Milyen az ilyen?

A múlt év utolsó kormánytájékoztatójának ünnepélyes pillanataként a miniszterelnök maga is színre lépett. Új információkat, érdemi összefüggéseket a jelen lévő újságírók tudósításai szerint természetesen nem mondott, elismételte, amit korábban saját emberei már elmondtak. Legföljebb a szokottnál is pimaszabb hangnem volt meglepő. Így oktatott ki mindenkit, aki csak szembejött. Reagált például a Tudományos Akadémiának arra az állásfoglalására, amelyben a testület a köztársasági elnök segítségét kéri az elbocsátott tanárok visszavételéhez. Orbánnak ehhez annyi hozzászólása volt, „ez az első alkalom, hogy az MTA nyílt törvénysértésre szólítja fel a kormányt”. Mint mondta, a tiltakozásnak megvannak a törvényes formái, például a sztrájk, és arra hívta fel a tanárokat, hogy törvényes tiltakozási formát válasszanak. Ha nem így tesznek, az állami vezetők sem tehetnek mást, mint hogy érvényesítik a törvényeket.

Ezzel a látszólag kulturáltan megfogalmazott mondattal csak az a baj, hogy megtévesztő: a 2010-ben kormányra jutott Fidesz–KDNP-kabinet munkálkodásának első két évében lázas tempóban csorbította a sztrákjogot. Mint ideológiai beszállítói akkoriban úton-útfélen hangoztatták, sztrájkjoggal nem lehet úgy élni, hogy másokat korlátozzon a szabad mozgásban, a munkavégzésben és általában a mindennapi életben. Ezt aztán boldogan átvették a hatalom palánkjai mögé bújt párt- és kormánykáderek, és ezt kiabálták szeretett népük felé. Ez természetesen ellentmond a józan észnek meg a sztrájk lényegének. A sztrájk attól sztrájk többek között, hogy rontja a mindennapi élet komfortját. Olyan sztrájk csak a hazai kormányzati vezetők koponyájában létezik, amelyiket nem is látni, nem is érezni. A pedagógussztrájkot úgy nem, hogy a tanárok minden órát megtartanak, a közlekedési sztrájkot úgy nem, hogy minden járat közlekedik, az üzemi sztrájkot meg úgy nem, hogy a gyárak zavartalanul termelnek.

A mostani kormányfő valamikor a szabadságjogokért állt ki, ma meg ahogy csak tudja, korlátozza. Kormánya parlamenti túlsúlyával olyan törvényeket hoz, amiket nem lehet betartani. De hogy a dolog cifrább legyen, még ott helyben kifejti, béremelések tekintetében a pedagógusok oldalán áll, majd ahelyett, hogy valamiféle megoldást vázolt volna, a pedagógus-bértábla belső szerkezetéről kezdett értekezni, ami miatt alacsony a kezdő tanárok bére. Arra nem tért ki, hogy miért alacsony a nem kezdő tanárok bére is, sőt, az egész ágazat miért van szégyenletesen alulfizetve. Majd végezetül szokása szerint másra kezdett mutogatni: a pedagógus-bértáblát „nem a kormány döntötte el, a szakszervezetekkel közösen egyeztek meg ebben”. Ezt a szakszervezetek még aznap határozottan visszautasították, hazugságnak nevezték, mondván, nekik nem volt beleszólásuk az életpályamodellbe. Amúgy, ez biztosan igaz, másfelől az úgynevezett életpályamodell még beindítása előtt csődöt mondott, nem is beszél róla senki, hacsak a kormányfő nem, akinek ezzel az egész üggyel kapcsolatban az a véleménye, hogy „nem lehet mérlegelni”. Vagyis ki kell rúgni a polgári engedetlenséghez forduló tanárokat.

A tudósítások szerint nem volt hajlandó válaszolni arra, milyen állapotban van a magyar oktatás. Úgy látta, ez ügyben a pedagógusok, a szülők, a diákok és a munkaerőpiacon lévő cégek véleménye számít. Mondja az a miniszterelnök, aki ma már semmit sem gyűlöl jobban, mint a piacot mint gazdaságszervező teret. Most pedig, amikor az oktatás gyalázatos helyzetéről kérdezik, a piacra bök. Hát milyen az ilyen? – kérdezné Zámbó Jimmy, ha még élne, de bárhogy is, a kérdés indokolt. Felmérések mutatják, hogy már az általános iskolások meglepően nagy számban szeretnének külföldi gimnáziumban tanulni, arról ne beszéljünk, hogy érettségi után mennyien választanak külföldi egyetemet. Pontosan azért, hogy olyan diplomát szerezzenek, amivel tényleges piaci körülmények között képesek állni a versenyt, megállni a helyüket. De ez még semmi: a 24.hu újságírója megkérte Orbánt, hogy mondjon két fontos problémát, amiben szerinte előre kéne lépni a magyar közoktatásban. A kormányfő azt mondta, hogy az iskolai testnevelés és hittanoktatás ügyében már sikerült.

– Ez lenne ön szerint a magyar oktatás két legfontosabb problémája? – jött vissza a kérdés.

– A magyar fiatalok fizikai és lelki egészsége a két legfontosabb kérdés – mondta erre a miniszterelnök.

Na hát, akkor ezt most már legalább tudjuk.