Élet és Irodalom,
LXVI. évfolyam, 11. szám, 2022. március 18.
KOVÁCS ZOLTÁN
Néhány napja lezuhant Horvátországban a Jarun-tó környékén egy repülő vagy drón: hírek szerint egy, az ukrajnai háborúban is bevetett Tu–141 Sztrizs felderítő roncsait találták meg. A horvát kormány megerősítette, hogy a gép keleti irányból érkezhetett, és Magyarország légterén is keresztülrepülhetett. A magyar honvédelem magas rangú tisztségviselői, valamint a magyar külügy még magasabb szintű vezetői arról tájékoztattak másnap, hogy a hazai légvédelem már berepüléskor is „észlelte az objektumot”, majd később is látta. Hogy miért nem tájékoztatták a horvát határ felé tartó gépről a horvát szerveket, arról mind a mai napig nem adtak ki közleményt.
Ezzel összefüggésben és ezzel egyidejűleg Andrej Plenković miniszterelnök jobb együttműködésre szólított fel a NATO-n belül. A felderítő drón két NATO-tagállam légterén is átrepült, mielőtt Zágráb egyik lakónegyedének közelében lezuhant, és ez elfogadhatatlan – jelentette ki a miniszterelnök szombaton, bírálva a katonai szövetségnek az incidensre adott semmit sem érő reakcióját. A horvát kormányfő ezért levelet küldött uniós kollégáinak és Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak az incidens miatt. A test tizennégy méter hosszú és több mint hat tonna súlyú volt, még nem sikerült kiemelni a kráterből, amelyet a lezuhanásakor hagyott maga után.
Plenković nyilván elhitte, amit néhány napja a magyar honvédség parancsnoka száraz hangon jelentett be: „A honvédség felkészült arra, hogy ha bármi történik körülöttünk, megvédje a magyar embereket.” Nem tudjuk pontosan, mire célzott, és hogy a honvédség mennyire felkészült, de ezt talán érzékelteti a hír, miszerint nem is olyan régen „száz autó katalizátorát lopták el tolvajok a Magyar Honvédség tápiószecsői telephelyéről”. A tolvajok a kerítésen átmászva jutottak be a honvédségi területre, ahol a parkoló autókhoz mentek, kivágták és ellopták a katalizátorokat. „Ezzel a módszerrel több mint 120 darab kocsit tettek üzemképtelenné, és 8 650 000 forintos kárt okoztak.” Magyarázat erre sincs, ha jól fürkésztem át az idevágó nyilatkozatokat.
Ettől még valóban meg lehetünk védve, de Plenković miniszterelnök méltatlankodása sem indokolatlan. Nem kell ehhez katonafejjel gondolkodni, egy ilyen drón berepülésekor a buta állampolgárban is fölötlik, hogy nem kellene-e értesíteni a szomszéd országot meg talán a NATO-t. Orbán és honvédelmi minisztere megelégedett azzal, hogy a hazánkba történő belépéstől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva az ország légteréből távozott negyven perc múlva. A horvátok semmilyen figyelmeztetést nem kaptak Magyarországtól. A Honvédelmi Minisztérium pedig továbbra sem árulja el, hogy ha észlelték a radaron a 6 tonnás drónt, miért nem riasztották a Gripeneket. Csak annyit jeleztek, nem ülnek fel semmilyen provokációnak.
A helyzet azonban ennél rosszabb: a horvát miniszterelnök szerint Orbán Viktor tőle tudta meg, hogy Magyarországon átrepült egy hattonnás drón. Ez olyan, mint ami a nyolcvanhatos zalai árvízkor történt: a helyi lakosok riasztották a helyszínre telepített speciális árvízvédelmi hatóságot, keljenek föl, mert már térdig ér a víz.
Miközben ezt írom, Kijevbe ért a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő a háború eddigi eseményeinek és a tűzszüneti lehetőségeknek az értékelésére. Mint látható, Közép-Európa több kormánya jelen van, de Orbánnak már nem osztottak lapot: az ukrán fővárosba ért Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Janša szlovén kormányfő, valamint Jarosław Kaczyński lengyel miniszterelnök-helyettes – derül ki Morawiecki kedd esti Facebook-bejegyzéséből.
És miközben ezt írom, diákok tüntetnek a Kossuth téren, és zajlik a tanárok engedetlenségi akciója. „Ha nincs tanár, nincs jövő!”, „Fizessétek ki a tanárainkat!”, „A sztrájk alapjog!” Ezek a követelések.
Derűs mozzanat az elpudvásodott magyar világban. Miközben zajlik a diáktüntetés, úgy gondolom, egy vagy két kerülettel odébb, valamelyik közpénzből finanszírozott Fidesz-közeli vagy Fidesz-melléki (a jogilag aktuálisan érvényes aláhúzandó) úgynevezett kutatóintézet politikai bázisán gondterhelt ideológiai beszállítók értékelik a helyzetet. Miközben Kijevben a háborúról tárgyalnak Orbán egykori barátai, néhány ezer kilométerrel odébb Orbán azon töri a fejét, hogyan lehetne nyerni még négy évet. A világ meg robog el mellettünk a háborújával, a menekültjeivel, az összes szenvedéssel és az összes értelmes szándékkal. Meg az összes reménnyel.