HVG.hu, 2022. július 11.
KENDE TAMÁS
Valamit nagyon elnéztek a magyar illetékesek, akik immár hónapok óta várják a győzedelmes orosz seregek katlanjának bezárulását a Donbasz-vidéken.
Az elmúlt időszakban sajnálatos módon megszaporodtak a magyar diplomácia keleti bicskanyitogatási gesztusai az ukrán állam, és annak elnöke ellen. Míg az előzőeket csak az arra érzékeny fülek hallják, addig az utóbbiak a szokásosnál is otrombább módon ömlenek ki a magyar állam illetékeseinek szájából. Ezzel is jelezve, hogy Magyarországon végképp megszűnt a diplomácia.
Kövér László, majd az örökifjú külügyér, Szijjártó Péter a hagyományos diplomáciában ismeretlen ad hominem módon rúgtak bele Vlagyimir (Volodimir) Zelenszkij elnökbe. Hogy ez nem egy mesterterv része, az nem vitás. Hogy megértsük a magyar állam vezetőinek – a hivatalos Magyarország – leplezetlen gyűlöletét Zelenszkij elnök, és általában az ukrán állam iránt, két dolgot tehetünk.
Egyrészt – én ettől óvnám a Tisztelt Olvasókat – érdemes visszaolvasni, visszahallgatni és visszanézni a kormányzati propagandaműsorait az orosz–ukrán háborúról. Azokból megtudhatjuk, hogy a nyugdíjas idegenvezetőből és ufó-hívő német rendőrből biztonságpolitikai szakértővé átvedlett propagandisták, de még diplomás katonatisztek is gyors, mindent elsöprő orosz győzelmet vizionáltak folyamatosan. Immár hónapok óta várják a győzedelmes orosz seregek katlanjának bezárulását a Donbasz-vidéken, ami – az ukrán hadsereg tevékenységének köszönhetően – a jelek szerint idén elmarad. Valamit nagyon elszámoltak, elnéztek a magyar illetékesek.
Az idő múlásával pedig az illetékesek egyre kevésbé képesek leplezni végtelen felháborodásukat azon tény felett, hogy Ukrajna nem szűnt meg létezni, és minden jel szerint nem csak az úgynevezett „különleges harci műveletben” képes legyőzni a „világ második hadseregét”, de az egyre véresebb és pusztító háború harmadik szakaszában is folyamatosan képes súlyos veszteségeket okozni a technikai és emberfölényt fokozatosan elvesztő orosz hadseregnek, és mindenféle fegyveres erőknek.
A narrátor
Igor Girkin (más néven Igor Vszevolodovics Sztrelkov) az orosz–ukrán háború megértéséhez kulcsfigura.
1970-ben született katonacsaládban. Eric Hobsbawm örökbecsű bon mot-ját illusztrálta kamaszkora óta folyamatosan, miszerint a történész épp ugyanaz a nacionalistának, mint a pakisztáni máktermesztő a heroinistának. A történelem (és mert grafomán: az irodalom) iránt elkötelezett ifjú Girkin az érettségit követően a legjobb moszkvai szakfőiskolában kezdte meg tanulmányait, a Levéltári-Történeti Főiskolában.
Ezzel párhuzamosan – mert az 1980-as évek végén járunk, amikor a romantikus és nem kevésbé nacionalista-imperialista és összeesküvéselmélet-központú aluljáró historiográfia a fénykorát élte – hősünk, az oroszul történeti rekonstrukciónak nevezett, történeti hagyományőrzés elkötelezettje lett.
A főiskola befejezését követően főállású történeti rekonstruktőr lett, és mint ilyen először a Dnyeszter-menti háborúban harcolt kozákként, majd Boszniában folytatta frontkarrierjét. Ezt követően kezdte csak meg (rövid) sorkatonai szolgálatát, amit 1995-től Csecsenföldön teljesített ki.
A háborúkban, a gyilkolásban komoly tapasztalatokat szerzett 26 éves fiatalember 1996-tól a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tisztje lett. Elvégezte el a megfelelő kurzusokat, hogy idővel a terror-, partizán- és diverzióellenes harc, és nem mellesleg a terror, a partizánharc és a diverzió szakértője legyen. Embereket gyilkolt, embereket rabolt el, kínzott meg saját bevallása szerint – mert 1997-ig hiányoztak a „megfelelő” törvények – illegálisan. Szolgálatait felettesei nagyra tartották, mert kevesebb mint egy évtized alatt ezredes lett az FSZB-ben.
2005-től visszavonták a terepről, és 2013-as nyugdíjazásáig Moszkvában dolgozott. Alaptevékenysége változatlanul a történelmi rekonstrukció („hagyományőrzés”) maradt, aminek a konkrét materializálódása a gyilkolás, a diverzió volt.
2014-ben, az ukrajnai Majdan idején – az akkor már formálisan nyugdíjas FSZB ezredes – ismét szolgálatba helyezte magát. A posztszovjet és a boszniai háborúkat megjárt főállású diverzáns először a Krímben, majd a Donbaszban folytatta a történelmi hagyományőrzést, ez utóbbi helyen ismét hullahegyek jelezték munkásságát.
Putyin elnök Budapesten, Orbán Viktor mellett (2015-ben) elmondott cinikus szavait a helyi bányászokról és traktoristákról némileg árnyalja Girkin (és még sokan mások) kelet-ukrajnai tevékenysége ezekben az időkben. Maga Girkin 2014 májusa és augusztusa között – nyugdíjas orosz állampolgárságú FSZB főtisztként – az úgynevezett Donyecki Népköztársaság védelmi minisztere volt. Más hagyományőrzőkkel együtt ő foglalta el Szlovjánszk (Szlávjánszk) városát, majd adta fel három hónappal később.
2014 augusztusában kénytelen volt elhagyni a Donbaszt (ez külön esszét érdemelne), de azóta is aktív propagálója a neoimperialista, monarchista történelmi hagyományőrző ún. Novoroszszija gondolatnak, a Ruszszkij Mir (orosz világ) nevű nacionalista őrületnek.
Az ő minisztersége alatt történt meg a malajziai MH-17 utasszállító lelövése, ami helyi karrierjét alapvetően befolyásolta. Jelenleg ő az egyik gyanúsítottja az ügyben folyó hollandiai pernek.
Itt most helyhiány miatt nem részletezhető okok miatt nem térhet vissza egykori kreatúrájába harcolni az orosz világért, de azért Moszkvából szavakkal aktívan kiveszi részét a jelenlegi iszonyatból. Ami szavait érdekesebbé teszi bármely IBUSZ-idegenvezetőből főállású kormányzati idegengyűlölővé lett férfiak vágyteli gondolatainál az nem más, mint a ”terepmunka” és a terepismeret. A terepmunka és a terepismeret – még ha nyilvánvalóan elfogult szempontból is, de –
Magyarország kivételével már másfél évtizede felváltotta a mitikus néplélek keresésének és/vagy adatolásának nevezett kultúrrasszizmust. Jobb helyeken.
Girkin minden megszólalásában (szélsőjobbról) kritizálja a putyini háborút annak következetlensége és „puhasága” miatt. Kritikája során ugyanakkor több mint figyelemre méltó megállapításokat tesz, amelyekre – teszem azt a hivatalos Moszkva „metódicskája” (sorvezetője) és annak hazai propagátorai helyett – érdemes odafigyelni.
Girkin kritikus, de más, pacifista kritikusokkal szemben nemcsak szabadlábon beszélhet, írhat, de nyilvánosan szerepelhet, előadásokat tarthat. Sosem válaszol arra a kérdésre, hogy miként lehet szabadlábon és/vagy életben, de mindig elrejti megszólalásaiban azt a körülményt, hogy a maláj utasszállítót nem ő lőtte le. Ez utóbbival a holland ügyészség is tisztában van, ahogy azzal is, hogy a polgári utasszállítót 2014 májusában Kelet-Ukrajnában hivatásos orosz katonák lőtték le olyan rakétával, amelyet az oroszországi Kurszkból vezényeltek Ukrajnába, és amelyet nem traktorosok és bányászok kezeltek. Ennek a tudásnak lehet szerepe abban, hogy – ezt is Girkintől tudjuk – az orosz (és nem az ukrán) titkosszolgálatok által kivégzett egykori donbaszi harcostársaival szemben ő még él, és szabadon beszélhet.
Alapvetően elhibázottnak tartja a jelenlegi háborút. Legfőképp azért, mert az nem igazi (háború), hanem – hivatalosan – különleges katonai művelet. Mint ilyenben, nem alkalmazhatóak a katonai (statáriális) törvények, amelyek a saját katonák fegyelmét, harci „kedvét” hivatottak fokozni.
Arra a felvetésre, hogy az orosz katonák háborús bűnöket követtek és követnek el Ukrajnában, Girkin – egyes kelet-európai politikusokkal szemben – nem beszél cinikusan mellé, nem beszél dezinformációról. Számos – többek között orosz – háborút megjárt veteránként csak annyit jegyez meg: a háborúban sok minden megesik, és különben is, az orosz katonák nem nemesi leányneveldékben nőttek fel. Ő már csak tudhatja…
Ahogy azt is tudja, hogy Oroszország a jelenlegi háborúban sokkal rosszabbul áll, mintsem azt akár a magyar közszolgálati és egyéb szélsőjobboldali televíziók szakértői sugallják.
A jól informált „nyugdíjas” FSZB ezredes és volt donyecki védelmi miniszter lidérces történeti rekonstrukciós, imperialista, etnonacionalista, antiszemita, és leginkább rasszista világképe helyett a konkrét – és hahó (!) terepmunkán, valamint napi információcserén alapuló – téziseit vesszük sorba ahhoz, hogy némi „mandinerrel” – megértsük a hazai (kormányzati) széljobb látens félelmeit!
1. A 2014-ban elkezdődött kelet-ukrajnai háborút a putyini Oroszország „támogatta”, kezdeményezte. Girkin mellett szinte minden akkori és későbbi donyecki, luhanszki vezető Moszkvából érkezett a „polgárháborúba” (vö. traktorosok és bányászok!).
2. „Történeti” és hagyományőrző monarchistaként a jelen orosz államot – az 1917. februárig létezettel szemben – szentségsértésnek, rossz viccnek, karikatúrának tartja.
3. Amit hivatalosan mindmáig „különleges katonai műveletnek” neveznek, február végén már elbukott. Annak semmi megalapozottsága nem volt a kezdetek kezdetén. Hamis előfeltevésekből, és megtévesztő hírszerzői önhazugságokból indult meg az a véres őrület, ami február óta tart. Nem volt igaz, hogy Ukrajna társadalma virágokkal, kenyérrel és sóval várja a „felszabadító” orosz hadsereget. Az állami hivatalnokok, a tábornokok, tisztek nem álltak át az orosz hadsereghez. Ez 2014 nyarán-őszén a Krímben és a megszállt Kelet-Ukrajnában így-úgy (nem kevés terrorral) még működött. 2022-ben alapvetően más volt a helyzet, amit a – Girkin szavaival: hulladék minőségű – orosz hírszerzés elhazudott. Girkin narratívájában ebben az „idiotizmusban” Putyint félrevezették a rossz bojárok.
4. Az egész orosz ukrajnai „különleges” hadművelet hamis előfeltevésekre alapult, és mint ilyen, természetesen fulladt véres, megalázó kudarcba. Az orosz haderő nem foglalta el Kijevet, Zelenszkij elnök nem menekült el, az ukrán állam – amely az említett előfeltevések szerint eleve nem is létezhetett – nem omlott össze, az ukrán hadsereg pedig az első pillanattól kezdve mind stratégiailag, mind taktikailag felülmúlta a támadó orosz alakulatokat. Alaptalan volt az a moszkvai elképzelés, hogy a gázért és a fegyverszünetért cserébe az ukrán társadalom önként „bevonul” valamiféle orosz–belarusz–ukrán államszövetségbe Putyin vezetése alatt. Ez kétségtelenül tektonikus változást hozott volna Kelet-Európába, de a mesterterv teljes megalapozatlansága miatt totális kudarcba fulladt a nagy kaland.
5. A mesterterv ellenére az ukrán fegyveres erők nemcsak makacsul, de kifejezetten hatékonyan harcolnak a betolakodó (Girkinnél felszabadító) orosz alakulatokkal szemben, amelyeknek nagyon komoly veszteségeket okoztak és okoznak.
6. Az orosz hadsereg szégyenteljes vereségeket szenvedve megalázó visszavonulásokra kényszerült. Egyetlen meghirdetett politikai és katonai célt nem sikerült az orosz hadseregnek elérnie. Az orosz hadseregen és a mindenféle hírszerzésen röhög az egész világ.
7. Az ukrán állam – az orosz diplomácia és a felismert katonai kudarc után megváltozott hadműveleti stratégia ellenére nem lesz hajlandó előnytelen tűzszünetet kötni. Márpedig február 24-én Oroszország – így Girkin – átlépett a Rubiconon. Innen csak két út vezet szerinte. Vagy a feltétel nélküli győzelem, vagy a feltétel nélküli vereség. Eszerint a logika szerint a háborút csak a totális háborúval, mozgósítással, és Ukrajna – sok-sok éves – katonai megsemmisítésével lehet megnyerni. Ellenkező esetben a totális vereség vár Oroszországra, ami a monarchista Girkin szerint új 1917-hez vezet.
8. Mindeközben az egész civilizált világ, és annak hírszerzései Oroszország ellen dolgoznak. Oroszországnak ebben a háborúban egyetlen szövetségese sincs. (Ami azért is rossz hír, mert az Oroszországi Birodalom, majd a Szovjetunió sem volt sosem képes háborút nyerni komolyabb ellenféllel szemben nyugati – leghagyományosabban angol – szövetségesek nélkül több mint háromszáz éve…)
9. Még ha sikerülne is elfoglalniuk a Donyecki és a Luhanszki megyéket, a háború nem fog véget érni. Még a mostaninál is hatalmasabb és véresebb háború vár az orosz és az ukrán seregekre. Amelyre az ukrán hadsereggel szemben az orosz hadsereg nincs felkészülve, és strukturálisan alkalmatlan.
10. Hét éven keresztül arról győzködtek minket – így Girkin –, hogy a Nyugat nem fogja Ukrajnát megsegíteni, hogy Ukrajna meg fog fagyni (az orosz gáz nélkül), és legfőképp magától szétesik. Ukrajna nem fagyott meg, és a nyugati segítség kolosszális. A hírszerzés, a vezérkar, és a teljes „geopolitika” csődöt mondott. Finnország, Svédország hivatalosan kérte csatlakozását a NATO-hoz. Ez jelzi, hogy az orosz diplomácia is a szemétdombra való, Girkin szerint.
11. Az orosz hadsereg alkalmatlan korszerű háborúra. Miközben óriási összegeket költöttek mindenféle látványos, haszontalan dologra (amennyiben a fegyverzet korszerűsítése hasznos). A generációs lemaradásban lévő harci drónokat katapulttal lövik ki az orosz katonák. A korszerű fegyverzetekben az orosz hadsereg három évtizeddel el van maradva az amerikaitól, és miközben Irakban egy nap másfél ezer szárnyas rakétát használtak az ősellenségek, addig ma Ukrajnában az is siker, ha hat-hét orosz rakéta kilövésre kerül egy-egy nap.
Összességben azt mondja Girkin minden lehetséges csatornán, hogy az orosz hírszerzés, az orosz haditechnika hulladéktelepre való, a diplomácia nulla. Ugyanakkor azt is állítja, hogy részleges mozgósítással, a szigor, a terror növelésével néhány év alatt megnyerhető (lenne) a háború. Állítja ezt annak ellenére, hogy tudja, minderre az orosz gazdaság és a szomorú demográfiai, szociális okok miatt az orosz társadalom alkalmatlan. De ez most nem fontos.
Fontos az az anamnézis, amit kritikusan felállított, és amiből valóban tektonikus változások következnek elkerülhetetlenül Kelet-Európában. Valamilyen okoknál fogva ettől Magyarországon sokan rettegnek.
Sok liberális újságíróval, „térségi szakértővel” nem a fenti okokra tippelek. Egy dolgot viszont – szakmai ártalom – kénytelenek vagyok leszögezni: A Putyin és Girkin által elkerülni akart 1917-es mintájú rendszerváltásnak egy biztos következménye előre látható. Ahogy 1917-ben, úgy a Putyin-rendszer bukását követően is kinyílnak a legtitkosabb archívumok.