy igazából sohasem a szerencsétlen, felvilágosítandó gyereknek készül. Már ab ovo nem is készülhet, ugyanis egy normálisan fejlődő és közösségi lényként is egyre inkább számba vehető gyerek sokkal előbb tanulja meg az összes létező, fajfenntartásra, szaporodásra vonatkozó négybetűs szót, ideértve azok folklorisztikus képződményeit is, mint az olvasást, betűvetést. Ebből adódóan egy háromévesnek még nem nyújthatom át a kötetet, hogy forgasd szeretettel, mert maximum összefirkálja vagy a szájába veszi, hétévesen viszont, amikor már nagyjából olvasni tud, szépen kiröhög, és hozzám vágja. A köztes időben tehát egyetlen megoldás marad, én magam olvasom fel a könyvet.

Igen ám, de a felolvasással meg az a baj csendes téli estéken, hogy a szülő rá van kényszerítve a szerző asszociációs képességeire, példatárára, gondolati jelrendszerére, ami nem biztos, hogy egyezik az övével. Három lányom van, tudom, mi az. A szeretkezést meg akarja szerettetni a könyv a gyerekekkel, nehogy az valami undorító foglalatosságnak tartsa a későbbiekben, ezért az egész műveletet gyermeki élményanyaghoz hasonlítja, úgymint az említett csiklandozás, ugrókötelezés, tüsszentés, fáramászás. Mint jeleztem már, három lányom van, nos ebből kettő végtelenül utálta az ugrókötelezést már gyerekkorában is, és fára se akartak az istennek se mászni, elképzelhető tehát, hogy miféle következtetésekre jutnak a szeretkezést illetően, ha én felolvasom nekik annak idején ezt a könyvet. (Igaz, az orrukat mindig szerették piszkálni, utána jókat tüsszentettek.) A legkisebb lányomnak viszont a csiklandozással van problémája, élete súlyos megpróbáltatása volt mindig is, mikor vidéki rokonok gügyögve hajoltak be a járókájába és infantilis hangokat kicsalva magukból, csiklandozni kezdték meztelen talpát, hasa tájékát, tokáját.

Ordított tőle, de nagyon.

Maradnak az illusztrációk. A könyv rajzai végtelenül letisztultak, fegyelmezettek, nem hajlanak el a forró erotika, s különösen nem a pornográfia irányába. Mondhatni: realista rajzok. Adonisz helyett például egy szemmel láthatóan ivarérett, ötvenkét éves APEH-ellenőr áll be a fürdőkádba, ahol már várja őt negyvennyolc éves párja, foglalkozására nézve kilencvenkettes mellbőségű háztartásbeli, előtte játékhajó úszik a vízen, ahogy az már házaspároknál esti mosakodáskor szokás. Az asszony szája szegletében bujának tényleg buja mosoly bujkál, de tekintete valahogy mégis inkább a fajfenntartáson túli régiókba téved, érezni, hogy odakinn szalad a konyha, a villanyszámlás elvitte a kosztpénzt, ráadásul a nagyobbik lány már egy hete nem jött haza.

Gyerekek, higgyétek el, a fára mászás könnyebb.

MEGYESI GUSZTÁV