Élet és Irodalom,
LXVI. évfolyam, 19. szám, 2022. május 13.
KOVÁCS ZOLTÁN
2009-et írunk, a Fidesz még ellenzékben, de már készül az uniós választásokra. Programja egyik fejezete ezt mondja: „Sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben (…) A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa. Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.” (A Fidesz európai választási programja, 2009, 28. oldal, 35. oldal). Vagyis ahhoz, hogy Európa erősödjék, nem szabad vonakodni a nemzeti szuverenitást esetleg csorbító felhatalmazástól.
Aztán 2010-ben a Fidesz–KDNP-pártszövetség megnyerte a választásokat, és az Orbán vezette kormány nekilátott az általa két évvel korábban még védelmezett értékek jelentős fölszámolásához: a médiaszabadságot, véleménypluralizmust, bírói függetlenséget érintő, kétharmados parlamenti többséggel meghozott törvények nemcsak a jogbiztonság és például a bíróság előtti egyenlőség elvét sértették, de a jó ízlést is, bár az ország közéletében ez utóbbi már semmiféle szerepet nem játszik, legföljebb hajnalig nyúlt baráti poharazások és füstölések alkalmával jön elő mint nosztalgikus élmény.
Lépjünk még két évet, 2012-ben vagyunk. Már akkor szóba került a Magyarországgal szemben esetleg felhasználható hetes cikkely (hol voltak 2012-ben még a menekültek, melegek, a nemátalakításról szóló kormányzati spekulációk meg az arra épülő badar kormányzati levelek!). Az eljárásról a miniszterelnök így beszélt nagy nyilvánosság előtt, egyben tájékoztatva az EP-elnököt: „Magyarországon eddig a közvélemény majdnem teljes mértékben Európa-párti volt, de ami most zajlik, az megváltoztatja a hangulatot az országban. Nekem ez nem tetszik. Megpróbálom a jobbközép szavazókat Európa-párti vonalon tartani, de ez hatalmas feladat, ami egyre nehezebbé válik.” Mekkora hazugság volt ez már akkor is! Ha a rendszerváltás utáni időt nézzük, egyvalami biztos: a magyar társadalom többsége uniópárti. Talán még ma is az. Ha ez gyengült, nem magától gyengült, hanem épp Orbán többnyire voksszerző beszédeitől. „Megpróbálom a jobbközép szavazókat Európa-párti vonalon tartani” – mondta, holott minden szava az Európa-párti vonal ellen szólt. Ugyan mit lehet egy ilyen emberre mondani, aki ma már nem egyszerűen kritikus megjegyzéseket tesz az unióra, hanem egy váratlan gondolattal ő vagy barátai minden további nélkül lekommunistázzák az Európai Parlamentet, és lehazaárulóznak mindenkit, aki megszavazta a Sargentini-jelentést?
Már az évtized közepén járunk, amikor előáll a furcsa és lehetetlen helyzet: az uniós szabályokat folyamatosan sértő, távolról sem jogkövető kormány zsarolni kezdi a teljes uniós közösséget azzal, hogy ha nem folytathatja a jogsértéseket, vagy ha nem zárják le az ellene folyó eljárásokat, akkor nem szavazza meg a költségvetést. És az unió – mert mégiscsak jogtisztelő szervezetről van szó – alkudozni kezd. Ebben a szakaszban, a kormányszintű zsarolás újabb fordulójában az amúgy is teljes jogi felhatalmazással rendelkező kabinet maximalizálja a zsarolási potenciálját, és olyan törvényt fogadtat el, amelyik, ahogy Orbán kommunikációs iparosai mondják, „erős felhatalmazást ad a brüsszeli bürokratákkal szembeni tárgyalásokra”.
Aztán 2015-ben, Aleppo orosz bombázása után jöttek a menekültek, Orbán számára a különutas, pávatáncos, inkorrekt politizálás kimeríthetetlen tárházát adva. A vétófenyegetések virágkora, aminek élvezeti értékét persze csökkentik a fekete fellegként tornyosuló uniós eljárások, a 7-es cikkely alkalmazása. Így jutott el Orbán nem egészen tizenhárom év alatt az uniós értékek védelmezésétől az alapértékek súlyos sértéséig. Számára az unió belső problémái a Brexittől a menekültügyig politikai gondolkodásának az alapelemei. Minél nagyobbak a bajok, annál inkább lehet ügyeskedni, végső esetben pedig kijátszható a vétófenyegetés. Pillanatnyilag az unió alapvető szempontja, erejének legfőbb eleme az egység, ami önmagában is nagy érték, különösen a keleti határánál kirobbant háborús helyzetben. Ami pedig az uniót gyengíti, az Orbánt erősíti. Putyin esztelen és kegyetlen háborúja egy olyan miniszterelnöknek, mint Orbán, politikai szempontból a megváltás maga. Ép ésszel ugyan a háború legelején el kellett volna utasítani az agressziót, de ő az agresszió szót hetekkel később, kényszeredetten préselte ki magából. Legutóbb úgy nyilatkozott, kormánya sem az ukránok, sem az oroszok pártján nem áll: ő a béke pártján van. Ez a gondolat legalább annyira látszhat szimpatikusnak, mint amennyire valójában aljas. Hogy mennyire, azt egy BBC-interjúban Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár mutatta be, amikor a riporter arról kérdezte, a magyar kormány támogatja-e, hogy Ukrajna fegyveres erővel áll ellen az oroszoknak és védi meg a területét. Ezt a kérdést látszólag nem teljesen értette, úgyhogy a műsorvezető visszakérdezett, jól értelmezi-e: a magyar kormány nem támogatja azt, hogy Ukrajna fegyverrel védje meg a saját területét, amire Kovács úgy válaszolt, igen, jól értelmezi. „Meg vagyok rökönyödve, hogy ilyen dolgokat mond itt velem szemben ülve” – reagált a riporter.
És akkor már megint a vétó. Magyarország energiafüggése Európában az egyik legsúlyosabb, ami nyilván adódik a szocialista korból örökölt struktúrából. Ilyenformán bojkott esetén valóban mi fizetnénk a legnagyobb árat. De hát a szocialista világnak három évtizede vége, ezen belül Orbán ötödik kormányzati ciklusát kezdi. Körülbelül ennyit ér, csak durva is Orbán azon kijelentése, miszerint „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle”. Ez igaz, nincs tengeri kikötője. De tizenkét éve, amikor Orbán kormányra került, úgy tudta, hogy van? Ez a kijelentés arra mindenesetre alkalmas volt, hogy bekéressék a horvát külügyminisztériumba Magyarország zágrábi nagykövetét, adjon magyarázatot. Távolodunk Európától, és távolodunk a szomszédoktól. Ignotus írta a Nyugatban, 1908-ban: „A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart.” Vagy nem.