Tönkre is tehetné

Hétfőn Ukrajna megtámadta a Magyarországra vezető kőolajvezetéket, aminek következtében leállt a kőolajszállítás hazánk irányába – írta ki Facebook-oldalára Szijjártó Péter. Ebből még ugyanazon gondolatfutamban azt a következtetést vonta le, hogy az egyre gyakoribb ukrán támadások azt célozzák, Magyarország szálljon be az Ukrajnában zajló háborúba. Ebbe Szijjártó szerint Brüsszel és Kijiv már három és fél éve akar beleerőszakolni minket, de erről se Szijjártó, se hivatali főnöke három és fél éve soha közelebbit nem mondott. Egyetlen szót sem szólt, kinek az oldalán kellene beszállnunk, meg minek, ráadásul amúgy sem logikus: ha az ukránok szeretnék, hogy az oldalukon lépjünk be, akkor miért Magyarország energiabiztonságát veszélyezteti Kijiv? Ilyen részletkérdésekkel a magyar külügy amúgy sem traktálja a közvéleményt: minden ellentmondást azzal old fel, hogy a kormány békepárti, a magyar kormányfő békemissziót teljesít. Történjék bármi.

Sajnos Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai találkozója igazából semmit sem hozott: az amerikai elnök hivatali elődjét hibáztatja, Putyin pedig olyan területeket is Oroszországnak akar, amiket el sem foglalt. Vagyis semmilyen értelemben nem történt előrelépés a rendezés irányába, inkább az vált világossá, hogy a helyzet rosszabb, mint hinnénk. Ezek sajnos tények, amin az se változtat, hogy a háború egyszer majd nyilvánvalóan véget ér. A szemben álló felek meg a világ belefárad, de ez a körülmény semmilyen formában nem igazolja azt, amit a kormány hirdet magáról, miszerint „beérni látszik Orbán Viktor tavaly nyáron indított békemissziója” – ahogy értékelte a Trump–Putyin-találkozót Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Mint mondta, „a két szuperhatalom vezetőjének tárgyalása történelmi jelentőségű diplomáciai áttörés, hiszen először nyílt meg valódi tér a konfliktus békés rendezésére”.

Vagy nem. Sajnos, ebből a találkozóból nem a siker reménye marad meg, hanem az, hogy Trump mit sem képes kezdeni azzal a roppant erővel, amit az Egyesült Államok jelent. Hiszen kénytelen volt fogadni egy körözött bűnözőt, majd nem ért el vele szemben semmit. Különösen szomorú, ha fölidézzük nagyívű bejelentését a háború két nap alatti befejezéséről, amit persze a jobboldal lelkes médiafantasztáin kívül senki sem vett komolyan. A közvélemény, amelyik amúgy sem volt túlságosan bizakodó, most még kevésbé az. A New York Times hétfői cikke szerint Trump valószínűsíthető döntése, miszerint a Putyinnal folytatott hétfői beszélgetés után az orosz–ukrán konfliktus megoldását inkább a felekre bízza, pragmatikus lépés, amely az amerikai gazdasági érdekeket helyezi előtérbe. Ez nyilván nem biztató. És az sem, hogy az Európai Unió, miközben hangosan hirdeti az Oroszország elleni sokadik szankciós csomag elfogadását, képtelen egységes és hatékony választ adni a változó geopolitikai helyzetre. Ahogy látni, ennek a magyar kormány nagyon örül. Amíg az unió nem képes erőt mutatni, addig a kaparjkurtáknak áll a világ.

Végül is mit tettünk mi ebben a háborúban? Amilyen gyorsan lehetett, odadörgőlődztünk az agresszorhoz, amelyikről két dolgot biztosan tudhattunk: egyrészt, hogy mindig leverte és megtorolta a szabadságtörekvéseket. Ezt, ha máshonnét nem, hát saját történelmi múltunkból ismerhetjük. Másrészt, hogy roppant ereje van. Ezt is biztos helyről, a kormányfő politikai környezetéből tudhatjuk, szerintük már ’56-ban sem kellett volna ellenállnunk. (Miután belátták, hogy ez a nyilatkozat mekkora hiba, azt bizonygatták, elsőkként mentek volna a barikádokra.)

Aztán a kormány igen hamar kinyilvánította a békepártiságot, ami azt jelentette, hogy a háború első pillanatától kezdve Orbán és társasága szenvtelenül figyelték, amint Ukrajna kegyetlen háborút kénytelen elviselni. Időről időre elmondták, mennyi menekültet fogadott be Magyarország. Ami amúgy nemzetközi jogi kötelezettsége.

Aztán ahol lehetett, gyengítette Orbán az uniót, épp az egységes fellépésben, közben néha lázba jött, és önmagából is kifordult: „Mi egy nap alatt elintézhetnénk Ukrajna összeomlását, egyetlen nap alatt, csak nekünk nem érdekünk” – mondta a Patrióta You­Tube-csatornájára felkerült interjúban, ahol Nógrádi Györggyel beszélgetett. A miniszterelnök szerint Ukrajna az áram és a gáz tetemes részét Magyarországról kapja, viszont ha „történne egy baleset, kidől néhány oszlop, elszakad néhány vezeték, akkor Ukrajna megáll”. Így beszél Magyarország miniszterelnöke. Istenem, istenem. Egyszer majd meg kell fejteni, hogyan kerültünk mi ide, de most fontosabb kérdés, hogyan keveredünk innen ki.