Élet és Irodalom,
LXIX. évfolyam, 28. szám, 2025. július 11.
KOVÁCS ZOLTÁN
Interjút adott a miniszterelnök egy neki kedves csatornán, igen-igen emberarcú volt. Feltehető, hogy a mindent agyonmérő kommunikációs szakapparátus most épp arra volt kíváncsi, milyen az olyan Orbán, amelyik nem harcba vezényli az embereit, hanem elbeszélget velük. Kutató szemével nem a bázist szemléli, nem tűzerőről beszél, meg élőerőről, hanem emlékei között turkálva bölcselkedik. Milyen a politika (mint a rögbi), mikor döntötte el, hogy nem enged be egy menekültet sem (a felesége tanácsára). Nem volt túl érdekes, bár voltak jó pillanatai. A legnagyobb baj, hogy Orbánnal valószínűleg nem lehet már jó interjút készíteni, mert agyonnyomja a riportert. Amikor őszinte akar lenni, akkor leereszkedő és vicceskedő lesz, ha komoly, akkor faragott tölgyfa, de bármit csinál, az nem őszinte.
A műsor egy pillanatában fölemlítette Varga Juditot, akiben szerinte miniszterelnöki tehetség van. Az a véleménye, a volt igazságügyi miniszter briliáns, és Magyar Péter nem bírja elviselni, hogy a volt felesége mindig lekörözte. (Most ez a körözés fordítva áll, de mindegy is.) Lassan egy hete folyik a közéleti vita, vajon Varga szóba hozása mit jelent. Vissza akarja hozni a politikába? Szimpatikussá lehet egy ilyen kijelentéstől, mondván, Orbán meglátja másban is a jót? A tehetséget? Persze, lehetőleg akkor, amikor már a fölemlített kilépett a politikából, és egyhamar aligha keveredik a közélet környékére.
Megnevezte volna az utódját? Az lehetetlen, mert Orbánnak nincs visszavonulási terve – ez amúgy legalább annyira az ő előbb-utóbb bekövetkező drámája, mint amennyire az országé. Olyan helyzetbe hozta magát, amit ép bőrrel nemigen lehet megúszni. Kinevezheti egyetemi hálótársait és a gyerekkori, falubeli jópajtásait a végtelenségig, egyszer mégiscsak vége lesz, és az is könnyen lehet, hogy 2026-ban. Egy nyertes választás is legföljebb időben tolja ki a bukást. Hiszem, hogy Európa közepén csak ideig-óráig lehet Venezuelát fölépíteni, a bukás garantált.
Nem tudni, mi játszódik le ez ügyben Orbán fejében, neki most valóban egyetlen esélye, hogy valamiképp hatalomban maradjon. Sajnos, bármilyen áron. A hatalmon maradáshoz azonban kormányozni kellene, de ahhoz láthatóan se türelme, sem idegei már nincsenek. Mintha külföldről akarna belpolitikai sikereket generálni, észveszejtő módon erőlteti a Patrióta frakciót, a számára baráti vezetésű balkáni országokat csatlakoztatni akarja az unióhoz, miközben mindent föléget Ukrajna irányában. Békét hirdet, miközben baráti kapcsolatokat ápol a világ egyik legdurvább agresszorával. Álkérdésekkel vezeti félre a közvéleményt, az erről szóló papírokat Brüsszelben lobogtatja, ahol még a barátai sem veszik komolyan.
Az interjúban Varga Judit fölemlítése értelmezhetetlen. Nem tudom, mitől lenne jó miniszterelnök, de minisztersége idején olyan eseményekre derült fény a vezetése alatt álló intézményben, mint a Völner–Schadl korrupciós ügy, amiből ő gyakorlatilag összesen annyit látott, hogy Schadl meglepően jól kigyúrt ember. Aztán máig nem lehet tudni, hogyan úszhatta meg, sőt, jött ki sértetlenül a rendszerváltás utáni évek legkomolyabb lehallgatási botrányából. Mint kiderült, az igazságügy-miniszter átadta a hivatali vesztegetéssel és más bűnügyekkel gyanúsított Völner Pálnak a Pegasus-megfigyelések engedélyezését. De Orbán kormányzással már akkor sem foglalkozott.
Most itt az aszály. A kormányfő a hét közepén meghallgatta a májusban alakult aszályvédelmi operatív törzs jelentését. Ennek alapján Orbán a bejegyzésében azt állította, hogy „a májusi esős időszakot felhasználva ezer ember dolgozott azon, hogy – eddig – egyharmadnyi Balaton vizét tároljuk és eljuttassuk az aszállyal sújtott területekre”. Hogy ez pontosan mikor és hogyan zajlott, nem tudni, májusban nem is volt kiadós eső. Orbán viszont rámutatott, hogy Brüsszel megtámadta a magyar kormányt, amiért az ingyen adja a vizet a magyaroknak. Most Nagy István agrárminiszter a katasztrófával fenyegető helyzet megoldásának a felelőse. Nem kell ahhoz vízügyesnek lenni, hogy belátható legyen: az aszályt nem akkor kell elhárítani, amikor már fonnyad a növényzet, hanem hosszú távú vízügyi programmal. Erre volt Orbánéknak tizenöt évük. Ahogy az egészségügyre, a vasútra, az oktatásra ugyanennyi. Nem gondolják most sem, hogy ezekkel valamikor is foglalkozni kellett volna.