Öt-hat magyar összehajol

Róna Péter közgazdászt jelölik köztársasági elnöknek az Egységben Magyarországért pártjai, ezt a hét elején jelentették be. Voltak további személyi elképzelések is. Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke és Elek István közíró, politikus. Mindkét utóbbi jelölt esélyesebbnek látszott Rónánál, a múlt héten még Iványit emlegették befutóként, aztán hétfőn mégis a közgazdászt jelentették be.

Hogy jó vagy rossz jelölt, arról később, de előbb szeretném vázolni az ellenzéki oldalon a jelek szerint ismét divatba jött politikai kupeckedést, amiről pedig ősszel az előválasztások idején azt hihettük, hogy legalább a hat párt szerencsésen maga mögött hagyta. De nem, a jelek szerint megint ez a szörnyűséges pártpolitikai kamarillázás megy, ami nagyon úgy néz ki, Magyarországon olyan, mint a pikkelysömör. Nem múlik el szinte soha. Akut szakaszban a tünetek fellángolnak, nyugvó szakaszban akár teljesen vissza is húzódnak, de tény: örökre megmaradnak. Most megint belobbant. Lássuk csak az előzményeket, a jelölésig vezető utat: Jakab Péter a hivatalos bejelentés után rögtön jelezte, hogy Róna Péter a Jobbik javaslata volt. Ő már egy hónappal ezelőtt felkérte a közgazdászt (milyen felhatalmazás alapján, miért épp őt, ki tudja, talán ha Jakab). A Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölttel kiegészült hatpárti ellenzéki testületnek, mint föntebb szó esett erről, több potenciális jelöltje is volt. Köztük Iványi Gábor, jelölését a hatból öt párt támogatta, de a Jobbik megvétózta. Róna Péterrel szemben viszont a Párbeszéd és a Momentum emelt kifogást – írja az atv.hu. A döntő pillanatban azonban a két párt visszavonta a tiltakozását, miközben a Jobbik kitartott Iványi Gábor elutasítása mellett, így lett végül az Oxfordban élő közgazdász a jelölt, akit a hétvégi pártelnöki ülés után Márki-Zay Péter rögtön felhívott.

Nem tartozom azok közé, akik másról sem beszélnek, mint hogy az ellenzék mennyire béna, meg hogy nem csinál semmit, most sem ezt mondom, de azt igen, hogy ez a döntés már megint valahol pártirodák mélyén, pártalkudozás eredményeként született. Nem hallottam arról, hogy a három jelölt-jelölt, Iványi, Róna és Elek közül bárkit is meghallgatott volna bármilyen ellenzéki grémium, inkább valószínűnek tartom, hogy megint valami folyosószegleti találkozón eshetett szó arról, hogy az épp arra járó lehetne akár köztársasági elnök is. Iványi és Elek egy hete még nyilatkozott esetleges jelöléséről a televízióban, Rónát ott sem láttam, ő feltehetően Oxfordban várta a telefonhívást. Ebben a jelölésben az a legbántóbb, és politikailag mindenképp hiba, hogy az ellenzék a saját maga által meghirdetett és eddig többé-kevésbé következetesen képviselt nyitottságot vette semmibe. Nyilván előbb-utóbb kell valamiféle közös álláspontot találni, de ha az ellenzéki pártvezetők eddig többek között azzal tartották magukat különbnek – teljes joggal – a magukba száradt fideszes pártkádereknél, hogy ilyen ügyeket megosztanak támogatóikkal, sőt, a teljes nyilvánossággal, akkor most épp ennek mondtak ellent. Nem hiszem, hogy a múlt hónapokban szerzett szimpátiáról olyan könnyen lemondhatnának. Kívülről az sem teljesen érthető, hogy végül olyan jelölt nyert, akit kezdetben egy, azaz egy párt támogatott, kettőnek más volt a jelöltje, de aztán egy váratlan fordulattal mind az öt támogatta, plusz Márki-Zay Péter.

Mindez eddig nem a jelölt személyéről szólt, hanem az ellenzékről, amelyik, úgy látszik, nem hiszi el, hogy az ország semmit sem rühell már annyira, mint amikor valamit nem ért. Amikor már megint elsunnyognak valamit előtte. Már az országnak az a része, amelyik még mindig érdeklődik a közpolitika iránt, ugyanis a Kádár-rendszer korábban kiölte az érdeklődést. A rendszerváltás néhány éve átmenetileg ismét aktívabbá tette, az Orbán-éra aztán megint kipusztított minden közérdeklődést. Momentán dühöng a cinizmus. Az ellenzék éppen azzal nyerhette a legtöbbet, hogy októberben kilépett a politika sáncai mögül, de ha jól látni, épp iszkol visszafelé, amivel viszont sokat veszít.

Ami a jelölt személyét illeti, első nyilatkozatában azt mondta, „felelőssége, feladata a nemzet egységét képviselni és a demokráciát megvédeni”. Sajnos, ehhez túl kevesen ismerik, pedig az egység megőrzésében az ismertség sokat segíthetne. Publikál hazai lapokban (az ÉS-ben is), gyakran nyilatkozik gazdasági kérdésekben. Szélesebb körben azonban úgyszólván ismeretlen, míg a hazai szakmai körök egy részében nem túl jó a híre. Pontosabban, mint újabban kiderült, rossz a híre. Simor András, aki 2007 és 2013 között állt a jegybank élén, Facebook-oldalán egy történetet elevenített fel: „A könyvvizsgáló cégeket sokszor megvádolják azzal, hogy szinte bármilyen mérleget aláírnak, és szemet hunynak ügyfeleik kisebb-nagyobb disznóságai felett. A kétezres években volt szerencsém egy könyvvizsgálással is foglalkozó nagy nemzetközi tanácsadó céget vezetni. Az alatt a hét év alatt, amíg ott voltam, egy esetben mondtuk azt, hogy egy ügyfél mérlegét nem írjuk alá, és inkább lemondunk a megbízatásunkról. Az ok az volt, hogy olyan összegeket számoltak el bevételként, amelyek nem voltak valósak, így a pénzügyi beszámolójuk nem a valóságot tükrözte” – folytatta a volt jegybankelnök, és meg is nevezte a vállalkozást: ez a NABI volt, amelynek igazgatósági elnöki posztját Róna Péter töltötte be. „Egyébként, ha valaki üzletembereket megkérdez Budapesten, akiknek volt kapcsolata Rónával, sok jót nem hall róla. Véleményem szerint egy teljesen erkölcstelen figura – tette hozzá Simor András. – El sem tudom képzelni, mit jelent ez a hír az ellenzéki összefogás egészére nézve.” Erre reagálva írta Békesi László korábbi pénzügyminiszter: „Róna egy ellentmondásos, gátlástalanul törtető figura.” Róna Pétert mindez nem lepte meg. Úgy reagált, Simorral azóta rossz a viszonyuk, hogy ő nem támogatta a devizahitelezést, Simor viszont igen – ezt mondta az ellenzék államfőjelöltje. A Simor által valóságtorzítottként említett, ezért alá sem írt, könyvvizsgálói ellenjegyzés nélkül visszautasított pénzügyi beszámolóra az elnökjelölt nem tért ki.