Egyet nekem, egyet nekem

Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, az Európai Unió tagállamai és más, a nyugati szövetséghez tartozó államok aktívan segítik Ukrajnát az orosz agresszió elleni védekezésben, és kiterjedt gazdasági szankciókkal akadályozzák Oroszországot a „különleges katonai művelet” fenntartásában. Február vége óta a Nyugat – és ezen belül az EU – az oroszok által „vártnál” feltehetőleg jóval kiterjedtebb szankciós eszköztárat vetett be, ami elsődlegesen a Putyin-rendszer kegyeltjeit és az orosz bankszektort, légi közlekedést és tengeri szállítást, és mindezen keresztül az orosz export-import nagy részét érintette. Ám az orosz olaj- és gázszállításokat május 30-ig nem. Az orosz olajat az attól egyáltalán nem függő Egyesült Államok már hónapokkal ezelőtt szankciós listára tette.

Oroszország az Európai Unió tagállamainak fő energiaszállítója, a kontinens keleti fele, és különösen a tengerpart nélküli közép-európai államok teljesen kiszolgáltatottak az oroszok energiával kapcsolatos döntéseinek. Az energia a nyersanyagok mellett Oroszország fő exportcikke. Az oroszok az elmúlt évek energiaszállításaiból halmozták fel azt a pénzügyi tartalékot, amely az ukrajnai támadás finanszírozásához és a rákövetkező pénzügyi szankciók elviseléséhez számukra szükségesnek látszott.

Az energia Oroszország politikai fegyvere is: a Kreml – mint az az elmúlt hónapokban is világosan látszott – a hosszú távú polgári jogi vagy államközi szerződések betűjétől és szellemétől függetlenül, a baráti vagy a konfliktusban semlegesen, illetve támogatóan fellépő államoknak elad energiahordozókat, míg az általa ellenségesnek minősített államok felé (Lengyelország, Bulgária, Finnország) egyik napról a másikra leállítja a szállításokat függetlenül attól, hogy mi van a szerződésekben.

Energiaügyekben a Nyugat és Oroszország függése kölcsönös. Az oroszok csővezetékekkel láncolták magukhoz a Nyugatot, és könnyen és olcsón nekik tudnak olajat és gázt eladni, a Nyugat pedig könnyen és olcsón csak az oroszoktól tud vásárolni. Ha az ukrajnai háború miatt a szállítások megszűnnek, az Nyugaton teljes ágazatok leállásához, komoly gazdasági nehézségekhez vezethet, és hideg vagy legalábbis hűvös télhez a lakosság (másként a választók) számára. De az oroszok is függenek a Nyugattól. Olajexportjuk értékben a gázexporténak a kétszerese, a bevétel az orosz szövetségi költségvetés 40 százalékát adja, és az olaj 50 százalékát eddig az EU tagállamai vették meg. Ezen felül az olajkutakból folyamatosan jön az olaj, azt el kell tárolni vagy elszállítani – ellenkező esetben a kutakat le kell zárni, s az újraindításuk problémás vagy akár lehetetlen is lehet. Az európai értékesítésre beállt orosz olaj- és gázmezők termelését pedig nem lehet egy vállrántással Kína vagy India felé átirányítani. Évekig, akár évtizedig is eltarthat, amíg a megfelelő kapacitással rendelkező szállítási infrastruktúra kiépül. És eközben Oroszországot is élelmezni kell.

A fenyegetés percepciója

Európa hozzáállása az ukrajnai háborúhoz legalábbis különös. A konfliktus négyszeres szakadást (cleavage) okozott az uniós tagállamok között. Egyes tagállamok földrajzi közelségük miatt az oroszok akciórádiuszába esnek (és Moszkva valamilyen politikai igényt is megfogalmazott velük kapcsolatban), míg más tagállamok (mint Portugália vagy Málta) nem esnek – egyelőre – a frissen, 2021 decemberében deklarált orosz érdekszférába. Vannak ezen felül azok az államok, amelyek az orosz energiaszállításoktól függenek, és vannak, amelyek nem.

Elvben arra lehetne számítani, hogy a közeli (katonailag az oroszok által közvetlenül fenyegetett) és kis energetikai kitettségű államok lesznek az Oroszország elleni szankciók nagy barátai, s a nagy energetikai kitettségű államok közül is inkább a közeli államok lesznek a szankciók pártján; míg a távoli és energetikailag az oroszoknak erősen kitett államok óvatosan vagy sehogy sem fognak szankciókért kilincselni. Ez azonban nincs így. Nem a közelség (ami itt a fenyegetettség fokmérője) számít, hanem a kitettség érzete. Amíg a közeli és kitett Bulgária és Szlovákia fenyegetve érzik magukat, addig a közeli és – véleményem szerint – kitett Magyarország és a magyar lakosság nagy része, úgy tűnik, nem – s ezért nem az orosz fegyverek csörtetése, hanem a benzinkúti totemoszlopokon feltüntetett olajár mozgatja a közvélekedést.

Ezek után nem meglepő, hogy az áprilisi választásokon a rezsicsökkentéssel és a háborúból való kimaradással sikeresen kampányoló magyar kormány május hónapban nem szavazta meg az Európai Unió Tanácsának Oroszország elleni 6. szankciócsomagját, és ezen belül is a kőolajimportra vonatkozó korlátozásokat. A magyar „nem” szavazat hatására – nevezzük ezt az egyszerűség kedvéért vétónak – az EU közel egy hónapon át sem volt képes a kőolaj importját korlátozó intézkedésekben megállapodni.

A kormány eme hozzáállását (sajtóinformációk és politikusi nyilatkozatok szerint) eredetileg az országnak az orosz kőolajellátástól való erőteljes függőségével indokolta. Az EU ezt az érvet az alkalmazkodási idő 2024 – majd sajtóhírek szerint 2025 – végéig esedékes kitolásával, valamint olyan, uniós alapból származó kifizetésekkel próbálta kezelni, amelyek célja éppen az alkalmazkodás megkönnyítése lenne. Mivel az oroszok ukrajnai fellépése a legpesszimistább vélemények szerint is véget ér valamikor 2024-ben, a magyar olajimport korlátozásának kitolása 2025-re csak akkor jelent bármit (a felkészülésen túl), ha azt gondoljuk, hogy az Oroszország elleni szankciók 2025 után is fennmaradnak. Ezt pedig most még senki sem tudhatja. Magyarország reakciója az elmúlt hetekben erre már az volt, hogy a magyar energiarendszer átalakítási költsége – amit tehát az uniónak kellene leszurkolnia – meghaladhatja a 15 milliárd eurót is. (Ez az összeg egyébként a jogállamisági aggályok miatt visszatartott újraindítási pénzekkel azonos nagyságú.) Ennek hiányában pedig az unió a magyar szavazatban ne is reménykedjék.

A magyar vétó jogi lehetőségét az alapozza meg, hogy az unió külpolitikai és így szankciós kérdésekben is – kevés kivételtől eltekintve – egyhangú szavazással hozza a döntéseit. Kimondhatjuk tehát, hogy Magyarország az uniós szerződésből fakadó jogát gyakorolta, amikor a Bizottság szankciós javaslatát gazdaságilag károsnak minősítette, és nem fogadta el.

A jogilag megalapozott magyar vétó politikai és gyakorlati korlátját jelentette azonban, hogy a Bizottság vám kiszabásával vagy kvóta megállapításával is bevezethette volna az orosz import korlátozását (még ha ez nemzetközi jogilag nem is lenne teljesen szabályos). Ez nem igényelne egyhangú tagállami döntést; sőt semmilyen tagállami döntést. Ráadásul, ha Magyarországgal nem sikerült volna megállapodni, akkor a szankciót a 26-ok Magyarország nélkül is be tudták volna vezetni (mindenki a saját vonatkozásában), és azt is biztosítani tudták volna, hogy Magyarország felől ne árasszák el orosz olajjal az egységes piacot.

Az Európai Bizottság azonban nem próbálta a tagállamokat és a magyar vétót az intézkedés „átcsomagolásával” megkerülni, és Putyint sem akarta boldoggá tenni azzal, hogy a szankciót Magyarország nélkül vezeti be; továbbá feltett szándéka volt az is, hogy Magyarországnál nagyobb halat fogjon.

A hétfő éjjel végül elfogadott embargós intézkedéscsomag egyik, Magyarországon alig észrevételezett része megtiltja az uniós lobogó alatt hajózó tankereknek az orosz olaj szállítását a világtengereken – az orosz olaj jelentős részét eddig görög hajók szállították –, és megtiltja az ilyen szállítmányok biztosítását vagy ilyen biztosítás közvetítését is. Mindez – legalább átmenetileg – jelentős nehézségeket okozhat az orosz olaj új piacokra juttatásában is, és demonstrálhatja az EU gazdasági erejét.

A májusi magyar vétó az elmúlt évek számos magyar vétóinak és vétófenyegetéseinek trendjébe illeszkedik. A magyar kormány 2021-ben – a hétéves uniós költségvetéssel szembeni, 2020. decemberi hírhedt vétófenyegetés után tehát – először a Hongkonggal kapcsolatban elfogadott új kínai biztonsági jogszabályokat elítélő uniós állásfoglalást nem írta alá. Ezt követően, májusban az EU–afrikai–csendes-óceáni kereskedelmi megállapodás elfogadását vétózta meg. Ezután az izraeli–palesztin kapcsolatokat érintő szintén májusi, részben Izraelt elítélő uniós külpolitikai nyilatkozatot blokkolta. Az elmúlt évek magyar vétói arra utalnak, hogy Magyarország évek óta nem az EU iránt elkötelezett, hanem tranzakciós jellegű, ún. „realista” külpolitikát folytat, különösen Kína, Oroszország és Izrael vonatkozásában. Már korábban is csak akkor támogatta az EU bármilyen külpolitikai döntését, ha azok nem voltak ellentétesek a magyar kormány belpolitikai pozícióival (gender- és bevándorlásellenesség), vagy a „keleti nyitás” politikájával. A gyakorlatban ez utóbbi azt jelenti, hogy Magyarország gazdaságilag nem „láncolja oda” magát a hosszú távon állítólag kisebb fejlődési potenciált hordozó Nyugathoz, hanem Kelet felé is fenntart szabad vegyértékeket.

Az olajembargó magyar vétófenyegetése arra utal, hogy bár Magyarország frontország, amelyet az orosz biztonságpolitikai igények közvetlenül is érintenek, és emellett nagyban függ az orosz energiától is, mégis eltérő a veszélyérzékelése, mint a hasonló helyzetben lévő Szlovákiának és Csehországnak. Ebben az a furcsa, hogy márciusban és áprilisban a kormány politikai kommunikációja extrém óvatosságra intett a háborúból való kimaradás érdekében (ne jöjjenek NATO-csapatok Magyarországra, ne szállítsanak át fegyvereket az országon Ukrajnába). Azaz akkor a döntéshozók – ha csak nem mást mondtak, mint amit gondoltak – mégiscsak érezhettek háborús kockázatot.

A cső marad

De tulajdonképpen mindegy, hogy miért is tartotta vissza szükséges igen szavazatát a magyar fél hetekig: az Európai Tanács hétfői, éjszakába nyúló ülésén elérte a vezetékes szállítással célba juttatott orosz kőolaj teljes mentesítését a szankciós rendelkezések alól. (Az új, 6. csomag egyéb elemeit – a Sberbank kizárását a SWIFT-rendszerből, három orosz állami médium betiltását az unióban, és újabb személyek, köztük a Kirill pátriárka elleni szankciókat – Orbán elfogadta.) A csővezetéken érkező nyersolaj az Európai Unió által elfogyasztott orosz olaj mintegy 30 százaléka, azaz az elfogadott bojkott az EU-ban 2021-ben felhasznált orosz olaj minden 3 cseppjéből kettőre kiterjed, a harmadikra meg elvileg nem. Bár az is lehet, hogy gyakorlatilag mégis, mert a korábbi lengyel és német (és esetleges további cseh és szlovák) egyoldalú vállalások miatt az orosz olaj fogyasztása 80–90 százalékkal is visszaeshet. Annyi mindenesetre biztos, hogy hazánkat – egyelőre Szlovákiával és Csehországgal együtt – teljes egészében mentesítik ezen szankciós intézkedés következményeitől. Sőt mivel az ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója, a Barátság- (leánykori nevén Druzsba-) kőolajvezeték leállításával fenyegetett arra az esetre, ha Magyarország tovább blokkolja az orosz olajembargó bevezetését, Magyarország a vezetékes kőolajszállítás „ellehetetlenülése” esetére már további „megfelelő” garanciákat kért: azaz azt, hogy ebben az esetben tengeren is importálhasson orosz olajat. Az unió erre is hajlandónak mutatkozik: a csúcson megszületett politikai alku kitér arra is, hogy a (csővezetékes) „ellátás hirtelen megszakadásai esetén rendkívüli intézkedések kerülnek bevezetésre az ellátás biztonságnak biztosítása érdekében”.

Mivel pedig ez a megoldás – Magyarország egyelőre meghatározatlan időre szóló mentessége az embargó alól – lehetővé tenné a Mol számára, hogy Százhalombattán és Pozsony mellett finomított orosz olajjal terítse be Lisszabontól Dublinig az uniót, az Európai Tanács nyilatkozata szerint további intézkedések születnek majd annak megakadályozására, hogy a Mol az egységes uniós piacon visszaéljen az olcsó orosz olajhoz való hozzáférésből származó versenyelőnyével. A csúcson véghatáridőt nem határoztak meg a csővezetékes kivétel fenntartására, azt majd nagyköveti szinten kell megtárgyalni, csak annyit mondtak ki, hogy a kivétel időleges, és a lehető legrövidebb időn belül meg kell szüntetni. Ezen végrehajtási rendelkezések megtárgyalása és néhány egyéb fontos technikai részletkérdés megállapítása még többheti diplomáciai munkát igényelhet, így a részletek kidolgozása (például Magyarország további igényei az Adria-vezeték uniós pénzből esedékes fejlesztésére) a következő hetekben a nagykövetekre marad.

*

A május 30-ai éjszakán kitárgyalt „kompromisszum” tipikus európai politikai megoldás. Kétségkívül megállapodás született, ami még a múlt hét közepén is kizártnak tűnt, Orbán és Von der Leyen is triumfálhat, de a politikai alku lényeges tartalmi kérdései („átmenetiség”, pénzügyi támogatás stb.) nyitottak maradtak. Egyszerre elmondható, hogy „megvédték az Európai Unió egységét”, de az is, hogy nem sikerült az orosz olaj teljes, azonnali embargójában megállapodni. Kérdés, hogy az ebből a „tranzakcióból” látszólag győztesen kijövő Magyarország hosszabb távon jól jár-e azzal, ha még inkább az uniós külpolitika különcének vagy kerékkötőjének tekintik. És még nagyobb kérdés, hogy segít-e mindez Ukrajnának megállítani az orosz tankokat. Mert végső soron ez lenne a gyakorlat célja.