Európa recseg-ropog, milliók menekülnek Ukrajnából életüket féltve, sokak összes vagyona két teletömött nejlonszatyor. Az orosz nehéztüzérség és kapcsolódó harcászati egységei nagyvárosokat döntenek romba, többek szerint nyakunkon a világháború, amikor a magyar kormányfő fontosnak tartja újra és újra bejelenteni: lesz rezsicsökkentés, amíg Paks 2. szerződése létezik. Ezt néha megtoldja azzal, nem engedhetjük, hogy Magyarország fizesse meg a háború árát, majd azzal zárja, hogy fölhívja a figyelmet az úgynevezett stratégiai nyugalomra: minden átgondolatlan lépéstől óvakodni kell!

Mondja az a kormányfő, akinek tizenkét év alatt sikerült addig-addig űznie a jellemtelen kettős játékot az oroszok meg az unió között, míg az általa vezetett ország egy váratlan pillanatban az összes európai ország közül a leglehetetlenebb helyzetben találta magát. Szeretett barátja, az Orbán által minden pillanatban megbízható, korrekt partnerként kezelt Putyin úgy indított háborút Magyarország közelségében, hogy arról nyilván nem tájékoztatta a magyar kormányfőt, sőt, öt nappal a csapatok megindítása előtt Moszkvában fogadta, és nagy mennyiségű, a kormánypropaganda szerint megfizethető energiát ígért neki. Ezt a hírt hozta haza lelkesen a magyar miniszterelnök, ezt harsogta a kormánypropaganda, csakhogy közben történt valami váratlan. Kitört a háború.

Hogy ez mennyire volt valóban váratlan, az megítélés kérdése, de ha komolyan vehettük Orbán sokat hangoztatott kijelentését a korrekt, megbízható partnerről, akkor most láthatjuk, ez mennyit ér. Igaz, abban a fogalomrendszerben, ami az Orbán és barátai környezetében létezik, alighanem természetes: Putyin pontosan annyira megbízható és korrekt partnere Orbánnak, mint amennyire Orbán korrekt és megbízható partnere az uniónak.

Orbán, ha valóban annyira tapasztalt és sokat megélt politikus, mint amilyennek tartja magát, akkor moszkvai raportjakor a megalázó külsőségekből már érezhette, hogy nincs minden rendben. Lehet, hogy úgy gondolta, nem lesz háború, és az idők végezetéig folytathatja jellemtelen kettős játékait, de akkor vajon mit gondolt a százötvenezer mozgósított, Ukrajna és Belarusz határán felsorakozott katonáról, tankokról és a többi fegyvernemről? Hogy azok egy idő után visszavonulnak a helyőrségeikbe? Bizonyára ezt szerette volna, de ezek szerint akárhányszor találkozott is barátjával, mégsem ismerte ki teljesen. Sőt, sehogy. Ekkora katonai erőt nem szoktak felsorakoztatni, majd miután az utolsó katona is elfoglalta felállítási helyét, minden további nélkül az összeset hátravonni.

Egy ország sajnos, különösen, ha olyan földrajzi helyzetben van, mint Magyarország – Kelet és Nyugat között –, bármikor kerülhet politikailag kényes helyzetbe, a világ nagyon is zűrzavaros. De a legnagyobb gondot valószínűleg az okozza, ha a kényes helyzetet megelőzően alapvető kérdésekben nem volt a kormánynak világos álláspontja: ez esetben már az sem lehetséges, hogy a korábbi állásponthoz tartaná magát, mert hiszen korábbi álláspontja vagy nem volt, vagy több is, de azok ellentmondtak egymásnak. Olyan nincs, hogy ugyanazon kérdésben a külügyminiszter mást mond mondjuk Moszkvában, mint amit ugyanabban a témában főnöke Brüsszelben kifejt vagy egyenesen megszavaz. Orbánnak, mint a legtöbb kétkulacsosnak, a háború megindítása volt a halálos végzet, mert nem volt mihez tartania magát. Ma már vagy igent mond, vagy nemet. A háború ezt teszi lehetővé. Minthogy azonban személyisége mélyén már rég megtelepedett a politikai halandzsázás és kettős beszéd, még akkor is azzal próbálkozott, amikor már nem volt arra lehetőség. Kibúvókat keresett az egyenes beszéd alól, és körülbelül olyanokra futotta, mint hogy ki kell maradnunk a háborúból. Amíg tehetett volna ellene, és az unió egységét segítette volna, folyton bedugta botját a küllők közé – többek között ezzel gyengítette szövetségeseit, és többek között ettől a gyengüléstől kapott vérszemet Vlagyimir Vlagyimirovics, a korrekt partner. Mióta pedig az események olyan szintre jutottak, hogy a magát egykor Európa erős emberének gondoló Orbánnak már nem osztottak lapot, másfajta okoskodásba kezdett: tárgyilagos és megfontolt lett, ilyenformán üres szólamokra váltott: „Zelenszkij és Putyin két nagyfiú, és tudja, mit kell tenni” – fogyott el három-négy napja látványosan a kormányfő.

Az állampolgárnak persze kellemetlen látnia, hogy ebben a zűrös helyzetben mennyire nincs mondanivalója országa kormányának, vagy amit mond, nehezen értelmezhető. Magyarországon a kormányfő nagyhangú nyilatkozatokat tesz például, hogy nem repülhetnek át NATO-gépek, valamint hogy az orosz kémbanknak tartott Nemzetközi Beruházási Bank zavartalanul működik, de nem telik el huszonnégy óra, és Magyarországon keresztülrepülnek NATO-gépek, a nemzetközi bankból pedig kiszáll az összes európai állam, benne marad Vietnám, Kuba, Magyarország meg az oroszok. Aztán kiderül, hogy az Európai Parlamentben a Fidesz is megszavazta az orosz befektetési bank kitiltásáról szóló javaslatot, sőt, a Paks 2. beruházás felfüggesztését. A külügyminiszter minden második mondata úgy kezdődik, hogy a magyar kormány világossá tette. Majd végtelenített tengeri kígyót mond annak reményében, hogy a végére már senki nem ért belőle semmit. Az állampolgárnak ezt kellemetlen látnia és hallania, egyben szégyenkezik is: a kettős beszéd egy idő után szembetűnő. A kormány magyarázata szerint Paks 2. a háború miatt lett bizonytalan sorsú. Arról nem esik szó kormánykörökben, hogy az erről szóló szerződést a Donyec-medence annektálását követően írta alá az orosz és a magyar kormány, vagyis a háború megkezdése után. Közgazdászok szerint ráadásul egy szegényedő Oroszországgal.

Akkor talán beszéljünk tisztán! Oroszországot csak az energiahordozók exportjának felfüggesztése tántoríthatja el a háborútól. Amerika és több európai NATO-tagállam már hajlandó erre. Aligha tűrhető, hogy Putyin az orosz gázért és olajért fizetett dollárokból finanszírozza az Ukrajna elleni háborúját. Ez nyilván napi kellemetlenségekkel jár majd, még tovább nőnek az árak az egész világon.     Csak egyetérteni lehet Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszterrel, aki szerint a Nyugatnak helyesen kell megállapítania a fontossági sorrendet. Emberéletek védelme és a háború megakadályozása fontosabb, mint az infláció meg a rezsicsökkentés. Amíg a Nyugathoz tartozunk, van szavazati jogunk, ahova ezzel a pávatánccal csapódhatunk, ott nem lesz.