Most meg az ENSZ

Magyar tisztségviselő, Kőrösi Csaba lesz idén szeptembertől egy éven keresztül az ENSZ Közgyűlésének elnöke. A magyar külügyminiszter úgy kommentálta mindezt, hogy nagy megtiszteltetés, egyben óriási lehetőség is Magyarország számára, és Facebook-oldalán megosztott videóban fejtette ki, miért fontos ez a győzelem.

A huszonhárom tagállamból álló ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással választotta meg a 77. ülésszak elnökét, így negyven év után újra magyar tisztségviselő tölti be a pozíciót. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy új világrend van kialakulóban, amely komoly kihívásokat jelent a nemzetközi közösség számára, ilyenkor pedig jelentős szerepük van a nagy nemzetközi szervezeteknek, amelyek platformot jelentenek az államok közötti egyeztetésekre. Az ENSZ ilyen, amelynek Alapokmányánál fogva is az egyik legfontosabb küldetése, hogy mintegy végső menedékként, végső helyszínként lehetőséget biztosítson a szemben álló feleknek arra, hogy egymással vitázzanak, ütköztessék az álláspontjukat, esetleg megállapodásra is jussanak – hangsúlyozta a nemzetközi szervezet jelentőségét.

Egyszer majd részletesen elmagyarázhatná a külügyminiszter, vagy akár a miniszterelnök is, hogy mit jelent a „teljesen új világrend kialakulása”, és ebben mi is a magyarok helye és szerepe. És azt is, miként értelmezi a magyar politika ezt a végső menedéket, ami végső helyszínként lehetőséget biztosít a szemben álló feleknek arra, hogy egymással vitázzanak, ütköztessék az álláspontjukat, esetleg megállapodásra is jussanak. Érteni vélem, hogy a szavak köznapi jelentése szerint mindez mit jelent, de ellentmondást látok a szép és nemes gondolatok meg a kormány napi politikai gondolkodása között. Az ország rendszerváltás utáni legnagyobb politikai teljesítménye, hogy végre az Európai Unió tagja lettünk, és fölvették az országot a NATO-ba. (Nyilván van más mérce is, de most e két szervezetről van szó.)

Ami az uniót illeti, 2010 óta, nevezetesen az Orbán-kormány második ciklusa óta ezzel a szervezettel súlyos harcban áll a kabinet. Ez a kormány kétharmaddal a háta mögött olyan törvényeket fogadott el, amelyek jelentősnek mondható része ellentmond az unió értékrendszerének, a szabadságjogoktól az esélyegyenlőségig, a bíróság előtti egyenlőség megbontásától a különböző pályázati kiírásokig. Ma már egyértelmű, hogy nem egy-egy korrupciós ügyről van szó, hanem arról, hogy a korrupció rendszerszerűen működik, mondhatni a magyar gazdasági berendezkedés lelke. Jellemző, hogy a kormányfő az uniós viták megoldásának egyik lehetséges kulcsát abban látja, hogy az uniós támogatások miniszterévé a Brüsszelből hazatért Navracsics Tibort nevezte ki, mintha tán a bajok meg a korrupció forrása Brüsszelben lenne, nem pedig Budapesten. Mintha úgy általában is, a jogállamiság Brüsszelben sérülne, és nem Budapesten. Emlékezetes, hogy a frissiben kivenevezett igazságügyi miniszter, Varga Judit joghallgatóknak tartott előadást a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az azonnali.hu tudósítója megkérdezte, hogy ha az EU 7-es cikkely szerinti eljárását illetően a kormány folyton politikai boszorkányüldözésről beszél, akkor ő jogászként mondja el, mit ért jogállamiságon, és szerinte mi a kormány ehhez kapcsolódó legnagyobb teljesítménye. A miniszter a következőket válaszolta: a jogállamiság folyamatos tiszteletben tartása, kifejtve, hogy a minisztersége alatt szeretne minden szálat elvarrni és a joghézagokat betölteni. Önmagával magyarázni valamit eleve bajos, még akkor is, ha tudjuk, hogy az Orbán-kormány egész tizenkét éves működése szakítópróbák sorozata az uniós törvényekkel szemben, mondván, mit viselnek még el Brüsszelben. A magyar kormány legnagyobb szerencséje, hogy az unió épp hogy jogkövető, ezért olykor saját maga cselekvési lehetőségeit is éppen a törvények messzemenő figyelembevétele korlátozza.

Nem véletlen talán, hogy az Orbán-kormány két dologtól retteg: az Európai Ügyészséghez történő csatlakozástól meg az euró bevezetésétől. Orbán Viktornak visszatérő fordulata, hogy „sikerült visszaverni Brüsszel támadását” (2022); „Sikerült a lengyeleknek és a magyaroknak visszaverniük a nemzetközi liberális brigádok támadását” (2020); „Visszavertük a migránsvédő brüsszeliták támadását” (2017). És ilyen hangon beszél a magyar kormány, ha civilekről van szó, ha költségvetésről, ha az orosz–ukrán háborúról. Úgyszólván bármiről. Voltaképpen miféle szervezet tagja vagyunk mi, ha folyton minket támad a többi tag, és nem győzzük visszaverni a támadást? De a legjobb, mégis: „Nyergeljetek, mert holnap indulunk!”     (Évértékelés, Millenáris Park, 2014).

Most meg nyakunkon az ENSZ.