Népszabadság, 1995. szeptember 26.
MEGYESI GUSZTÁV
Jön az Ajax, és a tömeg megint nem tanult semmit.
A tömeg már szombat este beállt a sorba, másnap hajnalban nyitottak a pénztárak, és olyan nincs, hogy az ember ne jusson be épp egy ilyen meccsre. Az nem lehet, hogy épp ez a tömeg ne kapjon jegyet, ennek a tömegnek már csak erkölcsi alapon is kijár a bejutás. Ez a tömeg van kinn évek óta minden meccsen, a legszimplább, leghétköznapibbon is, ennek a tömegnek veri a hátát az eső, perzseli arcát a fagy, ennek a tömegnek fúj mindenféle szél, ez a tömeg lehel életet ebbe az egész játékba, amely ősidők óta folyik; miatta és érte van minden.
Naná, hogy a tömegnek nem jutott jegy.
Elosztották előle.
Következésképp a tömeg egymásnak esett, de hiszen a tévében láthattuk. Ez mindig is így volt. Hanem a nagy kérdés az, hogy ha az igazi tömeg nem jut be az Ajaxra, akkor az a tömeg, amelyik bejut, az vajon micsoda. Akkor az nem is tömeg? Más lesz a hangja, ábrázata, zászlaja? Másképp szól majd a dal, a rigmus, a hajrá? Meccs alatt a tribünt látva, lesz-e hiányérzete a világnak? Rájön-e, hogy ez nem az igazi?
A világ nem fog rájönni semmire se. Amit lát, azt hiszi majd igazi tömegnek, amit hall, azt hallja majd igazi rigmusnak És a világ nem is fog nagyot tévedni, mert tömeg lesz ez is, nincs ráírva az arcára, hogy kiválasztott.
De akkor az igazival mi lesz?
Nos, hétfő délelőtt, mikor már eleve ki se nyitottak a pénztárak, a tömeg megint ott volt a pálya közelében. Illetve, ez így nem igaz, mert sokan voltak kinn, de már nem tömegként, hanem csak úgy, külön-külön. Mint akik épp arra jártak. Már nem folyt egybe az arcuk, mozdulatuk, kicsit szánalmasak is voltak így, külön-külön, és egykedvűek. Az ember tudja, hogy nem jut be, mégis odaáll, téblából picit, azután hazamegy, ahogy az mindig is lenni szokott. Két év múlva aztán arra a kérdésre, hogy kinn voltál-e az Ajaxon, azt fogja mondani: kinn.
Persze, hogy kinn voltam.
És nem lesz ebben semmi hazugság, mert ekkorra már minden porcikájában így is érzi.
Megyesi Gusztáv