Büszkeségpontok

Hét eleji hír szerint a Polgári Magyarországért Alapítvány céljaival összhangban létrehozza a Szabad Magyarországért Tudásközpontot. Az intézet vezetésére Schmidt Mária történészt kérték fel, akit nemrég menesztettek a Terror Háza éléről. A Fidesz alapítványa a kezdeményezésről szóló keddi közleményében azt írta: a tudásközpont célja a Terror Háza Múzeum közel negyedszázados szellemi örökségének megőrzése és továbbvitele – írja az MTI. Hozzátették: „A hatalom régi kísértése, hogy azt higgye: mindazt, ami az előző korszakhoz kötődik, el kell pusztítani. A múltat végképp eltörölni. A történelem azonban megtanított bennünket arra, hogy ez még soha senkinek nem sikerült. Most sem fog” – fogalmazott a Polgári Magyarországért Alapítvány. Az intézet jövőbeni igazgatója a jobboldali nemzeti gondolkodás jelentős alakja. A Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, Orbán Viktor korábbi tanácsadója, emellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Főigazgatója a XX. és XXI. Század Intézetnek és a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak. Széchenyi-díjas.

Egy stúdióbeszélgetést nézek az Öt YouTube-csatornáján, épp Schmidt Mária fejti ki nézeteit a világról, íme egy gondolatfutam: „Nézzük csak meg – panaszolja –, Németországban, Franciaországban már történelmet sem tanítanak, ilyenformán a fiatalok nem kapják meg azokat a büszkeségpontokat, amik alapján megtudják, hogy kik ők, mitől azok, akik. Mást se hallanak, csak hogy a nyugati társadalmak gyilkosok, tömeggyilkosok, alkalmatlanok, és így tovább. Nem tudják eldönteni, hogy ők kicsodák.”

Öten ülnek a stúdióban, a műsorvezető társaságában Schiffer András, L. Simon László és Fodor Gábor hallgatja a nemrégiben menesztett múzeumigazgatót. Jól látni, nekik sem lehet egyszerű a büszkeségpontok fájó hiányáról szóló értekezést végighallgatni, de viselik nagy türelemmel. Valamennyire mindegyiküket ismerem, még régebbről. Megrázó élmény, milyen szigorú fegyelemmel tűrik a két bővített mondatba sűrített rengeteg zagyvaságot. Schiffer András valamikor e lap szerzője volt, de aztán kiszállt, most szava sincs az elhangzottakhoz. Fodor Gábor is hallgat, igaz, többnyire az asztal alá néz, aztán a történész asszonyra, aztán megint az asztal alá. Mintha L. Simon bírná a legnehezebben, ő tekintetével távoli pontot kutat a háromszor három méteres stúdióban.

Voltam Franciaországban többször. Sok mindent lehet mondani a franciákról, de azt aligha, hogy nem tudják, kicsodák ők, és ne lennének büszkék arra, hogy franciák. Legfőképpen pedig azért ne tudnák ezt, mert a családban meg az iskolában nem kapnak ilyen irányú nevelést: ahogy Schmidt Mária magyarázza, ne kapnának büszkeségpontokat, jelentsen ez bármit is. Gondolom, a nemzeti büszkeség tartópontjait jelenti, a honfiúi lét jelzőbójáit, ahogy tetszik. Ilyeneket bármikor ki lehet találni, ha az embernek elegendő szabadideje van erre. A büszkeségpont hangulatilag leginkább Csurka István „magyarságteljesítményét” idézi: ő alkotta meg a rendszerváltás utáni időszakban, hogy kategóriákba kell sorolni a közéleti szereplők, tisztviselők vagy értelmiségiek magyarságát, nemzeti elkötelezettségét vagy éppen ilyen irányú szolgálatát. Ő még mérni is akarta ezt a teljesítményt, de aztán igazából nem talált mértékegységet, meg különben is, hanyatlani kezdett, és erről már letett. Az effajta gondolatokra azonban, mint látjuk a műsort, szinte mindig van fogadókészség, de legalábbis példás tűrőképesség.

2003-ban Eörsi István az Élet és Irodalomban megjelent publicisztikájában azt írta Schmidt Máriáról, hogy „közéletünk jobboldalának legzüllöttebb figurája”, „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony” és „bizniszértelmiségi pártholdudvaronc”. Milyen pontos! Első fokon a bíróság csak a „züllött” kifejezés indokolatlanul sértő, bántó és megalázó voltát állapította meg – a többi kifejezést a véleménynyilvánítás határain belül elfogadhatónak vélte –, és nem vagyoni kártérítést ítélt meg a sértettnek.

A másodfokú jogerős ítélet részben helybenhagyta az elsőfokú döntést, viszont nemcsak a „züllött”, hanem a „történelemhamisításra specializálódott üzletasszony” kifejezést is sértőnek találta a felperes személyiségi jogaira nézve. „Felülvizsgálati kérelem benyújtását fontolgatjuk” – mondta el az Index kérdésére Schiffer András, Eörsi ügyvédje. A határozat ugyanis szembement egy 2001-es eseti döntéssel, és „ha a jelenlegi ítélet válik precedens értékűvé, akkor lehetetlenné teszik ezzel a közéleti vitákat”. Schiffer jogi álláspontja nyilván nem változott, csak az élet.

Emlékezetes megnyilvánulása volt a történész asszonynak egy korábbi adatigényléssel kapcsolatban kifejtett álláspontja, ami rávilágít közéleti nyitottságára. Felvetette, hogy vajon ki kell-e adni a közérdekű adatokat, ha azokat jelentős részben „külföldről finanszírozott” szerv szeretné megkapni. A Magyar Hang ugyanis nagy mennyiségű, pénzügyi adatokra vonatkozó közérdekű adatot kért a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványtól. Schmidt Mária a közéletileg szintén nyitott Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult. Felvetette, nem sérti-e az ország szuverenitását, ha a közérdekű adatok külföldi szervezetekhez kerülhetnek. Sőt, arra kérte a Hivatal vezetőjét, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a probléma megnyugtató megoldásáért. Lánczi Tamás, a Hivatal akkori vezetője egyetértett a felvetéssel, és azonnal jelezte, már javaslatot is tett a jogalkotónak. Schmidt és Lánczi érvelése nyilvánvalóan torz. Mostani fölidézésük abból a megnyugtató helyzetből adódik, hogy tisztán és egyértelműen lássuk, mennyire zárt és életidegen világot szándékozott létrehozni a korábbi rezsim: hogy miféle veszélyektől és emberektől szabadultunk meg április 12-én. A közérdekű adatigénylések – mint elnevezésük is mutatja – olyan információkra irányulnak, amelyek az állami pénzből működő szervezetekkel kapcsolatosak, és közérdekből nyilvánosnak minősülnek. Mindegy, hogy az adott információ hol jelenik meg, ezeket az adatokat ugyanis bárkinek jogában áll megismerni.

Más kérdés, hogy a rendszer még végkifejlete előtt összeomlott, maga alá temetve a Hivatalt, a vezetőit meg a tőlük védelmet remélőket. Ezt megúsztuk.