Kötcsei színezők

Kötcsei bevonulás, ismert arcok a bekötőúton. Minden évben ugyanaz a színjáték: hogy kik érkeznek éppen. Jönnek befelé, először az úgynevezett vezető politikusok a mindenféle testőrökkel, ilyen-olyan asszisztenciával, majd a második vonal, a minisztériumok figurái hitvesekkel, barátnőkkel, aztán a színezék: a magyar közélet ismert simlisei. A magyar rock veteránjai, felvonulói élképfigurák, a kormány hűséges újságírói – akikről hamar kiderült, hogy ez alkalommal nem írhatnak majd semmiről, mert uraik megtiltották nekik. Megjegyzem, ha ennyire nem szivároghat ki információ, mégiscsak elhangozhattak vészterhes dolgok.  Hogy akkor a tápon tartott kollégák minek mennek be, ki tudja. Olyan ez, mint amikor az ember a nővérével táncol, nem lesz belőle semmi. Titokban dől el a haza sorsa. Mégis, ez a harmadik szekció a legimpozánsabb. A vezető rockzenészektől a vezető politikai porondmesterekig, Rákay Philippel bezárólag. Utóbbiak bevonulásán tükröződik a mindenkori politikai helyzet. A hazugság és a megjátszás kirakodóvására. Ha szárnyal a gazdaság, akkor lazán, ruganyos léptekkel vonul a színezék. Derűs üdvözlések, lezser zakók, a hátakon lemberdzsekek hintáznak.

Ha viszont az infláció magas, dúl a háború, és tanárok okvetetlenkednek az utcán, a társaság gondterhelten, földre vetett tekintettel vonul. Nem szólnak, aggódnak, mintha rajtuk múlna most az ország sorsa, hónuk alatt mappák, bennük az egész világegyetem. Csak Nagy Feró vezető rockzenész szól ki a kritikus tömeghez: „ha nem lenne demokrácia, nem lehetnél itt, te barom”. Ezt mondja, e tekintetben nem változik a világ: 1988-ban Bányász Rezső, a Tájékoztatási Hivatal akkori vezetője azt kérdezte egy Bős–Nagymaros-ügyben hepciáskodó újságírótól, ha föltehet ilyen kérdést, akkor vajon miért mondja, hogy nincs szólásszabadság. Legföljebb annyi változott, hogy akkoriban még nem barmolták le az újságírókat.

Délután megérkezik Orbán Viktor, gondterhelt ő is. Újságírói kérdésekre nem válaszol, helyette Orbán Balázs politikai igazgató áll meg, hogy szóljon néhány szót a zárt körű előadásról: az orosz–ukrán háború és annak Magyarországra gyakorolt hatása fogja meghatározni.

Mint az igazgató mondta, a szankciós politika nem vált be, nem kényszerítette térdre Oroszországot, viszont Európát egyre inkább. A magyar kormány kitart amellett, hogy az alacsony keresetűeket, a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat meg kell védeni. A V4-es együttműködést stabilnak látja, az EU-s pénzekkel kapcsolatos tárgyalásokon pedig sikerült leválasztani az ideológiai különbségeket.

Ritkaság, hogy három mondatból egy sem állja meg a helyét, de ez most megtörtént. Az elsőben a propagandisztikus tartalmat semmi sem valószínűsíti, ellenkezőleg: a háborút stabil helyzetben indító Oroszországot a szankciók elvágták a nemzetközi bankrendszertől, devizatartalékainak elérhető részét befagyasztották, a világ nagy cégei átmenetileg beszüntetik oroszországi működésüket. Az IMF vezetője, Krisztalina Georgijeva a CBS televíziónak adott nyilatkozatában az orosz gazdaság 8 százalékos zsugorodását prognosztizálta (idézi a Növekedés.hu). Ami a fronthelyzetet illeti, az ukrán haderő már Oroszország határait közelíti, az orosz hadsereg morális állapota egyre aggasztóbb.

„A magyar kormány kitart amellett, hogy az alacsony keresetűeket, a nagycsaládosokat és a nyugdíjasokat meg kell védeni” – mondja a politikai igazgató, és ez úgy hangzik, mintha a kormány jótékony elhatározása lenne, pedig dehogy: ezek a feladatok a kormányzás tényéből adódóak. A nagycsaládosok, a nyugdíjasok és az elesettek megvédése nem kormányzati kegyosztás, hanem a kormányzás lényegéből fakad. Más kérdés, hogy amíg ömlött az uniós pénz, és nem volt háború, addig nem kellett ezzel foglalkozni, mert olyan tömegű pénz érkezett, hogy jutott is, maradt is. Bármennyit költött értelmetlen és soha meg nem térülő beruházásokra a kormány, nem tudott annyit elverni, hogy ne maradt volna valamennyi az elesettekre meg a nyugdíjasokra. Hogy mire kellett volna költeni még, azt most világosan mutatják azok a feszültségek, amelyek az egészségügyben és az oktatásban mutatkoznak.

Hogy pedig – az igazgató harmadik állítása – a V4-es együttműködés mennyire stabil, és az EU-s pénzekkel kapcsolatos tárgyalásokon miként sikerült leválasztani az ideológiai különbségeket, az napnál is világosabb. Egy-egy elejtett bizalomfelmutató mondat ellenére az orosz–ukrán háború felszínre hozott olyan súlyos nézetkülönbségeket, amelyek nem egyszerűen szerencsétlen tényezők szerencsétlen együttállása miatt jöttek elő, hanem alapvető értékkülönbségeket jeleznek. Például, hogy a háborúban van agresszor és van megtámadott: ez értékválasztás kérdése. Orbán Viktor a világ szégyenére február óta azt a szerencsétlen, agyonstrapált gondolatot képes ismételgetni, miszerint nem engedhetjük, hogy Magyarország fizesse meg a háború árát, majd azzal zárja, hogy fölhívja a figyelmet az úgynevezett stratégiai nyugalomra: mondván, minden átgondolatlan lépéstől óvakodni kell. Ma már tisztán látszik, hogy ez stratégiai gyávaság.

Emberei mindeközben szakadatlan szajkózzák, hogy az unió visszaél a hatalmával. „A magyar baloldalnak is azt kéne segítenie, hogy az ország megkapja a forrásokat, de ennek pont az ellenkezőjén dolgoznak” – mondja a Fidesz frakcióvezetője, és ebből az ugyan igaz, hogy jó volna, ha az ország megkapná a forrásokat, de eddig sem a baloldal miatt nem kapták meg, hanem azért, mert a források elosztásában súlyos korrupciós szálak voltak kimutathatók, és ebből az unió­nak elege lett. Hogy a magyar baloldal mit szeretne, azt ilyen pontosan nem tudnám megfogalmazni, mint a frakcióvezető, de a közélet még érdeklődő része, akár jobboldali, akár baloldali, nem alaptalanul aggódik amiatt, hogy ha netán érkezne Magyarországra uniós pénz, megint a kormányzati korrupció martalékává lesz. Ez valós aggodalom, és különösen nagy dilemma, hogy mi a rosszabb: ha az ország megkapja a pénzeket, és ez életben tartja ezt a romlott és kártékony rezsimet, vagy ha nem kapunk pénzt, és csőd szélére kerül az ország. Lehet választani.

A kötcsei piknik után egy nappal Dömötör Csaba parlamenti államtitkár volt az ATV vendége, a békekötés lehetőségéről volt szó. A műsorvezető felvetette, hogy erre aligha van kilátás, hiszen Medvegyev korábbi orosz elnök legutóbb kijelentette: „A mostani ultimátumok csupán bemelegítések gyerekeknek, előzetesek a jövőbeni követelésünk előtt. Az ukrán elnök tudja, mi az: a kijevi rezsim adja meg magát Oroszország feltételei szerint.” Dömötör erre a következőképpen válaszolt: „Na jó, de ez mégiscsak egyfajta nyitottság a tárgyalásokra”, majd hozzátette, reméli, hogy ukrán részről is van nyitottság. Emlékeztetek: Dömötör államtitkár.