Kik kormányoztak itt?

Valamikor a tízes évek elején, miután a Fidesz–KDNP megnyerte a parlamenti választásokat, minden politikai vitaműsorban kétpercenként hangzott el, hogy „az elmúlt nyolc évben”. Többnyire olyankor, amikor az ország strukturális bajairól esett szó. Egészségügyről, oktatásról, szociális viszonyokról. Ilyenkor Fidesz-szimpatizáns szaktársak, politológusok, újságírók, a kormány gazdag abrakon tartott elemzői koppanó hangon panaszolták fel, hogy sajnos a Gyurcsány-kormány az elmúlt nyolc évben semmit sem tett az ágazatok fejlesztéséért, amit lehetett, elhanyagoltak, az vezetett a romláshoz. Anélkül, hogy mentegetni akarnám Gyurcsányt, az ő gyenge kormányzása kétségtelenül szerepet játszott ebben, ám azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy voltak reformtervei, főleg az egészségügyben, vagy akár az oktatásban, szociális kérdésekben, ezt alapjában véve a 2008-as úgynevezett szociális népszavazás zúzta szét, meg az, hogy tervei mögül kihátrált saját pártja. Emlékeztetőül: a Fidesz–KDNP kezdeményezésére a népszavazást az Országgyűlés 2007. december 17-én írta ki a vizitdíj, a képzési hozzájárulás és a kórházi napidíj megszüntetése ügyében. A kampány során a KDNP és a Fidesz a díjak eltörlését támogató igen válaszokra buzdított, míg a kormányzó MSZP és SZDSZ a díjak megtartását támogatta. A szavazás nem várt magas részvétellel és mindhárom díj esetében az eltörlést támogató igen szavazatok 82 százalék körüli győzelmével zárult. Az eredménynek valószínűleg szerepe volt a kormánykoalíció egy hónappal későbbi felbomlásában, és ekkoriban hangzott el Gyurcsány emlékezetes mondata: ebben az országban középtávon nincs esély reformokra. Majd nem mondott le. A népszavazás mindemellett a rendszerváltás utáni legaljasabb pártpolitikai esemény volt: a Fidesz–KDNP jelszavai – az egészségügy nem üzlet, az oktatás legyen ingyenes – urnához szólították az ország nagy részét, majd miután Orbánék megnyerték a népszavazást, minden további nélkül díjfizetésessé tettek mindent, amit lehetett.

Orbán azzal nyitott, „a jövő a középbirtokos családi gazdaságoké” – majd hozzátette, hogy ezt a törekvést a kormány jelentősen megtámogatja, bár „ezt már száz éve meg kellett volna tenni”. Még korábban, a 2006-os nagy Tisza-áradáskor azt fejtegette, hogy a kormány majd hosszú távú árvízvédelmi stratégiát dolgoz ki, bár „ezt már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna tenni”. És úgy általában is, ezt az országot valakik, valamikor elrontották – rossz itt minden –, viszont itt van az agilis erő, és rendet rak. (Ezt amúgy töltésen állva, gumicsizmában, ami akkor hősies volt, ma, ha Magyar Péter Pakson mutatja be, a Fidesz-kommunikáció szerint szánalmas.)

Aztán jött tizenhat év, amikor az országban jóformán csakis olyanok élhettek boldogan és kiegyensúlyozottan, akik semmin se tudtak csodálkozni. Tekintetüket néha megjártathatták azon, ami a szemük láttára, világos nappal történt: hogy például egyik napról a másikra eltűnik egy testes balatoni partszakasz, hiányoznak a hegyek tegnap még megszokott ormai, mert helyüket napjaink úgynevezett nagyvállalkozói (értsd: a város közismert szélhámosai) beépítették. Valakik megvettek egy hőerőművet az államtól, amit aztán az állam drágábban visszavásárolt. Ez volt az Orbán-rendszer lelke: hülyének lenni állampolgári jog.

Most, hogy kormányát elsöpörte a népharag, az újnak szembe kell néznie a váratlan és a múlt évszázadban is alig látott aszállyal, csapadékhiánnyal és az ebből fakadó nemzetgazdasági krízissel. Energetikai válsághelyzet alakult ki a rekordmagas hőség, a hűtési célú áramfogyasztás csúcsra pörgése és a Duna történelmi apadása miatt, ami korlátozta a Paksi Atomerőmű hűtését. A kormány és az ipari nagyfogyasztók korlátozásokkal és önkéntes fogyasztáscsökkentéssel válaszoltak, és bár a korlátozásokat augusztus elején feloldották, a hónap közepére ismét kritikussá vált a helyzet.

Általában pedig mi történt itt, nem az elmúlt nyolc vagy tizenhat évben, de inkább az elmúlt harminc évben? Kik kormányozták az országot? Medgyessy viszonylag hamar feladta. Gyurcsány reformtervei elgyengültek, Orbán Viktor tizenhat éves kormányzásából csak az oligarchák meg a szekrényekből kizuhanó csontvázak maradtak. Hivatali ideje alatt még az is elfogyott, amiből valamikor sok volt: a víz.