Élet és Irodalom,

LXVIII. évfolyam, 47. szám, 2024. november 22.

KOVÁCS ZOLTÁN

A hét elején Pintér Sándor belügyminiszter beszédet tartott a budapesti Medicina Fórum Konferencia előadótermében. A tárcavezető jelenléte különlegesnek számít, mert eddig nem fogadott el meghívásokat egészségügyi fórumra. Mint a 24.hu tudósításában olvasható, szűkebb szakmai közönségre számított, de amikor meglátta a meghívottak listáját, és hogy a sajtó is jelen lesz, tervezett beszédének harmadát kihúzta vagy átalakította. „Túl rendőrösre sikerült az eredeti szöveg” – vallotta be a belügyminiszter, aki hozzátette, szeret határozottan és egyszerűen fogalmazni.

Félórás beszédében elmondta, mindeddig azért nem vállalt nyilvános szereplést, mert nem volt tisztában az egészségügyi átalakítás helyzetével. A cikk szerint Pintér kifejtette, hogy korábban túl fekete volt előtte az egészségügy helyzete, és csak a problémákat látta. Homályos volt számára az egész, de az utóbbi időben valamennyire elkezdett tisztulni a kép. Nem szeretnék a kákán is csomót keresni, de ezek szerint a kormányfő olyan embert nevezett ki, aki nem volt tisztában az egészségügy helyzetével, homályos képe volt csak, ami az utóbbi időben kezd tisztulni. Példaként, vélhetően elrettentésül, felidézte, hogy egyik első találkozása az egészségügyi rendszerrel a Covid-időszak volt, amikor megalakult az operatív törzs. „Negatív tapasztalatokat szereztem” – jelentette ki, hozzátéve, hogy kezdetben a kollégák nem voltak tisztában az ágykapacitásokkal, a hadra fogható orvoslétszámmal és a gyógyszerkészlettel.

A magyarországi Covid-járvány első regisztrált esetét 2020. március 4-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök mint a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs irányítója, az első elhunyt beteget pedig március 15-én regisztrálták. Visszagondolva, tényleg elborzasztó lehetett a helyzet, az elképzeltnél is rosszabb, mert Pintér kijelentése szerint az akkor már tíz éve regnáló kormány gyakorlatilag semmire nem volt az ágazatban felkészülve: nem voltak tisztában az ágykapacitásokkal, a hadra fogható orvoslétszámmal. Meg a gyógyszerkészlettel. De akkor vajon miről beszéltek 2010-től 2020-ig, amikor az egészségügyről szóltak? „Ez már nem Belügyminisztérium lesz, hanem a belügyek minisztériuma” – mondta Orbán 2022-ben, feltehetően arra utalva, hogy Pintér alá tartozik majd a belügy mellett a közoktatás és az egészségügy is. „A politikában a legnagyobb érték a tapasztalat, ezért bízzuk Pintér Sándorra a legnehezebb területek irányítását” – tette hozzá.

Két évvel később meg lehet nézni, hol tart az egészségügy, hol a közoktatás. Se megfelelő számú orvos, se tanító. Csak az a rengeteg fölhalmozott tapasztalat.

Meg a biztató jövő: 2025-ben, ahogy a kormányfő mondja, „a magyar gazdaság kilő”, 3-6 százalékos GDP-vel, leszorított inflációval, csökkenő államadóssággal. Az egészségügy is kilő: Pintér arra kapott felkérést, hogy Európa egyik legjobban vezetett egészségügyi rendszerét hozza létre.

Most még, sajnos, igaz, hogy jelenleg nagyjából 2,5-3 millió magyar tekinthető szegénynek, a lakosság felének csökkenő a vásárlóereje, az Egyensúly Intézet új kutatása szerint az elmúlt három évben 21 és 24 százalék között ingadozik azok aránya, akik közepes vagy nagy nehézségek árán tudják csak fedezni háztartási kiadásaikat. Mindeközben Pintér Európa egyik legjobban vezetett egészségügyi rendszerének létrehozására kapott megrendelést, de alighanem ő maga tudja a legjobban, hogy ez így komolytalan. Elég lenne fölzárkózni mondjuk a középmezőnyhöz, de a legjobb az lenne, ha például nem lenne minden tizedik háziorvosi praxis tartósan betöltetlen (Gazdaságkutató Intézet, 2023. augusztus), a hiány összesen 517 települést vagy fővárosi kerületet érint.

Tizennégy éve kormányoz valamilyen Orbán vezette társaság, és Pintér most kapott felkérést az egészségügyi rendszer korszerűsítésére. A negyedik Fidesz-ciklus félidejében. Betegek százezrei botorkálnak valamilyen kórház útvesztőjében. Aki járt már bármilyen egészségügyi intézményben, maga is láthatta: eléggé reménytelenül, és ebben a gyógyító személyzet majdnem annyira kiszolgáltatott, mint a beteg. Valamit magára adó miniszterelnöknek szemet kellene hogy szúrjon: betegnek, orvosnak ez megalázó helyzet. De hát Orbán szemét nem szúrja, igazából talán nem is érdekli. Őt momentán a választási körzetek újrabuherálása foglalkoztatja, de cefetül. A választások jegyében lapzártakor Pátyon járt, és egy kampánygyűlésen azt mondta, minden elveszik, ha nem nyerik meg a 2026-os választást.