Élet és Irodalom,
LXV. évfolyam, 51–52. szám, 2021. december 22.
KOVÁCS ZOLTÁN
Az év közéleti fotója
Hadházy Ákos képviselő táblát mutat föl a parlamentben, rajta kézzel írott betűk: „Hazudik a végén is, mert fél.” Történeti előzményeként Hadházy 2019-ben már bemutatott egy táblát ugyancsak a parlamentben, épp a szónokló kormányfő feje fölött tartva, amelyikre azt írta: „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott.” Hadházytól végül fideszes parlamenti képviselők kobozták el a táblát. Egyikük, Bíró Márk ki is vitte az ülésteremből. Amíg a fideszesek független kollégájukkal hadakoztak, Font Sándor a pulpitus előtti zászlóval takarta el a táblát. Mire jó a szent nemzeti lobogó, miket lehet vele eltakarni? A közjátékba aztán Kövér László házelnök is bevetette magát, kérve az ellenzéki képviselőket, hogy abból a „választási vereségből”, amelyet október 13-án elszenvedtek, ne vonják le azt a következtetést, hogy az eddig is folytatott „háborús politika” a célravezető. Ne feledjük: nyolc év után szenvedett jelentős vereséget a kormányerő. – Ennek lesznek következményei – üzente még a magasból, jól elsáncoltan Kövér Hadházynak.
Ez a mostani fotó attól érdekes, hogy a radikálisnak tartott Hadházyt egy államtitkár inti nyugalomra, Völner Pál. Ő azóta sajnálatos események áldozatává vált: a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő eljárásban megalapozott a gyanú, hogy Völner a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot kapott. A gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően. Beszédes fotó, különösen a később megismertek tükrében. Egyben elismerés Hadházynak, hogy igen korán megérezte: szép dolog a parlamenti munka, de ahhoz olyan parlament kell, amelyik nem a demokrácia látszatkelléke, hanem fórum, ahova nem lopni járnak, hanem dolgozni.
(Parlamenti pillanat: Hadházy Ákos és Völner Pál egymással szemben, előttük Rétvári Bence államtitkár. Vörös Szilárd felvétele, Hócipő)