Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 50. szám, 2025.december 12.
KOVÁCS ZOLTÁN
Egy hete azt találtam írni, ebben az országban már akármekkorát lehet hazudni. Ezt a moszkvai találkozó tolmácsügyével kapcsolatban gondoltam, amikor a félrefordított mondat jóformán el sem hangzott, már megvolt a magyarázat, több is: a tolmács rosszul hallott, bár legföljebb három méterre ült Putyintól. A tolmácsnak rossz napja volt – ez emberileg érthető, de ilyen esetre feltehetően van protokollszabály. Három: Orbánt nem lehetett eladni – de ez teljesen mindegy, nem is hazugság, csak miniszteri szintű mellébeszélés. Akkor még az sem derült ki pontosan, hogy Magyarország egyéves halasztást kapott-e az orosz olajimporttal kapcsolatos amerikai vámrendelkezések ügyében, vagy – mint azt a kormányfő állította – korlátlan időre szólót. Hiába történt hivatalos megerősítés az amerikai külügy részéről, hogy a mentesítés csak egy évre szólt, itthon újságírói kérdésre válaszolva Szijjártó annyit mondott: Én voltam ott. Ez fix. Ezt követően a washingtoni adminisztráció vagy háromszor megerősítette, hogy a mentesség korlátozott idejű. Ez is fix.
És csak ezután jött a védőpajzs-blamázs, ami talán a húszas évek hazafias célzatú frankhamisítási botrányát idézi. Trump a Politicónak adott interjújában azt mondta, hogy Orbán állításával szemben nem ajánlott pénzügyi mentőövet. Sőt ha lehet, kicsit le is járatta magyar barátját. „Nem, nem ígértem neki, noha ő mindenképpen kérte.” Így nyilatkozott Trump. A kormányfő úgy van ezzel, hogy aki hazug, az ne legyen smucig. Emelte a tétet, és ezt mondta a nem létező védőpajzsról: „Azt, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni, ezt el lehet felejteni. Ennek vége van. Ezt az amerikaiakkal mi megoldottuk.” Az idézőjelbe tett gondolat Trump cáfolata óta így hangzik: „Azt, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ennek nincs vége. Ezt az amerikaiakkal nem oldottuk meg.” Vagy valahogy így. Amúgy Orbán a pénzügyi védőpajzsot Washingtonból hazafelé, a repülőn jelentette be: „Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk van Amerikában, amellyel ki tudunk váltani bármilyen brüsszeli pénzt.” A történet persze már a delegáció hazatérése után gyanús volt, mert az Orbán számára két legfontosabb eredménynek nyoma sincs a hivatalos feljegyzésekben és közleményekben. „Trump elnökkel kezet ráztunk az amerikai olajszankciók alóli időhatár nélküli magyar mentességre. Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – mondta Orbán, és ezt a dumát kellene kedves mindnyájunknak benyalnia.
Ennyi zagyavaság után természetesen jön a politikai kármentés. Nem mindennapos történet, hogy a barát cáfolja a védőpajzsról elhangzottakat. A kármentő ez esetben Szijjártó Péter, aki közösségi oldalán reagált a Trump-interjúra: „Le kell hűtenie a Moszkváig hatoló hirtelen lelkesedést” (hogy ez vajon mit jelent), mert Donald Trump és Orbán Viktor novemberi washingtoni megbeszélésén „nem született megállapodás semmilyen 20 milliárd dollárról, mint ahogy ezt nem is állította senki”. De akkor még egyszer, mit mondott Orbán: „Én abban állapodtam meg az elnökkel, szintén kezet fogtunk erre, hogy ha bármilyen pénzügyi nehézsége van Magyarországnak, valamelyik eszközt a 4-5-ből lehívhatjuk, használhatjuk, amire szükség van. Nincsen limit összeg, de amire szükségünk lehet, 10-20 milliárd euró vagy dollár, az Amerikából nézve nem egy jelentős összeg.”
Lazán hangzik ez a „nem jelentős”. Végeredményben a Gyurcsány-féle 2008-as IMF-hitel sem volt jelentősebb, Orbán mégis azt szajkózta, hogy a szocialista kormányfő ezzel eladta Magyarország jövőjét.
Védőpajzs nincs, van viszont balhé a Szőlő utcai javítóintézetben: az intézmény a kormányzati hazudozások kimeríthetetlen tárháza. Amikor elhangzott a parlamentben Arató képviselő szájából, hogy Zsolti bácsi, a kormánypárti képviselők hirtelen összeszaladtak, Semjén pedig perzselő felszólalásban cáfolta, hogy ő lenne Zsolti bácsi, amit amúgy nem állított senki. Elmondása szerint ez ügyben tíz éve nyomoznak. (Ha ez igaz, szégyen a rendőrségre meg ügyészségre nézve, mert most másfél hónap alatt több történt, mint az emlegetett nyomozási idő alatt. Utóbb a kormányinfón rövidebb időt emlegettek. Az is szégyen, nem jutottak semmire.) Az ügyészség a hét elején újabb két embert vett őrizetbe, egyet pedig előállított a Szőlő utcai ügyben, és razzia is volt. Korábban a kormány azt kommunikálta, nem volt kiskorú sértettje a Szőlő utcai ügynek, azonban ez hamar megdőlt: ügyészségi források alapján több, akkor 14-15 éves fiú tett vallomást. Néhány napja pedig brutális videó került nyilvánosságra: ezen a javítóintézet megbízott igazgatója, Kovács-Buna Károly, aki korábban több intézetben pszichológusként tevékenykedett, feleltetés során kirángatja az intézet egyik fiatal lakóját egy asztal mögül , előtte beleveri a fejét, majd rátapos és belerúg. A pszichológus ezt követően kimegy a teremből.
Orbán Semjén védelmében elmondta, „a kormány minden tagja nemzetbiztonsági ellenőrzés alatt áll, ezt én garantálom önöknek, és azt is garantálom, mindenki, aki megtámadta a kormánytagokat, a megfelelő jogi eljárással fogja magát szemben találni”. Az átvilágítás azonban ebben az országban nem sikertörténet, hiába olyan büszke erre a kormányfő. Emlékeztetnék, hogy az Európai Parlamentben évekig ücsörgött egy jobbikos képviselő, aki orosz ügynökként volt aktív. A gyermekvédelemben dolgozó szakemberek „átvilágítása” pedig a kormány által kezdeményezett módon alkalmatlan, súlyosan jogsértő. Mint látjuk a Szőlő utcai esetben, egyben nagy kudarc is.
Aki gyerekekhez nyúl, azt miszlikbe kell aprítani! – így nyilatkozott Orbán Viktor a pedofilokról. „Támogatom a pedofilok kasztrálását” – jelentette ki Lázár János miniszter Esztergomban. Azt is hozzátette: ha lenne halálbüntetés Magyarországon, a pedofilokat halálra kellene ítélni.
Most itt tartunk: kasztrálnának vagy miszlikbe vágnának. Talán, ha a kormányzat nem az akasztással kezdené, hanem megpróbálná az ügyeket komolyan venni, a hivatalokat ellenőrizné, de főleg az elesetteket és rászorulókat emberszámba venné, nem beszélnének olyan badarságokat, mint a kormányfő meg a minisztere.