Neveljük a finneket

Az ukrajnai orosz invázió miatt Finnország és Svédország tavaly nyáron beadta csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. A szándék mögött nyilvánvalóan az orosz fenyegetés veszélye áll, az ukrajnai invázió tükrében ma már semmi sem életszerűtlen. Ma már, vagy százezer reguláris katona és ki tudja, hány ezer civil áldozat ismeretében talán a jobboldali vezérpublicista is elhiszi, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A NATO-tagok mindegyike jóváhagyta a ratifikációt, két ország még nem: Törökország és Magyarország.

Magyarország esetében hiába nyújtotta be a kormány már július közepén azt a javaslatot, ami jóváhagyná a két ország csatlakozását, Kövér László házelnök azóta sem volt hajlandó napirendre venni. A Fidesz egy ideig nem is foglalkozott a kérdéssel, később azt a semmire se jó, értelmezhetetlen választ adta, hogy az országban társadalmi vita zajlik. Társadalmi viták idején pedig, ha jól értjük, minden erő a vitára összpontosul, a jogalkotás menete is ehhez igazodik. Emlékeztetőül: ez a társadalmi vita az úgynevezett nemzeti konzultáció keretében zajlott, a kormány buta és sunyin megfogalmazott kérdésekre várt választ. Az eredmény mélyen a remélt alatt maradt, de arra kiválóan alkalmas, hogy a kormány megfogalmazhassa: a magyarok 97 százaléka elítéli a brüsszeli szankciókat. Fölvetődik, milyen kormány az, amelyik fontosabbnak tart egy országos méretű hazugságkommunikációt, mint a több mint egy éve tartó háborús konfliktus fenyegetettségében élő két ország kinyilvánított szándékát arra, hogy katonai védettségben érezhessék magukat.

A kérdés természetesen nem erre vonatkozik, a védelemhez fűződő jog nem lehet vita tárgya, és feltehető, hogy a magyar kormány sem vonja kétségbe. Ez esetben a magyar kormány egészen egyszerűen szívatja a svédeket meg a finneket. Kocsis Máté úgy nyilatkozott, a legutóbbi frakcióértekezleten Orbán azt kérte a társaságtól, hogy támogassák a svéd és a finn NATO-csatlakozást, de a frakció nagyon megosztott a kérdésben. „Komoly vita alakult ki a svéd, finn NATO-csatlakozásról. Többen kifogásolták, hogy ezeknek az országoknak a politikusai az elmúlt években durván, alaptalanul, sokszor közönséges módon sértegették Magyarországot, most pedig szívességet kérnek” – számolt be a frakcióvezető. Kocsis Máté szerint politikai rendezésre van szükség. Sok más mellett persze fölvetődik a kérdés, hogy miféle szívességről van szó, sőt, nevezhető-e szívességkérésnek egy ország csatlakozási kérelmének a támogatása, különösen háborús helyzetben, de a magyar kormány terminológiájában már minden keveredik mindennel – a tartalmatlan béketábortól elég hamar eljutottunk a szívességkérésig.

Lábszagos történet: a magyar kormány akkor óhajt sérelmeket megtorolni, amikor a háború szele megérintett két skandináv országot. De hát ugyan miféle sérelmek ezek?

A két ország ugyanazt kéri számon a magyar kormányon, amit különben az egész unió és ezen belül a legnagyobb uniós frakciók is számonkérnek: nevezetesen, hogy az Orbán-kormány tartsa be az uniós normákat.

Ezt a magyar házelnök egy nemrégi nyilatkozatban erősen kifogásolta is, amikor azt mondta: „ezek a kijelentések nem csupán barátságtalan gesztusok voltak, hanem konkrét anyagi kárt okoztak Magyarországnak. (…) Tehát, ez nem, hogy mondjam, nem csak jó modor kérdése vagy érzékenység kérdése, ezek konkrét nevesíthető károkat okoznak Magyarország nemzeti érdekeinek” – mondotta a házelnök, majd valamiképp még bravúrosan egyberángatta a nemzetközi munkásmozgalmat a Brezsnyev-doktrínát meg Věra Jourovát.

A házelnök egyszerű gondolkodású ember. Ha kifogásolnak valamit, amit amúgy az egész unió kifogásol, akkor az alkalmat keresi, mikor vághat vissza. Mint parasztgyerek a diszkóban: ha nem engedik be, mert nem fogadja el a benti szabályokat, akkor megvárja az alkalmazottat zárás után, és kérdőre vonja az utcasarkon. Hogy aztán valami látható cirkusz is legyen, felkérték, küldjön tárgyalódelegációt a két érintett országba tájékozódni. Ennek nehezen megfogalmazható a célja, de Kocsis Máté nem az az ember, aki ne volna képes zagyvaságokat viszonylag ép mondatokba öntve előadni: „Egyet kell tudomásul venniük az érintett országok politikusainak: amit az elmúlt években Magyarországgal szemben tettek, csináltak, alaptalanul vádaskodtak, az nincs rendjén.”

Kocsisék nem fogják elhinni, de vannak helyzetek, amikor a segítség nem szívesség kérdése, hanem természetes és magától értetődő, amit a kialakult helyzet kényszerít ki. Ezek többségükben háborús helyzetek. 1942. június 11-én amerikai–szovjet kölcsönös segítségnyújtási egyezményt írnak alá. Ha az Egyesült Államok nem lépett volna be a háborúba, mert az oroszok korábban túl sok rosszat mondtak róluk és rendszerükről, akkor a világ sorsa egészen másként alakul, és bizonyosan rossz irányban megy tovább.

Ráadásul volt idő, „amikor még nem viszolyogtunk ennyire a halált okozó fegyverektől és készségesen átengedtük őket a területünkön – írja a hvg.hu. – Az oroszok 2019-ben fegyvereket szándékoztak eladni a szerbeknek. Az eredeti ötlet az lett volna, hogy leúsztatják a Dunán, ám ezt a románok nem hagyták az érvényben lévő EU-s szankciókra hivatkozva. Ezt követően az AP hírügynökség írta meg, hogy az orosz fegyverek mégis célba értek, sajtóértesülések szerint a magyar légtéren keresztül.”

Ami aztán a kissé komikus deputációt illeti, Hende Csaba a hét elején jelezte, hogy a magyar parlament végül ratifikálja majd Svédország NATO- tagságát. „Támogatjuk Svédország NATO-tagságát – mondta a magyar parlament alelnöke a TT svéd hírügynökségnek. – Egyértelművé tettük, hogy a magyar kormány, a magyar elnök, a miniszterelnök és a magyar parlamenti képviselők többsége egyértelműen támogatja a svéd NATO-tagságot.” Ez végszóra jött, mert elemzők szerint a NATO főhadiszállásán egyre fogyott már a türelem, noha a magyar kormány lépéseit igazából nem is vették komolyan: ami igazán számít, az Törökország. Magyarországon ugyanis a kormány alapjában véve támogatja a csatlakozást, nem véletlen, hogy a végén már csak procedurális kifogásokat emlegettek, és alig várták, hogy kijussanak ebből a lehetetlen helyzetből. Belföldre szánt politikai ripacskodás. Ha komoly lett volna, nem Hende Csaba tárgyal a skandinávokkal. Ezzel szemben Törökországban éppen a vezetőt, Recep Erdogant kell meggyőzni arról, hogy álljon félre az útból. Nekünk viszont sikerült megint hülyét csinálni magunkból.