Nincs hadüzenet

Néhány napja az RTL valamilyen háttérműsor keretében bejátszotta annak a kormányinfónak egy mozzanatát, amelyiken a magyar kormányfő is megjelent. A csatorna riportere azt kérdezte a Pekingből nem sokkal korábban hazatért Orbántól, Putyinnal folytatott megbeszélésén miért nem nevezte háborúnak azt, ami Ukrajnában folyik. „Azért, mert nincs hadüzenet” – válaszolt a kormányfő. A válasz nyilvánvaló badarság. Nem csak azért, mert ilyen megközelítésben a náci Németország sosem indított háborút a Szovjetunió ellen. Az egész Barbarossa hadművelet különleges katonai hadművelet volt, függetlenül attól, hogy a német haderők Leningrádot, Moszkvát és Sztálingrádot ostromolták már, és elfoglalták hozzávetőleg az ország európai területeit. És a miniszterelnök koponyájába az is minden további nélkül belefér, hogy bár Ukrajnában – az amerikai hírszerzés szerint – a halottak és sebesültek teljes száma 315 ezer főre tehető, de miután nincs hadüzenet, ez nem háború. De Orbán szerint ez mindegy is. A hadiállapot beállta nem az egymás ellen harcoló országok, az ilyen harcokban elesett katonák és a hátországban szenvedő polgári lakosság létszámának kérdése, hanem, ha szabad így fogalmazni, van-e erről az egészről valami papír. Valami írásos forma, például hadüzenet. Mert ha nincs, nincs háború sem. Vagyis, Orbán szerint korrekt, amit Putyin mond, ne nevezzük háborúnak azt, ami nem az.

Orbán Viktor így gondolkodik. Ez az ember valamikor a nyílt beszéd, az igazságosság és a méltányosság híveként mondott gyújtó hangú beszédeket, de amikor azt látni, hogy most pontosan az ellenkezőjét teszi annak, amiről annak idején beszélt, az ember most már sokadszorra bizonyosodik meg, hogy talán az egészet azért tette, hogy harmincvalahány év után ő maga kérjen hordót, hogy jobban lássák, amikor szónokol. Amúgy pedig régen nem igazságos, nem méltányos, és már nem is lánglelkű. Újabban nem is álmodik már tömegekről, helyette a kőépületek összes lehetséges formáját bejárta, magtártól kamarai előadón keresztül az Ibolya presszóig lépdelve sutyorogja a ritkuló hallgatóságnak, hogy el kell foglalni Brüsszelt.

Harmincéves politikai pályafutásának ilyenformán a legfontosabb üzene­te: a rabszolga nem szabad ember akar lenni, hanem ő akar lenni a hajcsár.

A június 9-i választásokra ennek jegyében adta ki a jelszót, amennyiben meghatározta, mi is az igazi tartalma ennek a napnak. Itt nem a jobboldal meg a baloldal küzd egymással – magyarázta értőn és saját realizmusától megindultan –, hanem a háborúellenesek csapnak össze a háborúpártiakkal. Sokszor kérdezték már tőle ilyen érzékenyült pillanatában, mégis, hogyan gondolja a háborúellenességet, nem tudott hihető és érdemi választ adni, már azon kívül, hogy ahol épp most állnak a hadseregek – mélyen az Ukrán Köztársaság területén –, mindenki tegye le a fegyvert. Ez Orbán Viktor nagyívű plánuma a tartós béke megteremtésének tárgyában. Mégis, hogyan fogadhatnának el ilyet az ukránok úgy, hogy hozzávetőleg hetvenezer reguláris katonát vesztettek már. Nyilván nem tudományos igényű kérdés: hogyan számolnak el ennyi áldozattal az ukránok, ha hirtelen megadják magukat. Hogy miként számol el Putyin az ugyanezen számítások szerinti százhúszezer orosz halottal, az sem könnyen megválaszolható kérdés. Legutóbb, ha minden igaz, egy magtárból kijövet Orbán arról beszélt, Magyarország mindig a rossz oldalra keveredett, „és nem engedhetjük, hogy Magyarországot a háborúpárti erők belekényszerítsék egy újabb háborúba”. Magyarország pillanatnyilag a legerősebb katonai-védelmi szervezet tagja, az más kérdés, hogy a kormányfő minden alkalmat megragad, hogy kilógjon a sorból. A vétófenyegetésektől az új tagok ratifikálásának nevetséges ürügyekkel történő halogatásáig, ami belefér. Igazából nem veszik őt komolyan, mert legtöbbször csak a szája nagy, az is főként hazafelé, belpolitikai meggondolásokból, de a világ több politikusa, nagyobb lapjai arról beszélnek és írnak, hogy meg kell akadályozni az Orbán-vírus terjedését.

A kormánymédia hozza a híreket, hogyan járt túl Orbán Viktor az egész unió eszén. Nyilvánvalóan sehogy, de az tény, hogy egy komoly szervezet nem oldhat meg globális kérdéseket úgy, hogy egyik tagtársukat kávézni küldik, amíg a többiek szavaznak. Az az unió történetének alighanem egyik legnagyobb szégyene, még ha a döntést követően valamennyien mosolyogva álltak is föl a közös fotózkodásra. És persze Orbán nagy szégyene is, de őt aligha érdekli: minden lépése, minden panyókára vetett zakója és nyakában lógó sárga nyakkendője – ami tetszik másfél millió magyar embernek –, az az ő nyeresége. Ez a belső tartaléka, ami azért most megrogyni látszik.

Az sem mindegy, kik roggyantják meg. A Fidesz új generációja, amelyik az egész szervezetben már csak üzletet lát: ennyi maradt az eszméből. Olvassunk bele egymás közötti épületes gondolataikba. Menczer Tamás külügyi államtitkár, kommunikációs igazgató, miegyebek Magyar Péternek: „Szép a napszemüvege. Amikor abban nyilatkozik, az különösen államférfis. Jól látszik a narcisztikus önimádat, mindenki lenézése. Ja, egy apróság: a napszemüvege női.” Vagy a kormánypropaganda egyik zászlóshajója, az Origo írt cikket arról, hogy Magyar Péter sminkelheti magát, amire Magyar annyit írt a Media1 egyik cikke alatt kommentben, hogy „Figyu Tóni, engem egyébként még soha nem sminkeltek, max a ti tv-tekben még diákhiteles koromban, de ha jól tudom, téged és a főnököt rendszeresen alapozózzák. Szóval, csak óvatosan.”

Ebben aztán van kakaó! Csupa tartalomteli gondolattal. A Fidesz, Orbánnal az élen egyáltalán nem tudja, mit kezdjen Magyarral. De az ellenzék sem. Gyurcsány Ferencék petíciót fogalmaztak meg, felháborította őket Magyar Péter és pártja, amiért főleg olyan budapesti kerületekben indítanának polgármesterjelöltet, ahol a polgármester jelenleg ellenzéki. Kunhalmi Ágnes az ATV-híradónak azt mondta, Magyar Péter Budapesten a Fidesz malmára hajtja a vizet. Az MSZP társelnöke szerint túltolta a biciklit, jelenlegi tevékenysége sokkal inkább segíti a kormánypártokat, mintsem hogy ártana nekik. Haragszik rá.

E cikk előbbi húszvalahány sora arról szól, választások előtt egy hónappal miről beszél a magyar pártpolitika. Háború és nem háború. Alacsony, alapozzák a tévében, sminkelik, veri a feleségét, női napszemüveg. Túltolta a biciklit, haragszanak rá. Legalább olyan lapos gondolatok, mint hogy Gyurcsány lépjen ki a politikából. De megsínyli a magyar politológia és megmondóemberek társasága is. Akármit mondanak is a tévében, a hétvégén jön Magyar Péter, és róla beszél a nép. Ilyenkor a vitázó felek idegesek lesznek, és abba rúgnak, aki épp szembejön. Ha úgy hozza, Nagy Ervinbe. Gondolom, előbb-utóbb Rusznák András is megkapja a magáét, mert verset mondott Debrecenben.