Mindig lesz valaki

„Egy egész civilizáció fog meghalni ma éjjel, és soha többé nem tér vissza. Ugyanakkor most, hogy teljes és totális rezsimváltás van, ahol más, okosabb és kevésbé radikalizált elmék kerülnek előtérbe, talán valami forradalmian csodálatos dolog történhet, ki tudja?” – írta egy okos és kevésbé radikalizált elme, név szerint Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke (Truth Social, 2026. április 6.), de ezt már elmondta egy nappal korábban óvodások és kisiskolások előtt a Fehér Ház kertjében rendezett húsvéti nyusziünnepélyen. Azóta másról sem beszél. Beáll az elnöki gép ajtajába, és mondja: nem akar elpusztítani egy kétezer éves kultúrát, de mit tehetne mást, ha nem fogadják el, amit akar. Nyilván a helyzet bonyolultabb, mintsem hogy három mondatban le lehetne írni, de hát azért ő volt az, aki megválasztása előtt nem sokkal úgy nyilatkozott, hogy az orosz–ukrán háborút egy hét alatt lezárja, bár kétségtelen, hogy ezt a badarságot Orbán Viktoron kívül senki sem hitte el. Sőt Orbán szerint Trump győzelme nagy biztatást jelent mindenkinek, a világnak a béke reményét adja. A békepárti erők legyőzik a háborúpártiakat, meglódulhat a gazdaság, és az amerikai–magyar kapcsolatok is visszatérhetnek a „régi aranykorba”. Nem lódult meg a gazdaság, ennek pedig részben oka az Irán ellen forró fejjel megindított, nem egészen átgondolt háború, ami öt hete tart, viszont a magyar kormánynak lapzártáig egyetlen szava sem volt róla. Ez nemcsak Orbánra meg az embereire nézve kínos, de az országra is. Igaz, Orbánnak az orosz agresszióról sem volt érdemi véleménye, mind a mai napig még ahhoz is gyáva, hogy Putyin jelenlétében háborúnak mondja a háborút.

Hova jutott ez az ember két évtized alatt?

2004. május 1-jén Magyarország kilenc további állammal csatlakozott az Európai Unióhoz, amivel a nemzet nagy álma vált valóra, immár formálisan is tagja lett az európai közösségnek. Az ország – többek között a szomszédos Szlovákiával és Szlovéniával együtt – csatlakozott a schengeni övezethez.

Nem egészen húsz évvel később az aktuális magyar miniszterelnök arról kezd beszélni, hogy Magyarországnak ki kell maradnia az úgynevezett tömbösödésből. Vajon miért? Egyáltalán, miért tömbösödés, ha egy ország szabad akaratából csatlakozik olyan szervezethez, amelyiknek elfogadja értékrendjét, és ahova amúgy is régóta szeretett volna tartozni: ez az európai közösség.

A bajok alighanem az uniós pénzek körüli bonyodalmakkal kezdődtek. Korábban nem látott összegek zúdultak az országra, miközben a Fidesz-kormányzás alatt a pénzügyi igazgatási rendszer meggyengült, az ellenőrzés intézményeit kormányzathoz lojális hivatalnokokkal töltötték fel. Dőlni kezdtek, ahogy szakírók mondják, a csontvázak. Már korábban is, de főleg mostanában. Berezvai Zombor, a Gazdasági Versenyhivatal vezető közgazdásza elmondta, hogy munkája során többször tapasztalt olyan politikai beavatkozást, amely akadályozta a tisztességes piaci verseny fenntartását. Állítása szerint a NER-hez köthető vállalkozások esetében a vizsgálatokat gyakran felsőbb utasításra állították le, vagy el sem indították.

Annak idején az Elios-ügy (Tiborcz-ügy) volt a magyar politikai élet egyik nagy port kavart korrupciógyanús botránya. Több városban Orbán vejének a cége végezte a közvilágítás korszerűsítését, melynek egyik célja az energiatakarékos, LED-alapú utcai lámpák használata volt. A lakosság azonban csak azt érzékelte, hogy a projekt végén az utcák megvilágítása gyengébb lett, mint előtte volt, több városban akadt, aki alig talált haza.

A korszerűsítés uniós támogatással történt. Magyarországgal szemben felvetődött a gyanú a pénzek jogszerűtlen felhasználásáról, ezért az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálatokat indított. Az ügyben olyan döntés született, amely nem az Eliost és tulajdonosait érintette hátrányosan, hanem a magyar adófizetőket. Az Európai Számvevőszék eközben az OLAF jogkörének bővítését kérte, hogy az Európai Ügyészségből kimaradó országok se úszhassák meg büntetlenül a korrupciót. Az unió lassan mozdul, de az irány nem az Orbán-féle kormányoknak kedvez: Orbán uniótól történő távolodása alapjában véve onnan ered, hogy a befizető országok polgárainak elegük van abból, hogy az ő pénzükön más kormányfők és vezetők hájasodnak. Amikor Orbán meg a vele szövetséges patrióták úgy nyilatkoznak, hogy meg kell reformálni az uniót, az – az unió összes létező baját is figyelembe véve – elég gyorsan elstrapálódott egyenduma: Orbán a jogszerű ellenőrzést nem képes elviselni.

Hogy elege van Magyarországnak a rendszerből, az egzisztenciájukat amúgy nyilván féltő emberek megszólalásaiból is látszik. A százados, aki feltárta, hogy a demokratikus felhatalmazással rendelkező politikai erő bedöntéséhez a kormány akcióba állította a titkosszolgálatot, a másik katonatiszt, akinek elviselhetetlen volt, hogy a Honvédelmi Minisztérium kiszolgálja a miniszterelnök fiának az akaratát valamiféle homályos csádi misszióhoz. Ifjabb Orbán – aki aligha szólhatott volna bele ilyen szintű stratégiai tervezésbe, ha nem a kormányfő fia – 50 százalékos harcértékvesztéssel számolt a misszió megvalósulása esetén. Berezvai, Szabó és Pálinkás mind szörnyű eseteket mond el az állam működéséről. Mi ezekre a válasz?

Hogy ők valamennyien megszegték esküjüket. Ez talán igaz, de érdemi válasz nincsen, jellemző, hogy egyikük esetében a helyzetet súlyosbító lekenyerezési próbálkozás van. Hogy majd mehet Amerikába, vagy itthon kap valami sarzsit. A magyar kormány megbecsült emberei föl egészen a kormányfőig: ebben élnek, úgy tudják, mindenki megvehető. El sem tudják képzelni, hogy mindig lesz valaki, aki nem.

Orbán vasárnap valószínűleg elveszti a választást. Ez nagy lépés ugyan ebből a mélységből fölfelé, de távolról sem oldódik meg minden, mert mit is hagy maga mögött: lelkileg szétesett országot, ahol pszichológusok és orvosok tudnak beszélni arról, sokan mennyire kibillent állapotban vannak. Az ország most olyan, mint egy vetetlen ágy. Amerre ellátni, csak a hazugság meg a szégyen. Meghamisított jegyzőkönyvek, kormányfői hűségeskük Putyinnak, miniszteri megalázkodás Lavrovnak. Szövetséges elárulása. Nem igaz, hogy ez a politika. Mire lejár a mandátum, mindkettő csak szutykos kártyalap lesz a pakliban.