Sajtómunkások LIV.

A Magyar Távirati Iroda híre 2003-ból: „Orbán Viktor ebéd keretében aktuális kérdésekről informális megbeszélést folytatott több újság, rádió, illetve televízió főszerkesztőjével. A budapesti Kárpátia étteremben lezajlott találkozón részt vett Módos Márton, az Info Rádió főszerkesztője, Kondor Katalin, a Magyar Rádió főszerkesztője, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Borókai Gábor, a Hír Tévé igazgatója. Hammerstein Judit, a Fidesz sajtófőnökének megfogalmazása szerint a megbeszélés tényében nincs semmi rendkívüli. Mint mondta: Orbán Viktor többször ebédelt főszerkesztőkkel.” A sajtófőnök tájékoztatása szerint a találkozón szó esett a Fidesz elnökségének akkori, kétnapos tanácskozásáról, a párt átalakításáról, a Fidesz májusi kongresszusának előkészítéséről, az európai uniós csatlakozás ügyéről, az iraki háború lehetőségéről (! – KZ), továbbá Orbán tájékoztatást adott aktuális politikai eseményekről. Az olvasók többségének ma már a szeme sem rebben akkor, amikor azt hallja, egy vezető politikus „tájékoztatást ad aktuális politikai eseményekről”, az én korosztályomnak azt az időt idézi, amikor ezektől a poltájoktól megállt a levegőben az evőkanál, mert tudható volt, hogy a következő gondolat hazugság lesz, vagy csak szimpla baromság – esetleg mindkettő egyszerre. Legyen szó bármiről, Luis Corvalán szabadon engedésétől, amit a békeszerető baloldali erők kényszerítettek ki, az Afganisztánba behívott szovjet katonai erőkön keresztül, esetleg a Kamcsatka fölött lelőtt koreai repülőgépig. Azokra a tájékoztatókra gondolok, amiket a sajtó munkatársainak, egészen pontosan a sajtó arra érett, rátermett és föltétlen megbízható részének adtak elő. Ők többnyire az idős és tapasztalt, esetleg a felnövekvő generációs szaktársak soraiból kerültek ki, de akik közül a fejtágító végén az érdemesebbje általában fejét fogva érkezett vissza íróasztalához, és székére rogyva szélütötten bámult ki az ablakon, szemével távoli pontot kutatva. 1989-ig ez havi-kéthavi rendszerességgel megtörtént, és mindenki úgy gondolta, ilyen többé nem lesz. De aztán mégis. Mint az írás elején olvasható, az idősödő fiatal demokraták már 2003-ban ráléptek erre az útra, ebédre invitálva az arra érdemes szerkesztőket és főszerkesztőket. Név szerint a négy évig kormányfő, de aztán 2002-ben elbukó Orbán Viktor látta elérkezettnek az időt, hogy ebéd keretében elbeszélgessen a hozzá lojális és az ilyen baráti ebédekben semmi kivetnivalót nem találó, hozzá hű újságírókkal. Ilyen-olyan vacsorák és töltöttkáposzta-estek voltak, de ezekre Kádár mindig delegálta valamelyik pártfőnököt, ő maga erre alighanem alkalmatlan is volt. Ez persze nem menti a helyzetét. Ő rendszerint a pártkongresszusok második napján ebédelt együtt a kiszemelt emberekkel, aminek a sajtó és a propaganda a „Kádár János ebéden látta vendégül a hazai értelmiség jeles képviselőit” kulturált megfogalmazásában is mélyen taszító programpontot adta. Az értelmiség képviselői aztán mentek is, utoljára 1985-ben.

Aztán eljött 2023. A fönti, 2003-as ebéd óta húsz év telt el, és azóta Magyarországgal fordult egyet a világ, rossz irányba. Ami akkor a Kárpátiában még snassz volt, és kellemetlen annak is, aki ott volt, ma már fölemlítésre is alig érdemes esemény. Ma már talán az is könnyet morzsol az arcán, aki akkoriban még szégyellte magát.

Orbán néhány napja is vendégül látta a kormánypárti sajtó néhány főemberét. Ahogy arról több lap is beszámolt, Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke csaknem egy időben látta eljönni a Karmelitából Gajdics Ottót, a KESMA alá tartozó Szabad Föld főszerkesztőjét, Szalai Vivient, a TV2 hírigazgatóját, és mind között a legnagyobb ebédelőt és Orbán-látogatót, Bencsik Andrást, a kormánypárti Demokrata főszerkesztőjét. A hvg.hu emlékeztetett, a Momentum politikusa által közzétett videón hármójuk mellett feltűnik még Csermely Péter, a szintén a KESMA-hoz tartozó Mediaworks vezérigazgató-helyettese. Természetesen egy politikai újságíró találkozzon állami és pártvezetőkkel, főleg ha kérdése van, vagy mondjuk interjút készít. Hozzátartozik a munkájához, de nehéz annál visszataszítóbbat látni, mint amikor a kartársak falkában sorjáznak ebédelni a pártfőnökkel, vagy ütemezett látogatás után azonos időközönként, esetleg együtt hagyják el az irodát. Tudom, hogy teljesen értelmetlen szakmai szolidaritásról beszélni, de hát mégiscsak újságírókról van szó, akik olyan emberhez mennek, csak az ég tudja, minek, aki alapjában véve semmibe veszi a médiát, annak ellenzéki részét hazaárulónak tartja, és persze nyilván megvan a véleménye a hozzá törleszkedőkről, Bencsiktől Gajdicson keresztül Szalai Vivienig, de úgy gondolja, azt a rövid időt kibírja. Sosem értettem, mire jó az ilyen sajtójárás, az úgynevezett kötetlen baráti beszélgetés, amikor az amúgy igen komoly káder látványos nyakkendőlazítás közben biztatólag indítványozza, nyugodtan vegyük le a zakót, egymás között vagyunk.

Alighanem a mondat utolsó fordulata az aznapi beszélgetés egyetlen igaz gondolata.