Viszonylag pártsemleges vezércikk

Ha volna szerkesztőségünkben igazi kurázsi, akkor most üresen hagynánk e heti számunknak mind a tizenhat oldalát. Hazaküldenénk a gépírókat és az absztinenseket, a páncélból magunkhoz vennénk némi ellátmányt, s lemennénk egy közeli pinceborozóba. Szép volna minden. Fölöttünk zajlana az élet, s míg független laptársaink erőnek erejével próbálnának csakugyan függetlenek maradni, s hónaljból nekiizzadva elkerülni még a látszatát is valamiféle párti részrehajlásnak, mi békésen elkoccingatnánk: abszolúte tiszta, kortes- és légyszarmentes lapot állítottunk elő; felül vagyunk emelkedve.

De szerkesztőségünkben nincs igazi kurázsi.

Ha most e cikk leadása napján kézirat érkezik, amely véletlenül szól is valamiről, akkor mi is azt tesszük, amire a szabad magyar sajtó kényszerül. Írásidegen méricskélés veszi kezdetét, hány sor, hány centi, melyik jelző mögött mi van, ki veszi magára, s miként zúdítja majd vissza, kit sért és kit repít a magasba; egy magára valamit is adó párt ma már képes egy közösülésre felszólító virágének mögött is ellene szóló propagandát felfedezni.

Lelkiismeretünk tiszta.

Az elmúlt hetekben közzétettünk egy db MSZP interjút egy db SZDSZ interjúval, egy db MDF interjút egy db Fidesz interjúval, az esélyegyenlőség és a demokrácia jegyében a sorokat megméricskéltük (még a sajtóhibák száma is egyenlő a cikkekben), valami fatális véletlen folytán egyedül a kisgazdák maradtak ki, így én most gyorsan ideírom, éljen doktor Torgyán; nagyjából kompenzálva van mindenki.

Ez az idő nem az írás ideje, ez az idő még mindig nem a szóé, csak a szójáratásé, mint ahogyan ez az idő még nem egészen a mi időnk.

*

Itt volt ez a tévébotrány, március idusán.

Ha akarnám, belerúghatnék a kuratóriumba jó nagyot, bele az elnökségbe, repülne Nemeskürty is szelek szárnyán, ordíthatnék kékülő arccal, hogy nem szabad a magyar sajtó, de ezt kikérem magamnak. Mindehhez nincs gusztusom; vannak napok, amikor igenis csak a gusztus számít, a kifinomult ízlés, elegancia, némi emelkedettség, fészekmeleg összebújás.

Láttuk ezt a március tizenötödikét.

Az most teljesen mindegy, hogy a tévé közvetítette-e élőben az eseményeket, és ha nem közvetítette, akkor miért nem. És az is teljesen mindegy, hogy MSZP-s pofoz-e SZDSZ-est, vagy fordítva, az meg pláne mindegy, hogy Torgyánnal felborult-e a ló. És hiába oszt krumplit az MDF, s festi zöldre az eget narancssárga ellenében, és teleírhatja az SZDSZ az összes magyar újságot, az MSZP pedig telesírhatja, és a kereszténydemokrata szónok taggyűlést rendezhet az erdélyi progrom elleni tüntetésből és a Híradóban három demokrata hír ütközhet egyetlen szabad demokrata hírrel, mindez nem számít, mert vannak napok, amelyek nem mérhetők, nem centizhetők, méltatlan hozzájuk minden méricskélés.

Vannak napok, amikor az urak abszolúte nem fontosak, vannak napok, amelyek igenis Napok.

Azért március tizenötödike mégiscsak a nemzet ünnepe volna.

Kérdés: mikor kapjuk vissza ezt a legutóbbi március tizenötödikét, azzal a néhány hétköznappal, ami egy évben lenni szokott, és ki adja nekünk vissza?

S most nem is az, hogy mely urak és hányszor és milyen mértékben. Itt most az urak nem külön-külön érdekesek, mint ahogyan nem is külön-külön urak, hanem együtt, úgy mindösszesen.

Az ünneplő urak behangosítva is meg csendesen is, mintha csak önmagukért volnának, kölcsönbe véve népet, ünnepet.

Önmaguknak valók, miként önmagukból is teremtődtek.

Egy ilyen nap nagy rúgás tud lenni. S mert épp a nemzet ünnepén volt rúgás a rúgás, másképp fáj ez is. Mi egy ilyen rúgás tartalma egy ilyen napon? Az utolsókat rúgta a régi, vagy pedig az elsőket rúgta egy magzat, nekünk még nemtelen, burokban megbújó ismeretlen, amely azonban már növekvő, követelő.

Na hiszen, mondhatnánk a kérdésre hogy mi várható?, s még annál is többet.

Ahogyan egy régi újság, az urak se indulhatnak tiszta lappal.

Mindazonáltal el fogunk menni választani, mert csak a ló választ magába’.

Meg lehet nyugodni: nem szavazunk a régire. Lesz felelős kormány, felelős parlament, szép, szabad Magyarország. Az urak fognak kapni nevük, pártjuk mellé százalékokat, az aprólék is fel lészen osztva, ám jusson eszükbe majd a Nagy Leosztáskor: az a sok szám nem feltétlen a teljes odaadás, a fenntartás nélküli bizalom jele, az a sok szám kizárólag csak százalék.

Miként azok a szürke cédulák is csak voksok, nem pedig mi magunk.